Tagjai nem szerepelnek a nyilvánosságban, az állampolgárok mindennapi életére nagyon is hatással lévő döntéseikkel nem kell elszámolniuk a választóknak: legitimitásuk áttételes, felelősségük homályos.

Többségük megjárta már az uniós intézmények valamelyikét (inkább valamennyit), mielőtt az úgynevezett forgóajtó effektus eredményeként a bírói székben landoltak – ahogy ez „megesett” a Magyarországot büntető bírákkal is.

Küldetésük évtizedek óta egyértelmű: ha megakad az európai uniós integráció folyamata, ha a választópolgárok nemet mondanak az európai alkotmányra vagy az Európai Egyesült Államokra, akkor jön az EU Bírósága, és továbblendíti a megrekedt folyamatot. A bíróság szakmainak álcázott politikai célja, hogy a föderalizáció motorjává váljon: ha rendes jogalkotással más szerveknek nem megy, a testület majd „megoldja” jogalkalmazásnak csúfolt lopakodó jogalkotással. Kevéssé része a tudományos ismeretterjesztés műfajának, de tény: az uniós jog elsőbbségének sokat hivatkozott elvét – tudniillik ha ütközik az uniós és a tagállami jog, az uniós­nak van „igaza” – a bíróság dolgozta ki, az soha nem szerepelt az EU-s szerződésekben.

S noha az ilyen és ehhez hasonló progresszív elveket napi rendszerességgel „felfedező” uniós bírák ismeretlenek, egy szempontból kiszámíthatók: legyen szó migrációról, genderkérdésekről, jogállamiságról vagy föderalizmusról, következetesen képviselik és érvényesítik a nyílt társadalom politikai agendáját. Persze mindig van egy-két elhajló, ők kapják a csip-csup ügyeket. De politikai ügyekben nem lehet hibázni. Ahogy a bírói elit, a jurisztokrácia túlhatalmát rendszeresen tárgyaló Pokol Béla mondja:

A nyílt társadalom hálózatának Magyarországra telepített emberi jogi fundamentalista lerakata, a Helsinki Bizottság is így fogalmaz: 

Egyik legfrissebb ítéletük jól ismert, és a közvetlen hatás sem marad el: június 13-án csaknem nyolcvanmilliárd forintra büntették Magyarországot a „menekültjogok megsértése” (tehát a határvédelem) miatt, továbbá arra kötelezték hazánkat, hogy minden egyes nap fizessen további kétszázmillió forintot azért, mert 

(Ez az idei illegális határátlépés[i kísérlet]ek számát tekintve nagyjából negyvenmillió forintra jön ki migránsonként!)

És igen: hajlamosak vagyunk azt hinni, az ítéletet egy arctalan, irodákba bújtatott bürokratikus szerv hozta meg, egy intézmény Brüsszel Bábelében, amelyben szinte nem is emberek, hanem valamilyen éteri, a piszlicsáré hétköznapoktól már messzire elemelkedett lények dolgoznak.

A megrajzolt elefántcsonttorony

A valóság viszont az, hogy az uniós bírák nem az „arctalan kiválóság seregének” hivatásosai, nem a legjobbak és a legbölcsebbek közülünk, hanem bizony 

Lássuk az Európai Bíróság tagjait és vezetőit, akik ezt a példátlan büntetést kirótták Magyarországra! Mindenekelőtt érdemes kiemelni Koen Lenaertst, a bíróság elnökét, két okból is: egyfelől ő jelöli ki az egyes ügyekben eljáró bírákat – aki, Pokol szerint is, 

 –, másfelől magyarellenessége már-már honfitársához, Guy Verhofstadthoz mérhető: a korábbi tranzitzónás üggyel kapcsolatban azt mondta , „ha a bíróság döntését valóban vitatod, akkor ez a tagságod végét jelenti”.

A másik főkolompos az észt Priit Pikamäe, a főtanácsnok: a gyakorlatban ők írják és terjesztik elő a határozatok alapjául szolgáló indítványokat – amelyektől a bírák a legritkább esetben térnek el a döntéshozatal során (lásd még: „De Virág elvtárs, ez az ítélet!”). Ez történt most is. Pikamäe egyébként korábban az észt legfelsőbb bíróság vezetője volt: erre a pozícióra mentora, 

– de a mentorált bírától sem áll távol a nyílt társadalom hálózata, ahogy erre a Tűzfalcsoport korábban rávilágított. A főtanácsnokhoz – aki számos más, Magyarországot elítélő indítványt terjesztett elő korábban – kapcsolódik amúgy az egyik legnagyobb észt igazságszolgáltatási botrány: a legfőbb bírósági testület annak ellenére is szentesítette egy svéd homoszexuális pár észtországi házasságát, hogy a hatályos észt törvényekben nem szerepelt az azonos neműek közötti házasság.

Csakhogy nem csupán Pikamäe ludas abban, hogy Magyarországot példátlanul megbüntette az unió az egyébként a magyarok által támogatott bevándorlásellenes politikáért.

A bírói tanácsot a ciprusi Constantinos Lycourgos vezette, akinek 

már EUB-bíróként jegyez egy, a német szociáldemokraták alapítványa, az Open Society Foundationsszel (OSF) is együttműködő Friedrich Ebert Stiftung által kiadott tanulmányt, amely azt részletezi, hogyan „férhetnek hozzá” a környezetvédelmi NGO-k a bírósági döntéshozatalhoz. Lycourgos persze régi elkötelezettje az uniós jogállamiságról szóló „alkotmányos párbeszédnek” (a brüsszeli újbeszélben ez jelenti az indoktrinációt): Cipruson egy ilyen ügyekkel foglalkozó hallgatói csoportot mentorált, rendszeres előadásokat tartott a 7-es cikkelyes eljárásokról – és nem utolsósorban számos migrációs, Magyarországot elmarasztaló döntés meghozatalában vett részt az elmúlt években, a tranzitzónáktól kezdve a Stop, Soros! törvénycsomagig.

A mostani ügyben eljáró tanács további tagja a francia Jean-Claude Bonichot, aki nemcsak tavaly – pontosan jelen cikkben tárgyalt társaival együtt – ítélte el Magyarországot egy hasonló, „nemzetközi védelem hozzá nem férhetővé tételéről” szóló ügyben, de részese volt a 2017-es migrációs kvótapernek is. A föderalisztikus elképzeléseiről számos interjúban beszélő Bonichot nemrég  azt is büszkén kifejtette, hogy az Európai Unió Bírósága a maga nemében a legnagyobb hatalmú szerv a világon. Talán ebből a gőgből is kifolyólag felháborodásának adott hangot, hogy egyes tagállamok meg merik kérdőjelezni az uniós jog – említetten maga a bíróság által körmönfontan kidolgozott – elsőbbségét, „effektív mechanizmusnak” nevezve, hogy a testület súlyos anyagi terhet tud róni a „vonakodó” országokra.

Az olasz Lucia Serena Rossi, miután dolgozott az EP-ben és a bizottságnál is, 2014 és 2017 között a baloldali Matteo Renzi kormányának EU-politikai tanácsadója volt, majd 2018-ban szintén baloldali kormányfő jelölte uniós bírónak. Rossi igazi „watchdog”: már egy 2015-ös cikkében 

Konyakosmeggy a habostorta csúcsán: 2021. december 6-án Soros György aktivistaképzőjében, a CEU-n tartott előadást Értékek, jogok és elvek az EU-jogban címmel.

A horvát Sinisa Rodin bíró 1992-ben az OSF által is támogatott Michigani Egyetemen szerzett diplomát, 2001 és 2002 között pedig az OSF-fel szintén sokszor kooperáló Fulbright-program ösztöndíjas vendégkutatója volt a Harvardon, majd 2012-ben az amerikai Cornell Law School vendégprofesszora lett, amelynek Sorosék 2016 és 2021 között összesen több mint 250 ezer dollárt adományoztak. 

Végül, de nem utolsósorban: a Magyarországot most (is) elítélő tanács ötödik tagja a román Octavia Spineanu-Matei, akinek édesapja Nicolae Ceausescu pártállamában volt bíró. Lányát Raluca Alexandra Pruna korábbi igazságügyi miniszter, egykori CEU-s hallgató, a romániai Transparency International fiókszervezetének alapítója és későbbi elnöke jelölte az Európai Unió Bíróságába – talán azért is, mert Spineanu-Matei elkötelezett híve volt a bírák érzékenyítésének a bíróképző intézet vezetőjeként.

És a konspiratív valóság

S láss csodát, a fenti életutakból egyenesen következik a nyílt társadalomnak kedves ítéletek meghozatala. 

A teljesség igénye nélkül: ahogy fentebb jeleztük, tavaly például ugyanez a tanács azért állapított meg jogsértést, mert hazánk a külképviseleteken tette lehetővé a menedékkérelmek benyújtását – vagy korábban a tranzitzónás eljárás miatt. De Bonichot és Rodin részt vállaltak abban az ítéletben is, amelyben a luxembourgi testület elutasította a kvótarendszer elleni magyar és szlovák keresetet. Lycourgos és Bonichot pedig más témában is vitézkedtek: amellett, hogy elítélték hazánkat, mert büntetni merészelte az illegális határátlépéshez nyújtott NGO-segítséget, rákényszerítették Bulgáriát, hogy ismerje el a szülőségét egy azonos nemű párnak, holott ezt a bolgár törvények nem teszik lehetővé.

Minden összeáll tehát:

nemzetek, államok, határok nélkül, de „dinamikusan” értelmezett menedékjoggal, „hozzáférhetővé” tett nemzetközi védelemmel és sok-sok migránssal. Nem, én nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De az összeesküvés-gyakorlatot nagyon is látom.

A szerző az Alapjogokért Központ főigazgatója