Hosszú sorban afrikai arcokat mutatott a kamera, amikor felcsendült a Marseillaise, a francia himnusz a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon. A franciák a portugálok elleni negyeddöntős kezdő tizenegyéből mindössze két fő, Antoine Griezmann és Théo Hernández képviselte a nem afrikai származásúakat, ahogy a spanyolokkal szemben elveszített elődöntőben is ketten voltak ilyenek (Hernández mellett Adrien Rabiot). Félreértés ne essék: minden francia válogatott focista esetében kiváló képességű, nagyszerű sportolóról van szó, a legtöbbjükről mi csak álmodhatunk, akár a válogatottban, akár klubcsapatainkban. De ettől még megállja helyét a kérdés: valóban a messzi földről érkezettek Európája épül? Vagy inkább a saját leszármazottainknak tartanánk-e meg a földrészünket?
A kérdés kényes, a franciáknál is vitatkoznak rajta. Az idősebbek emlékezhetnek, hogy éppen negyven évvel ezelőtt, az 1984-es Eb-döntőben egyetlen afrikai származású futballista játszott a spanyolok ellen győztes francia válogatottban: Jean Tigana.
Alaposan megváltozott azóta az immár csaknem hetvenmilliós francia társadalom. Mintegy 14 millióan közülük első- vagy másodgenerációs bevándorlók, ráadásul igen egyenlőtlen eloszlásban.
Bondy, ez az ötvenezres, szegénynek számító Párizs környéki előváros például a futballrajongók körében kifejezetten ismert. Itt nőtt fel a franciák legnagyobb jelenlegi sztárja, a kameruni és algériai szülőktől származó Kylian Mbappé. A válogatottban szintén alapembernek számító, kameruni–libanoni származású William Saliba és Randal Kolo Muani – kongói bevándorlók gyermeke – pedig mindketten ott is látták meg a napvilágot.
Éric Zemmour, a Visszahódítás nevű jobboldali párt elnöke feltette a kérdést:
vajon a japán futballválogatottban nem keltene-e feltűnést tíz fekete játékos? Avagy a szenegáliban nyolc fehér? Szerinte a franciák mostani összetétele nem tükrözi az ország történelmét, és Zemmour, aki a 2022-es francia elnökválasztáson hét százalékot, mintegy 2,5 millió voksot kapott, nem érti: ha lehet arról beszélni, hogy a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében (Sciences Po) túl sok a fehér, akkor miért nem lehet arról, hogy a futballcsapatban pedig túl sok a fekete?
Már persze a kérdés felvetőit lépten-nyomon elérő rasszizmusvád nélkül, illetve anélkül, hogy a nagy népességcserét – miszerint az őshonos európai népek helyét bevándorlók foglalják el – automatikusan az összeesküvés-elméletek közé sorolnák a közbeszédben. Nemcsak rasszizmusvád, de feljelentés is született például tavaly az FC Metz klubjának hivatalos csapatfotójából, miután internetes hozzászólásokban leafrikaizták a játékosokat. A lotaringiai főváros székesegyháza előtt készült felvételen egyébként nemcsak az látszik jól, hogy a labdarúgók szinte kivétel nélkül feketék, hanem az is, hogy a klubvezetés tagjai – Bölöni László akkori vezetőedzővel együtt – viszont fehérek.
Mondani sem kell, nem minden bevándorlógyerekből lesz élsportoló, ahogyan persze terrorista, papgyilkos és erőszaktevő sem. A legtöbben a csendes középszert képviselik. Mégis, összességében a bevándorlásról a franciáknak az első két helyen a törvénytelen migráció, illetve a bevándorlás társadalmi költségei jutnak eszükbe az Ifop közvélemény-kutató tavaly őszi felmérése szerint. Nemcsak a jobboldali szimpatizánsok, de a polgárok összessége is a jobboldal vezető politikusaiban bízik meg a leginkább, ha a bevándorlásról esik szó. Elsősorban Marine Le Penben – érdekes módon még a szocialista szavazók harminc, illetve a szélsőbaloldaliak tíz százaléka is így vélekedett.
A franciák nagy többsége szerint túl sok a bevándorló az országban, és bírálják a kormány politikáját. A bevándorlás üteme rendkívül felgyorsult Emmanuel Macron 2017 óta tartó elnöksége alatt. Ezt állapította meg a francia Bevándorlási és Demográfiai Megfigyelőközpont idén januári jelentése is. „Megállapíthatjuk, hogy a bevándorlás soha nem volt olyan jelentős, mint a Macron-elnökség alatt. Átlagban 274 ezer fő, azaz Bordeaux lakosságának megfelelő népesség jutott minden évben legális francia tartózkodási engedélyhez.” Döntő többségüket természetesen a fejlődő országokból érkezők teszik ki. A Macron elnöksége alatt éves átlagban kiadott tartózkodási engedélyek száma 2007-hez, Jacques Chirac elnökségének végéhez képest 88 százalékkal, 2012-höz, Nicolas Sarkozy elnökségének végéhez számítva 53 százalékkal, 2017-hez, Francois Hollande ötéves mandátumának zárásához viszonyítva pedig 29 százalékkal nőtt.
Macron jobboldali publicisták szerint a régi Franciaország első számú sírásója. 2027-ben tehát a jelen ütem mellett úgy adhatja át az Élysée-palotát, hogy
elnökségének évtizede alatt csaknem hárommillió bevándorlót engedett be.
Mindehhez hozzá kell számolni a bevándorlók és az őshonos franciák termékenységi rátája közötti különbséget. Az észak-afrikai születésű franciaországi nők esetében ez 2,5, a fekete-afrikai születésűeknél 3,3, a francia földön születetteknél pedig 1,7.
A kérdés az, meddig viseli el mindezt a francia társadalom.
Helyszíni beszámolók szerint most, a párizsi olimpia megnyitója előtt a francia fővárosban a szabad ég alatt élő bevándorlók – jellemzően afrikaiak – váltak kellemetlenné. Buszokkal szállítják el őket máshová, hogy ne legyenek szem előtt, amikor Párizs a nyári játékokkal is azt akarja mutatni a világnak, amit a tegnapi nemzeti ünneppel: a grandeurt és a gloire-t, a nagyságot és a dicsőséget. Június végén Marine Le Pen és a bevándorlásellenes jobboldal meghatározó pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) vezette szövetség 10,6 millió szavazattal (33,15 százalékkal) az ország legtámogatottabb politikai ereje lett. Más kérdés, hogy a többi párt összefogása és visszaléptetések miatt ez a második választási fordulót követően végül a harmadik helyhez elegendő a nemzetgyűlésben; ennyi múlik azon, hogy milyen rendszerben bonyolítják le a választásokat. (Az ugyanazokban a napokban tartott, szintén kizárólag egyéni választókörzetekre épülő, de egyfordulós brit választásokon a Munkáspárt a francia RN-hez képest alig nagyobb támogatottsággal, 33,7 százalékkal „földcsuszamlásszerű” győzelmet arathatott.)
A tendencia mindenesetre világos. 1981-ben, a „fehér” francia labdarúgó-válogatott negyven évvel ezelőtti Eb-győzelmét megelőző nemzetgyűlési választásokon az akkoriban páriának számító Nemzeti Front, amelyet mások mellett Marine Le Pen apja, Jean-Marie Le Pen alapított, mindössze 44 ezer szavazatot kapott. Öt évre rá már 2,7 milliót (9,65 százalék), 2012-ben 3,65 milliót (13,6 százalék.) Utódpártja, az RN ezt tornázta fel a mostani tízmilliós szintre. Az elnökválasztásokon Marine Le Pen több mint megduplázta apja legjobb eredményét; legutóbb, 2022-ben Macron ellen a második fordulóban 13,3 millió vokssal 41,46 százalékot ért el.
Ez már nem „pária” eredmény, nem a „szélsőjobboldal” előretörése, hanem minden száz szavazópolgárból több mint negyvennek az akarata – a francia elitek és a média általános és szüntelen ellenszelétől hátráltatva.
Harminc uniós képviselőjével az RN az új európai frakció, a Fidesz, a cseh ANO és az osztrák Szabadságpárt alapította Patrióták Európáért vezető ereje lesz, a képviselőcsoport vezetője pedig az RN elnöke, Jordan Bardella.
A baloldal sem rest. A francia választásokon (mandátumszámban) az első helyen végzett, szocialisták, zöldek és kommunisták alkotta Új Népfront most éppen a klímamenekültek franciaországi befogadását szorgalmazza. A fogalom persze nem ránk vonatkozik, akik Magyarországon is szenvedünk a rendkívüli hőségtől, hanem akiknek a megmaradását veszélyezteti a szélsőségessé váló éghajlat.
Tegyünk időutazást, nézzük, mi lesz a helyzet mondjuk Nigériában! Az előrejelzések szerint Afrika legnépesebb országának lakossága a jelenlegi 230 millióról az évszázad végére 546 millióra nő. 2080-ig egy klímakockázat-elemzés szerint Nigéria átlaghőmérséklete 3,9 Celsius-fokkal is nőhet 1990-hez képest, az országot egyszerre fenyegeti majd szélsőséges szárazság és áradások. A rendkívül forró napok száma évi kilencvennel nő, a hőség miatt elhunytak száma megötszöröződik. A népességrobbanáshoz igazított ivóvízhiány az ezredfordulóhoz képest a háromnegyedével (!) nő. Lesz így klímamenekült bőven, jut nemcsak Franciaországba, de egész Európába! A futballválogatottaknál fehérkvótát vezethetnek be.
