Más szerencsésekhez hasonlóan húszéves korom körül nekem is kezdett kinyílni a csipám, rádöbbenve, hogy nem minden úgy van, ahogyan azt az ember a fősodortól hallja. (A szerencsétlenebbeknek ez egy életen át nem jön össze.) Az itthon a teljes Bokros-csomagot tollba mondó IMF akkoriban, tehát a kilencvenes évek végén jelent meg Romániában is, s az egyik első követelése rögtön az volt, hogy a román kormány haladéktalanul csökkentse az egészségügyre fordított összeget. Addig az ember még hajlott arra, hogy higgyen a kor Pravdájának, azaz a Nap TV megmondóembereinek.
Például hihetőnek tűnt, hogy amit a Nemzetközi Valutaalap kér a „megsegített” országoktól, az bár fájdalmas, de hosszabb távon stabilitást és fejlődést teremt. Ám a hír, hogy Románia az egészségügyön kezdje a karcsúsítást, egészen meghökkentett, hiszen túl voltam már jó néhány erdélyi biciklitúrán, vadkempingezésen, és pontosan tudtam, hogy Ion Iliescu országában jobb nem kórházba kerülni, hiszen az ellátás gyakorlatilag nem létezik, ami pedig van, az csak azoknak ajánlható, akik gyorsan szeretnének túljutni az egészen, azaz jegyet váltani a túlvilágra. (Fűtetlen kórházak, a legalapvetőbb higiénia és a szükséges eszközök teljes hiánya volt jellemző akkoriban, írom a fiatalabbak kedvééért.)
A Duna-mozgalom egy kiváló alakja, kritikus és csillogó elme magyarázta el nekem anno, hogy az IMF egy szélhámos banda, ami az egész világot lehúzza, de Hamvas Béla-i groteszkséggel azoknak az országoknak árt a legtöbbet, melyeknek segítséget (hitelt és mellé kötelezően végrehajtandó jó tanácsokat) nyújt.
Nem véletlen, hogy a Fidesz-kormány kétszer zavarta el Magyarországról ezt a szélhámos bandát, mindkét esetben rögtön azután, hogy átvette a baloldaltól az irányítást.
Ennek ellenére az IMF-modellt azóta tökélyre fejlesztették a globalisták, cégérüket pedig kicserélték az Európai Bizottság feliratra. Azaz legkésőbb a 2008-as nemzetközi válság idejére hiába derült ki, hogy az IMF semmivel nem jobb, mint egy uzsorás, hiszen örök szegénységbe taszítja a célországokat, a világboldogító intézmény nem szűnt meg, hanem kiteljesedett, emberei ellepték például a teljes brüsszeli adminisztrációt.
Rogán Antal (itt elsősorban közgazdász) a múlt hétvégi tihanyi Tranzit-fesztiválon megtartott nagy ívű előadásában ezt a világot nevezte egyszerűen csak liberális gazdaságfilozófiának, félretéve az összeesküvés-elméletek (vagy leginkább -gyakorlatok) messzire vezető témáját. A rideg számokkal és grafikonokkal tűzdelt okfejtése során Rogánból csak egyszer bújt elő a kamarillaminiszter, amikor kijelentette: a világban ma csak szuverén és liberális gazdaságfilozófia létezik. Harmadik út nincs, hiába állítja bárki is ennek az ellenkezőjét.
E ponton az előadó tehát kilépett a közgazdászszerepből, és egy fotót mutatott be a közönségnek, melyen Magyar Péter megalázkodó mosollyal épp Ursula von der Leyen ölébe kucorodik Brüsszelben. Emlékezetes, hogy az eset július 18-án történt, amikor az Európai Parlament titkos szavazással újraválasztotta a bizottság elnökét. Von der Leyen egész nap feszült és izgatott volt, a meccs egyáltalán nem tűnt teljesen lejátszottnak, de e mozgalmas napon, még a szavazás előtt mégis akadt ideje audienciára hívni a pesti balhéhuszárt. A gesztus nyilván nem Magyar Péternek, az árulónak, hanem Orbán Viktornak szólt, jelezve, hogy lesz még ágyelő a magyar szuverenizmus kikészített bőréből.
Nos, Rogán Antal ezt a fotót vette elő, hogy illusztrálja: nincs harmadik út.
Olyan pofonokat kapott Európa (járvány, háború, energiaválság, háborús infláció), melyekből egy is elég lehet egy-egy nemzeti gazdaság térdre kényszerítésére, ám ezeken a problémákon a magyar kormány, ha nehezen is, de úrrá tudott lenni. Minden válsághelyzet kezelhető, de csak akkor, ha az ország szuverén, és nem kívülről diktálják a feltételeket. A valóság az, hogy csak liberális gazdaságpolitika és szuverén gazdaságpolitika létezik, harmadik út nincs. Aki mást hirdet, valójában a brüsszeli liberális gazdaságpolitikát akarja végrehajtani, ami továbbra is adóemeléseken és megszorításokon, illetve a családtámogatások és a rezsicsökkentés felszámolásán alapul” – érvelt a tihanyi Tranziton a miniszter. A kivetítőre ekkor már a brüsszeli Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság (DG ECFIN) velünk szemben felállított friss követeléseit helyezte ki. Ezek pedig a következők (a zárójeles részek szabad átiratban):
1. A rezsicsökkentés kivezetése (tehát jóval magasabb lakossági energiaárak kivetése).
2. A társasági adó növelése (azaz a Magyarországra és a térségbe áramló beruházások elüldözése).
3. A kétkulcsos személyi jövedelemadózás bevezetése (tehát arányos adózás helyett ismét a középréteg sarcolása, a gazdaság befeketítése).
4. Az ingatlanadók növelése (tehát a magántulajdon visszaszorítása, a multi szolgáltatói szektor javára).
5. A 13. havi nyugdíj eltörlése és a nyugdíjkorhatár emelése (régi IMF-módszer, anno Bajnai Gordont is rávették a 13. havi járandóság elvételére).
Mondhatnám, hogy a Tisza Párt valljon színt e témákban, de totál felesleges. A kanálispolitizálás korszakában teljesen értelmetlen ígéretet kicsikarni, hiszen azokat – mint láttuk oly sokszor a baloldaltól – épp egy perc alatt készek felrúgni a külföldről vezényelt aktorok.
Ráadásul éppen ezek azok a gazdaságfilozófiai kérdések, amelyekben sem Brüsszel, sem pedig az amerikai háttérerők nem tűrnek semmiféle engedményt. A gyarmatnak mégiscsak az a fő funkciója (azontúl, hogy legyen hol lejátszani az aktuális háborúkat), hogy a gazdasági javait, erőforrásait a gyarmattartó rendelkezésére bocsássa, s semmiképp ne konkuráljon vele.
Rogán Antal hazai és uniós nyílt adatokkal érvelve vezette le például a magyar adópolitika eredményeit, mely azáltal, hogy 2010 óta 28,5-ről 13 százalékra csökkentette a munkáltatói terheket, a foglalkoztatottság radikális emelkedését érte el, így fordulhatott elő, hogy 10,8-ról alig négy százalékra csökkent a munkanélküliség, s az EU-ban sereghajtóból a hetedik legjobb helyre léphettünk elő.
„Gyakran ér minket az a vád, hogy az adópolitikánk a gazdagoknak kedvez. Ám érdemes megnézni a valóságot itt is, hiszen a teljes munkaidős alkalmazottak bruttó reálkeresete 2010 és 2023 között az ötből első és második legalsó »kvintilisben«, tehát a legszegényebbek és az alsó középosztály körében nőtt a legjobban” – mondta Rogán, rávilágítva, hogy mindkettőben nyolcvan százalékkal nőtt, miközben a jómódúak átlagkeresete „csak” 48,7 százalékkal emelkedett a tizennégy év Fidesz-kormányzás során. Tehát a legkevésbé sem igaz, hogy az adópolitika a gazdagabbaknak kedvez.
Ugyancsak kiderült: miközben gyakran elhangzik, hogy Magyarországon az unió második legrosszabb minimálbérét fizetik, az uniós gyakorlathoz sokkal közelebb álló bérminimum összege már egyáltalán nem szégyellni való, hiszen a volt szocialista blokk országaiban a harmadik legmagasabb tételt írja elő a magyar kormány.
Ezért is fogják a jövőben a két intézményt egybevonni, s a dolgozók nagyobbik részére vonatkozó bérminimum lesz a minimálbér is. Idetartozik az a szám is, hogy 1,1 millióval kevesebb mélyszegénységben élőt tartanak számon ma Magyarországon, mint ahányat 2010-ben regisztráltak.
Azt is elmondta a közgazdász-miniszter, hogy a családtámogatások összegét azért növelték három és félszeresére, összesen évi 3307 milliárd forintra 2010 óta, hogy a gyermeket vállaló polgárok ne szegényedjenek el. Ennek köszönhető, hogy a reálbérek a gyermeket nevelők körében sokkal nagyobb mértékben emelkedtek (természetesen ők több költséget is vállalnak), hiszen a gyermeknélkülieké hetven, az egygyermekeseké 94, a kétgyermekeseké 123 százalékkal nőtt a 14 év alatt.
Leszámítva a leggazdagabbakat, akik még növelték is a vagyonukat az elmúlt két-három nehéz esztendő során, természetesen mindannyiunknak nehéz (volt) a inflációs, megtorpanós, háborús időszak. Ezt kár volna vitatni. Ám azt sem lehet elvitatni, hogy valójában az ország szinte egésze nyertese az elmúlt tizennégy év szuverenista gazdaságfilozófiájának. Mindez elúszhat 2026-ban, ha nem sikerül meggyőzni a valóságról az ingadozók nagy tömegét.
