Más szerencsésekhez hasonlóan húszéves korom körül nekem is kezdett kinyílni a csipám, rádöbbenve, hogy nem minden úgy van, ahogyan azt az ember a fősodortól hallja. (A szerencsétlenebbeknek ez egy életen át nem jön össze.) Az itthon a teljes Bokros-csomagot tollba mondó IMF akkoriban, tehát a kilencvenes évek végén jelent meg Romániában is, s az egyik első követelése rögtön az volt, hogy a román kormány haladéktalanul csökkentse az egészségügyre fordított összeget. Addig az ember még hajlott arra, hogy higgyen a kor Pravdájának, azaz a Nap TV megmondóembereinek.
Például hihetőnek tűnt, hogy amit a Nemzetközi Valutaalap kér a „megsegített” országoktól, az bár fájdalmas, de hosszabb távon stabilitást és fejlődést teremt. Ám a hír, hogy Románia az egészségügyön kezdje a karcsúsítást, egészen meghökkentett, hiszen túl voltam már jó néhány erdélyi biciklitúrán, vadkempingezésen, és pontosan tudtam, hogy Ion Iliescu országában jobb nem kórházba kerülni, hiszen az ellátás gyakorlatilag nem létezik, ami pedig van, az csak azoknak ajánlható, akik gyorsan szeretnének túljutni az egészen, azaz jegyet váltani a túlvilágra. (Fűtetlen kórházak, a legalapvetőbb higiénia és a szükséges eszközök teljes hiánya volt jellemző akkoriban, írom a fiatalabbak kedvééért.)
A Duna-mozgalom egy kiváló alakja, kritikus és csillogó elme magyarázta el nekem anno, hogy az IMF egy szélhámos banda, ami az egész világot lehúzza, de Hamvas Béla-i groteszkséggel azoknak az országoknak árt a legtöbbet, melyeknek segítséget (hitelt és mellé kötelezően végrehajtandó jó tanácsokat) nyújt.
Nem véletlen, hogy a Fidesz-kormány kétszer zavarta el Magyarországról ezt a szélhámos bandát, mindkét esetben rögtön azután, hogy átvette a baloldaltól az irányítást.
Ennek ellenére az IMF-modellt azóta tökélyre fejlesztették a globalisták, cégérüket pedig kicserélték az Európai Bizottság feliratra. Azaz legkésőbb a 2008-as nemzetközi válság idejére hiába derült ki, hogy az IMF semmivel nem jobb, mint egy uzsorás, hiszen örök szegénységbe taszítja a célországokat, a világboldogító intézmény nem szűnt meg, hanem kiteljesedett, emberei ellepték például a teljes brüsszeli adminisztrációt.