Az őslakosok jogaiért folyamatosan kiálló Survival International szervezet többször is kihangsúlyozta, hogy a szentinelézek újra és újra megmutatják, hogy egyedül akarnak élni, és fontos volna tiszteletben tartani az akaratukat.
2004-ben az indiai-óceáni cunami óriási károkat okozott a környéken, amelynek következtében milliók váltak földönfutóvá. Az indiai kormány tagjai valószínűnek tartották, hogy az őslakosok nem élték túl a természeti katasztrófát, vagy ha igen, akkor segítségre szorulnak, így egy élelmiszerrel megpakolt helikoptert küldtek a szigetre. A szigetlakók – bár a kunyhóikat a cunami elsöpörte – azonban jól voltak, sőt, annyira nem kértek a látogatókból és a segítségükből, hogy kövekkel és dárdákkal dobálták meg a helikoptert. […]

1996-ban az indiai kormány mindenkinek megtiltotta, hogy a szigetre lépjen, amelyet hajókkal kezdtek el őriztetni.
A kormány döntésének két oka volt: az őslakosok agresszív elhatárolódása a »betolakodóktól«, valamint annak a veszélye, hogy a külvilágból érkezők olyan fertőzéseket adnak át a benszülötteknek, amelyek veszélybe sodorhatják a törzs fennmaradását.”

S amit még érdemes kiragadni az imént olvasottakból: „A Survival International szervezet többször is kihangsúlyozta, hogy a szentinelézek újra és újra megmutatják, hogy egyedül akarnak élni, és fontos volna tiszteletben tartani az akaratukat.”

Mi tagadás: fontos lenne tiszteletben tartani az ilyesmit.

Fogalmam sincs, mi ez a Survival International, az égvilágon semmit sem tudok róluk. Vagyis éppen úgy vagyok a Survival Internationallal, mint a szentinelézek a világgal. A szentinelézekkel ellentétben viszont én csak beütöm a nevüket a Google-ba, s máris mindent tudok, íme:

„A Survival International egy 1969-ben alakult emberi jogi szervezet, egy londoni székhelyű jótékonysági szervezet, amely az őslakosok , törzsi és nem érintkező népek kollektív jogaiért kampányol.”

A Survival International kapcsolatban áll az Egyesült Nemzetek globális kommuniká­ciós osztályával, és konzultatív státusban van az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsával. A cselekvés szabadságának biztosítása érdekében a Survival nem fogad el állami támogatást. Alapító tagja és aláíró szervezete az elszámoltathatósági chartának ( INGO Accountability Charter ). A Survival irodái Amszterdamban, Berlinben, Londonban, Madridban, Milánóban, Párizsban és San Franciscóban vannak.

Pompás. Tehát egy NGO-ról van szó. Még pompásabb. S mint afféle XXI. századi cinikus (künikosz, de nem Diogenész büdös hordójából kikandikálva, hanem inkább az önimádat büszke heverőjén fekve) annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy a szentinelézek szabadsága és magánya és kivonulása (szecesszió) addig tartható fenn, ameddig ki nem derül róluk vagy szigetükről valami. Valami fontos. Például, ha mégis kiderülne, hogy az Északi-Szentinel-szigeten van egy növény, ami csak ott él, és a termése rejti az örök élet elixírjét, vagy legalább a rák ellenszerét, akkor a Survival International hamar megtalálná a módját, hogy miért nem tartható fenn tovább az a „marhaság”, miszerint a huszonegyedik században egy törzs az ősközösség szintjén éljen.

S az sincs kizárva, hogy esetleg kiderül, miszerint a szentinelézek egészen egysze­rűen nem tűrik és nem tolerálják a „másságot”, például nincs a szigetükön egyetlen drag queen performance-művész és egyetlen melegbár sem, ezért a társadalmuk és a világuk nem méltó a fennmaradásra, ideje megtéríteni őket.

Szóval ezek mind-mind létező opciók, sajnos. De most még tiszteletreméltó módon őrzik és védik a szentinelézek világát.

Éppen ezért dübörög és zakatol és nem hagy nyugodni a kérdés: kik és mivel és hogyan érdemelhetik ki ezt a védelmet?
Tehát például 

Vagy ahhoz, hogy jogunk legyen az ilyesféle önazonossághoz, vissza kell térnünk az ősközösség idejébe?

Ezt lehet még olvasni a Survival Internationalról:
„A Survival International három egymást kiegészítő szinten dolgozik a törzsi népek jogaiért: oktatás, érdekképviselet és kampányok. Ezenkívül platformot kínál a törzsi embereknek a világ megszólítására, miközben kapcsolatba lép a helyi bennszülött szervezetekkel, különös tekintettel a törzsi népekre, akiket a külvilággal való érintkezés sürgősebben fenyeget. Az oktatási programok a nyugati világban élő embereket célozzák meg azzal a céllal, hogy »lebontsák azt a mítoszt, miszerint a törzsi emberek ereklyék, amelyek a haladás révén elpusztulnak. A túlélés célja, hogy előmozdítsa kultúrájuk tiszteletét, és megmagyarázza, mennyire fontosak napjainkban életmódjuk megőrzésében«.”

Kapisgálom ám, ezért kérdezem: van esélyünk minderre nekünk is? Már csak azért is muszáj ezt megkérdeznem, mert a jelenlegi demográfiai ismereteink szerint nagyjából ötven év múlva (de legkésőbb hetven év múlva) eléri tetőpontját az emberiség lélekszáma, ami valahol 10-11 milliárd körül fog stagnálni. Ez azért elég jó hír, különösen annak tükrében, hogy amikor én megszülettem, 3,5 milliárd ember élt a földön, s hatvan év alatt ez megduplázódott, meg még 1,2 milliárd, ami elég riasztó, különösen, ha körülpillantunk, hogyan is néz ki most a Föld.

De ami ennél sokkal riasztóbb:

 – érdemes ezen a ponton vetni egy pillantást például Dél-Koreára, ahol hetven éve még 6,2 körül volt a születési ráta, ez ma 0,6. Dél-Koreában van ma a világon a legtöbb egyedülálló, depressziós, boldogtalan, magányos öregember, és ott a legnagyobb lassan az öngyilkosságok száma, mit mondjak, ezért érdemes volt fejlődni és kistigrissé válni. De Kína is bajban van, ők az elmúlt hetven év alatt hatszázmilliós népességüket megduplázták, sőt felmentek 1,4 milliárdra, ám az előrejelzések szerint éppen hetven év múlva visszatérnek a hatszázmilliós lélekszámhoz, amivel nem lesz fenntartható a világuk. Annál is inkább nem, mivel a legdöbbenetesebb adat szerint a leszálló ág idején olyannyira elöregedő társadalommá válnak majd, hogy a jelenlegi nyolcszázmilliós munkaképes lakosság lélekszáma lemegy százmillióra.

Tehát: az előttünk álló öt-hét évtizedben mind az európai fehér rassz, mind az ázsiai rassz döbbenetes csökkenésen megy majd keresztül, miközben Afrika népessége a jelenlegi nagyjából másfél milliárdról fel fog menni négymilliárdra!
Ebből pedig nem más következik, mint az, hogy

Nem akarnánk mi megölni senkit sem, csak úgy megmaradnánk magunknak. Ha lehet. Annál is inkább, mivel a Survival International korábbi vezetője, bizonyos Stephen Corry még 2007-ben ezt nyilatkozta:

„Ha segíteni akarunk a társadalmakon, az első dolgunk az, hogy meghallgassuk, ahelyett, hogy megszabjuk, mire van szükségük, és fel kell készülnünk a meglepetésre. Ez nem csak a távoli törzsi népekre vonatkozik: ez mindenki számára létfontosságú. egy olyan világban, ahol a multikulturalizmus eszméit félreértik és támadják, és ahol egyesek egyre inkább rá akarják kényszeríteni nézeteiket másokra.”

A mindenségit, mennyire a szívünkből tetszett szólni…