A fennmaradó kérdés tehát a Tisza Párton kívül az egyetlen még létező, életjeleket mutató ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció jövője. 

Jelenleg a magyar politikai rendszernek egyetlen intézményesült eleme van, mégpedig a Fidesz. A Tisza esetleges intézményesüléséhez kell még pár győztes választás. Nem egyértelmű viszont, hogy a DK Gyurcsány Ferenc ambícióin kívül tartalmaz-e bármi olyat, ami nélküle is működőképes. Gyurcsánynak sikerült az a bravúr, hogy az MSZP egykori szélsőbalosainak, akik nem ragadtak a Munkáspártban, eladta a régi internacionalizmus, a nemzetköziség új változatát Európai Egyesült Államokként. Gyurcsány szavazatszerző képessége korlátozott volt ugyan, de kényszermegoldásként mindenféle liberálisok, balosok el tudták fogadni és persze azok, akik imádták, hogy ő műveli a legszínpadiasabban az Orbán-gyűlölet nevű belpesti művészeti ágat.

Ez nem egy egységes massza, és könnyen erodálódhat. 

Gyurcsány bukta a legnagyobbat nyár elején, elvesztette Budapestet és az ellenzéki vezető szerepet. Utcai mozgósító ereje már 2022-ben is minimális volt, a DK ugyanúgy néz ki jelenleg, mint a 2022-es vert sereg összes többi maradéka.

A kérdés tehát így végképp az, hogy lesz-e, lehet-e bármiféle ellenzéki ellenfele a Tiszának 2026-ban? Másodszor pedig az, hogy hol húzódhat a Magyar Péter-jelenség szavazatszerzési képességének határa? Az ugye nyilvánvaló, hogy ez az egész egy mesterséges jelenség, amelyet külföldről szabadítottak Magyarországra. A projektnek pedig még legalább kell szerezni további egymillió-háromszázezer szavazót, hogy egy reményeik szerint 45 százalék alá szorult Fideszt biztosan meg tudjanak verni. És ez a szám azon az optimista feltételezésen is alapul, hogy a 2024-es szavazóit a Tisza meg tudja tartani.

A Tisza az első vegytiszta protestpárt nálunk, semmiféle központi ideológiával nem rendelkezik, centrumában egy személy található, akinek a megítélésén alapul a párthoz kapcsolódó összes várakozás. És fordítva is igaz, a Tisza mögött álló technológiát alkalmazó szakemberek sikeresen kötötték Magyar Pétert mindazon eddig reménytelen, csalódások sorozatát megélő várakozásokhoz, amely az ellenzéki törzsszavazók sajátja. A baj a szempontjukból csak az, hogy 2022-ben sem volt ilyenből több mint kétmillió. Magyar Péternek kerestek egy tömeget, és az élére állították. És ez a tömeg végül is az O1G-koalíció lett.

Ha valaki emlékszik Magyar Péter első, partizános interjújára, akkor felidézheti, hogy abban teljesen egyértelműen a Fidesz-szavazókhoz beszélt. Akkor még az volt a cél, hogy a Fideszt robbantsa szét, esetleg a Fidesz-szavazótábor egy részét szakítsa le a gazdasági csalódottságra alapozva és a korrupcióra hivatkozva. Akkor tolták át a projektet az ellenzék térfelére, amikor a kutatásaik megmutatták, hogy Magyar Péterrel nem az átlag Fidesz-szavazó rezonál, hanem az átlag ellenzéki törzsszavazó találja vonzónak. Így egy eleve rombolásra szánt személyt voltak kénytelenek átkonvertálni egy építkező projekt vezérévé. Ez megmagyarázza azt, hogy eddig miért nem tudták pozitív figuraként pozicionálni Magyar Pétert, mert személyiségének lételeme a konfliktus és a konfrontáció, amit a magyar választók ebben a dózisban még soha nem szenvedtek el.

Ez természetesen nagyon megnehezíti a Tisza Párt stabilizálását. Szervezete még nincs, és az ellenzék legfurcsább támogatói tömegesen akarják majd az önmegvalósításukat a Tisza Párt segítségével. A Tiszába eddig mindent bele lehetett gondolni, az összes kudarcos életet, a reménybeli győzelem ízét és persze legfőképpen a lehetséges karriert. Az összes ellenzéki szerencselovag be akar majd lépni, egy rakás belpesti értelmiségi és az összes futóbolond is. Nincs az a mesterséges intelligencia, amely rendet vágna ebben a káoszban. Ez eddig a volt Jobbikra hasonlít leginkább, habár Vona Gábor összemérhetetlenebbül egészségesebb személyiség, mint Magyar Péter. Ennek a katyvasznak első ránézésre nincs esélye működő, nagy szavazatszerző képességgel rendelkező váltópárttá érni 2026-ra.

Most találkoztunk először a virtuális szavazóval, azzal, aki nem a realitásban szerzett tapasztalatai alapján szavaz, hanem szinte minden benyomása a virtuális térből származik, és még csak nem is korosztályi jellegzetesség ez. A szavazói viselkedésük még a szokottnál is nehezebben követhető és nagyon nehezen megjósolható.

Teljesen új helyzet van tehát, a Tisza Párt technológiai áttörésekre alapozva megszerezte a kiinduló pozíciót egy, a Fidesszel összemérhető nagyságú ellenzéki váltópárt létrehozására. A 2026-os választási kampány egyszerre zajlik majd a virtuális térben és a valóságban. Veszíteni a virtuális térben is lehet, nyerni viszont csak a valóságban.

A szerző szociológus