A XXI. század három alapvető szféra egymásrautaltságáról, konfliktusairól, egyensúlyáról és annak megbomlásáról szól. Ez a három szféra: a piac, az állam és a társadalom, kerete pedig a nemzet. Ebben az összefüggésben a piac az egyéni gazdasági érdekek világa, a társadalom ezzel szemben a közösségi érdek, a szolidaritás, az erkölcsök és normák terepe. A harmadik az állam, amely egyensúlyt próbál teremteni a piac, vagyis az egyéni érdek, illetve a társadalom, tehát a közösségi érdek között. Az állam a közérdeket, a közjót – és persze a közhatalmat – képviseli, s nem engedi, hogy akár a piac, akár a társadalom túlterjeszkedjen, s ráerőltesse akaratát a másik két szférára. E három szféra egyensúlya teremti meg a tágabb értelemben vett társadalomnak, másképp a nemzetállamnak az egyensúlyát, amelyben az állam az „ítélőbíró”.
Ez az ideáltipikus modell, ami a második világháború után egészen a XX. század végéig jól-rosszul, de mégiscsak működött a nyugati demokráciákban.
Az elmúlt negyedszázadban azonban felborult a hagyományos, az euroatlanti, de főként európai világot jellemző egyensúly az egyes szférák között.
A neoliberalizmus uralkodóvá vált eszméjének segítségével a piac – a globálissá vált piac! – veszi-vette át a meghatározó szerepet egyre több helyen és szférában az államtól, mintegy annak helyébe lép; ezáltal a közjó és a társadalmi szféra közösségi érdekei nagymértékben háttérbe szorulnak.
Az internacionalista, kozmopolita nemzetközi pénzügyi körök rá tudják kényszeríteni akaratukat a nemzetállamokra, s mivel a demokráciák működése éppen a nemzetek, nemzetállamok szintjén releváns, a demokrácia is alárendelődik a piac irányításának. Márpedig a jó államhoz és a jó kormányzáshoz nemzetállami szuverenitás, szabad választások, önálló gazdaságpolitika és természetesen demokratikus jogállam kell, ám mindezeket veszélyezteti a globális piac – ami már nem lokális, „nemzeti” piac, hanem nemzetközi, nemzetállamok feletti.
Lényeges tehát leszögeznünk, hogy amikor az állam–piac–társadalom közötti egyensúly felbomlásáról beszélünk, akkor kulcsmomentumként tekintsünk a piac globalizálódására, a nemzeti piac feletti globális piaci szereplők (multicégek, nemzetközi pénzintézetek, hedge fundok, befektetési alapok, vagyonkezelők, biztosítótársaságok, nagy hitelminősítő intézetek stb.) megjelenésére. Utóbbiak ugyanis úgy lépnek fel, mint amik a nemzetállamokkal egyenrangú, illetve, azok felett álló globális aktorok.
Mindez azonban beláthatatlan következményekkel jár együtt: azzal, hogy a népszuverenitáson, szabad választásokon létrejött kormányzati hatalom a globális színtéren jobb esetben egyenrangúvá válik, rosszabb esetben – s ez a realitás – alárendelődik a senki által meg nem választott magánhatalomnak, a gigavállalatoknak és a pénzintézeteknek. Ez az a folyamat, amit nyugodtan nevezhetünk a demokrácia és a nemzetállamok XXI. századi „felülírásának” vagy másképpen alávetésének. A globális magánérdek fölébe kerül a közérdeknek, a magánhaszon elve pedig a közjónak. Ha jobban belegondolunk, mindez paradigmatikus váltás a világ történetében, s óriási kihívás a politikatudomány számára is.