Az elmúlt mintegy 140 év során persze több változás következett be a triász (piac–állam–társadalom) belső küzdelmeiben, ám a nyolcvanas-kilencvenes évek periódusa, úgy tűnik, alapvető fordulatot hozott, létrehozva a globális piacot.

A piac – vagyis a gazdaság – uralkodó pozícióba kerülésének igényét mint egyfajta korszellemet (Zeitgeist), már Oswald Spengler, A Nyugat alkonya című klasszikus, manapság sokat idézett szerzője is érzékelte a harmincas évek közepén. Nem ebben, hanem A döntés évei című művében így ír: „Az állami főhatalom hanyatlásának legkomolyabban veendő tünetei közé tartozik az a tény, hogy a XIX. század folyamán uralkodó lett az a benyomás, hogy a gazdaság fontosabb, mint a politika. A politikai hatalomra nemcsak úgy tekintenek, mint a közélet egyik elemére, melynek legelső – ha nem épp egyetlen – feladata a gazdaság szolgálata, hanem azt várják el tőle, hogy teljességgel alkalmazkodjon a gazdaság kívánalmaihoz és nézetei­hez; végül pedig azt is elvárják, hogy a gazdasági vezetők irányítsák. S ez is széles területen megtörtént már; hogy milyen sikerrel, korunk történelme tanítja.”

Ugyanakkor Spengler egyben el is határolódik ettől a korszellemtől. Rezignáltan jegyzi meg, hogy 

 Nem is tudom hirtelen, vajon Spengler, ha ma kellene erről írnia, változtatna egy sort is a fentieken?

Spengler következtetése a mai korig kiható érvényességű: „A gazdaság detronizálta a politikát, a gazdasági kirendeltség az államot, a szakszervezeti vezető pedig a diplomatát; itt bújnak meg a jelen gazdasági katasztrófájának csírái, nem pedig a világháború következményeiben. Ez pedig a maga teljes súlyában nem más, mint az államhatalom hanyatlásának a következménye.” Döbbenetes, de az állam–piac–társadalom közötti egyensúly megbomlása már a két világháború közötti időszakban világossá vált A Nyugat alkonya című mű szerzőjének.

Ezzel összefüggésben jegyzi meg David C. Korten A tőkés társaságok világuralma című művében, hogy a Nyugatnak azért ment jól a második világháború után, mert elutasította a szélsőséges (kommunista, ultraliberális) ideológiákat, s helyettük a demokratikus pluralizmust választotta. Ez olyan kormányzati rendszert jelentett, amely az állam, a piac, valamint a civil társadalom közötti pragmatikus, intézményi egyensúlyra épült. Ez az egyensúly azonban a 70-es évektől kezdve ismét fokozatosan felborult, hogy végül is a 90-es évektől kezdve előálljon egy olyan eltorzult, egyensúlytalan állapot, amelyet a fentiekben már taglaltam. Az 1989-ben, az úgynevezett washingtoni konszenzusban megfogalmazott liberalizáció–privatizáció–dereguláció „szentháromsága”, s ezáltal a neoliberális gazdaságfilozófia vált meghatározóvá mind az elméletben, mind a gyakorlatban. A piacok szabaddá és globálissá válásával a hatalom a kormányzatok kezéből fokozatosan átkerül a világcégek kezébe. Gondoljunk csak a BlackRockra és ezzel összefüggésben a Világgazdasági Fórumra, a WEF-re.

Amikor a piac globálissá válik, a kormányok viszont nemzeti szin­tűek maradnak – érthetően és indokoltan –, akkor a multicégek és a nemzetközi bankok túllépnek az állam általi elszámoltathatóság szintjein, ami által az állam sebezhetővé, a polgárok, a társadalom pedig kiszolgáltatottá válik. Ez pedig a demokráciát életveszélyes helyzetbe sodorja, mert a demokrácia csak akkor maradhat fenn, ha az állam, a piac és a társadalom között egyensúly van, egyik szféra sem nő túl a határain és nem terjeszti ki hatalmát a másik két szféra felett.

A Great Resetből már tudjuk: a globális piac bejelenti igényét arra, hogy felváltsa a nemzetállamot, tekintettel arra, hogy az az ő szemükben már „elavult”. És egyben bejelenti az igényét arra is, hogy ezentúl a globális piac mondja meg a társadalomnak is, hogyan kell élnie. Szerintem pontosabb, ha Great Narrative helyett Great Scam-Narra­tive-ról beszélünk, vagyis a nagy narratíva helyett a nagy átverés narratívájáról. Nekünk pedig nem lehet más dolgunk, mint hogy kidolgozzuk – minél előbb – a Great Counter-Narrative-ot, a nagy ellennarratívát.

Nem mindig és nem mindenben, de az tény, hogy az igazi nemzeti politikusok gyakorlatilag eltűntek a színről (kivétel Orbán Viktor), és a Soros Györgyök, ­Klaus Schwabok, Bill Gatesek, Tedros Abraham Gebrejesusok, Larry Finkek stb. határoznak meg nagyon sok kérdést a világon.

Ennek a rendszeréről is egyre többet kell megtudnunk. Aki tud, segítsen ebben!