Amikor egyszerre több ezer csipogó robbant fel Libanon-szerte, a Hezbollah tagjainak kezében, fordulatot vett a Közel-Kelet állandó válsága. A nagyon alaposan felépített, őrzött, kiválóan megszervezett síita gerillacsoport és fél-állami szereplőről ugyanis kiderült, hogy át lehetett hatolni belső biztonságán, mégpedig olyan mértékben, hogy erre feltétlenül önvizsgálattal fog reagálni a szervezet. Természetesen Izrael nem fogja elismerni, hogy a merényletekhez köze volna, soha nem szokott ilyesmit tenni. A szakértők és az átlagolvasók azonban szinte biztosra veszik, hogy Izrael áll a csipogók felrobbanása mögött.
Az okozott kár felbecsülhetetlen a Hezbollah oldalán, hiszen nem csupán annyi történt, hogy több ezer ember megsebesült, többen pedig meghaltak, de az is kiderült, hogy a terrorszervezet titkait is tudhatja az ellensége, a gigászi csoportban lehetnek árulók, a technológia pedig már ellenük játszik, nem segíti őket.
A csipogók használata is mutatja, a Hezbollah tudott a modern technológia jelentette veszélyekről, hiszen ez az eszköz a kilencvenes évek terméke, legalább harmincéves konstrukció, pontosan ezért használta a síita csoport. Mégsem sikerült elkerülni a bajt.
Minthogy a Hezbollah Dél-Libanont teljesen ellenőrzi, északon pedig mindent átsző a jelenléte, az Izraellel határos országban mindenki bizonytalanná vált.
Libanonban nem mindenki tagja a Hezbollahnak, de mindentől függetlenül mostantól mindenki azt érezheti, bármikor felrobbanhat bármi a közelében. Egy telefon, egy laptop, egy mikrohullámú sütő, egy televízió. A pletykák ilyenkor terjednek, nyilván minél vadabb híreket suttognak egymásnak az emberek, annál könnyebben elhiszik.
A mobiltelefonokat mindenki letette, a tévéstábokat is figyelmeztették a rendőrök, hogy nem biztonságosak a készülékek. Egy hír szerint a tetőre szerelt napkollektorok is fel fognak robbanni, ki tudja, mit szerelt beléjük az ellenség. Márpedig 2024-ben nem tud egy ország egy csapásra visszafordulni a technológiai szupersztrádán, kiszakítani magát az internet fogságából. Így elterjed Libanonban a félelem, amelynek a következményeit egyelőre nehéz látni.
A hivatalos nyilatkozatok természetesen arról szólnak, hogy az emberek ellenállási hajlandósága megacélozódott a merényletektől, de furcsa is volna, ha az alapvetően háborúra szerződött Hezbollah bizonytalanságot árulna el magáról.
Libanon lényegében folyamatos háborúban áll, átélt hedonista gazdagságot, izraeli megszállást, polgárháborút, tömegmészárlást, de nyugalmat soha. Teljesen esélytelen a kiegyezés a déli szomszéddal, Izrael se hajlik erre a megoldásra.
A legutóbbi felmérések szerint Izrael lakosságának kicsit több mint a fele támogatna egy komolyabb beavatkozást Libanonban, miközben Gázában továbbra is folynak a hadműveletek. Ennek pedig az eszkalálódás lehet az egyetlen eredménye, a megnyugvás semmiképp.
Libanon nem különösebben kedves emlék az izraeli hadseregnek, az 1982-es beavatkozás nem volt dicsőséges és büszke megoldás, túl sok ember halt meg, a világ hosszú éveken át ostorozta akkor Izraelt. De nagyon rég volt, 42 éve, az akkori katonák ma már nyugdíjasok, a katonai vezetők pedig meglovagolták a háború okozta – hazai – népszerűséget, tündököltek, majd meghaltak.
Mivel a közel-keleti viszály a világ legforróbb befagyott konfliktusa, minden résztvevő azt találgatja, miben fenekedik az ellensége, így minden csapás megelőző lépésnek számít.
Ha feltételezzük, hogy valóban Izrael áll a merénylet mögött, azt is gyaníthatjuk, hogy megelőzött valami súlyos lépést, amelyről természetesen a Hezbollah hallgat mélyen. Soha nem fog kiderülni, hiszen nem történt meg, és a háború nem kedvez az igazmondásnak.
Az is valószínű, hogy a magyar szál bevonása a történetbe szintén elterelő művelet, a megbolygatott csipogók gyártása feltehetően egy sor országot érintett, kisebb-nagyobb vállalkozókat, akiknek a lekövetése szinte lehetetlen, rengeteg zsákutcával, hamissággal, hazugsággal. Mert a merényletekhez használt szerkezeteket nem szokás úgy megrendelni, mint egy focimezt.
Mivel a Hezbollah Irán kinyújtott kezének tekinthető, a perzsa állam is érezheti magán a gyengeség jelét, hiszen ez rövid időn belül a sokadik arcpirító veresége a csatatéren. Izrael magas rangú katonai vezetőket, tudósokat, politikusokat ölt meg Szíriában, Libanonban, sőt Teheránban is, Irán pedig nem tudott érdemben visszacsapni. Mivel Iránban sem feltétlenül az érzelmek irányítják a politikát, hanem a racionalitás, nem tudni, mivel fognak válaszolni az újabb csapásra. De biztosan nem a béke irányába mozdulnak a felek.
