A hivatalos nyilatkozatok természetesen arról szólnak, hogy az emberek ellenállási hajlandósága megacélozódott a merényletektől, de furcsa is volna, ha az alapvetően háborúra szerződött Hezbollah bizonytalanságot árulna el magáról. 

A legutóbbi felmérések szerint Izrael lakosságának kicsit több mint a fele támogatna egy komolyabb beavatkozást Libanonban, miközben Gázában továbbra is folynak a hadműveletek. Ennek pedig az eszkalálódás lehet az egyetlen eredménye, a megnyugvás semmiképp. 

Libanon nem különösebben kedves emlék az izraeli hadseregnek, az 1982-es beavatkozás nem volt dicsőséges és büszke megoldás, túl sok ember halt meg, a világ hosszú éveken át ostorozta akkor Izraelt. De nagyon rég volt, 42 éve, az akkori katonák ma már nyugdíjasok, a katonai vezetők pedig meglovagolták a háború okozta – hazai – népszerűséget, tündököltek, majd meghaltak.

Mivel a közel-keleti viszály a világ legforróbb befagyott konfliktusa, minden résztvevő azt találgatja, miben fenekedik az ellensége, így minden csapás megelőző lépésnek számít. 

 Az is valószínű, hogy a magyar szál bevonása a történetbe szintén elterelő művelet, a megbolygatott csipogók gyártása feltehetően egy sor országot érintett, kisebb-nagyobb vállalkozókat, akiknek a lekövetése szinte lehetetlen, rengeteg zsákutcával, hamissággal, hazugsággal. Mert a merényletekhez használt szerkezeteket nem szokás úgy megrendelni, mint egy focimezt.

Mivel a Hezbollah Irán kinyújtott kezének tekinthető, a perzsa állam is érezheti magán a gyengeség jelét, hiszen ez rövid időn belül a sokadik arcpirító veresége a csatatéren. Izrael magas rangú katonai vezetőket, tudósokat, politikusokat ölt meg Szíriában, Libanonban, sőt Teheránban is, Irán pedig nem tudott érdemben visszacsapni. Mivel Iránban sem feltétlenül az érzelmek irányítják a politikát, hanem a racionalitás, nem tudni, mivel fognak válaszolni az újabb csapásra. De biztosan nem a béke irányába mozdulnak a felek.