Az éljenzés befejezése után nem sokkal azonban elém került egy addig számomra ismeretlen információ, így aznap is tanultam valamit. 

Miszerint a szemetesbe helyezett palackok és alumínium­dobozok települési hulladéknak minősülnek és amint a gyűjtőedénybe kerülnek, a tulajdonjoguk a hulladékkezeléssel foglalkozó koncessziós társaságra száll át. Itt a kígyó mindjárt bele is harapott egy jókorát a saját farkába, de még nincs vége. Mert így tehát a közterületen elhelyezett szemetesből származó visszaváltható palackok nem tekinthetők gazdátlan tárgyaknak, azok összeszedése és visszaváltása jogszerűtlen. Amennyiben valaki mégis engedély nélkül távolítja el az ominózus hulladékokat, szabálysértést követ el, amelyért büntetőeljárás indulhat ellene.

Kezdésként a vétkest tettenérő rendőr pénzbírságot szabhat ki, 6500 és 65 ezer forint közötti értékben. Ám ha valaki fél éven belül visszaesőként újra megsérti a szabályt, a bírság akár kilencvenezer forint is lehet, igaz, fiatalkorúak esetében 32 500 a plafon. Viszont a büntetés lehet akár elzárás vagy közmunka is. Nos, íme a nettó baromság egyik alapesete. Elképzelem például a tettenérés/bírságolás pillanatát. A rendőr igazoltat, csekket körmöl, a delikvens pedig szomorúan a zsebébe nyúl és kihúz belőle 6500 forintot. Esetleg mindjárt 65 ezret. Felettébb életszerű. Gyanítom, hogy adott esetben a biztos úr inkább félrenéz. Erre számtalan indoka lehet, empátia, emberség, a felesleges munka lelkiismeret-furdalással vegyes utálata. 

Lehet, hogy inkább elérkezett az idő egy elavult, rossz törvény megváltoztatására. Elegánsan, humánusan, egy tollvonással. Valóban bevonva ezzel a gesztussal a társadalom peremére szorult, szorított embertársainkat is egy valódi, igazi zöldmunkába.