Vajon mire elég tizenkétmillió forint? Lássuk csak… Sok mindentől függ, elsősorban attól, hogy kinek áll rendelkezésére az összeg és milyen társadalmi státuszban él. Mik a tervei az életében és van-e egyéb megtakarítása. Családos vagy egyedülálló, fiatal vagy idős, mi az, amiből élete során a legnagyobb hiányt szenvedte el. Tételezzük fel, hogy valaki, aki felnőtt, bérből és fizetésből él, nincs megtakarítása és itt él Magyarországon, a fővárosban, egyszer csak kap tizenkétmillió forintot az államtól. Grátisz, vissza nem térítendő, szabadon felhasználható. Ha okosan gazdálkodik a pénzzel, vehet belőle egy fiatalabb használt autót, és beszállhat egy kisebb, saját tulajdonú lakás hitelébe. Még talán arra is futja belőle, hogy valamennyi tartalékot félretegyen magának. Lényegében képes megalapozni az életét, fordul vele egy nagyot a kerék. Ha családja van, az ő anyagi biztonságukat is képes megalapozni belőle. A lényeg, hogy nem kis összegről beszélünk, pláne nem ilyen kondíciókkal.
És ha már a körülményekről beszélünk, megint más színezetet kapna ez a dolog, ha azért kapná valaki ezt az összeget, hogy nagyon gyorsan tűnjön el. Menjen vissza oda, ahonnan jött.
A gondolatkísérlet nem teljes egészében fikció, Svédországban ugyanis egy új migrációs stratégia nyomán a kormány 359 ezer svéd koronát (azaz körülbelül tizenkétmillió forintot) adna azoknak a menedékkérőknek, akik a határaikon belül telepedtek le, azzal a feltétellel, hogy visszatérnek abba az országba, ahonnan jöttek.
Pluszinformáció, hogy az összeget fejenként adják, tehát egy négytagú család esetében csaknem ötvenmillió forintot tenne a svéd kormány hamuba sült pogácsa gyanánt a migránsok batyujába. Gáláns ajánlat, nem?
A történet igen messziről indul. Kézzelfoghatóan talán 2015-től, amikor is Európa az unió krémjének vezényletével meghívót küldött a muszlim bevándorlóknak, hogy célozzák meg kontinensünket, mert itt tejjel-mézzel folyó Kánaán, emberi jogok, béke és elfogadás várja őket. Ők pedig jöttek, özönlöttek a nyitott, szárnyas kapukon át Angela Merkel akkori német kancellár könnyektől párás tekintetétől övezve. Egyedül a gonosz, antidemokratikus magyar kormány kapta fel a fejét és cselekedett azonnal: kerítést építettünk, hogy legalább szűrni tudjuk, ki és milyen szándékkal érkezik Európába. Igazi fekete bárányok lettünk.