Emlékszem, akkortájt koncertre mentünk a barátaimmal, ahol az egyik dalt az énekes azoknak a bevándorlóknak ajánlotta, akik „ebben a pillanatban is, hátukon a batyujukkal, esőben, szélben, éhezve, fázva menetelnek éjjel és nappal egy jobb élet felé”. És, persze, hozzátette, nem kis éllel a hangjában: egyedül mi, magukat kereszténynek valló magyarok nem engedjük be őket, szomorú.

Nos, ugorjunk egy kicsit az időben, 2017-be, vissza Svédországba, amikor is dokumentumfilm készült az ottani bevándorlók helyzetéről. Nem árt tudni, az északi állam két évvel korábban, a nagy Willkommenskultur jegyében 163 ezer illegális bevándorlót fogadott be, akiknek hetvenegy százaléka volt férfi. Zárójel bezárva. 

Szóval elkészült ez a dokumentumfilm, ami tulajdonképpen a bevándorlók integrálásának kudarcát dolgozza fel. Például hogy sorra alakulnak ki a no-go zónák, a svéd bűnözési statisztikák rosszabbak, mint Dél-Afrikában, a filmben megszólaló szakértők pedig egyetértenek abban, hogy a svéd politikai elit célja a multikulturális társadalom kialakítása és a népesség teljes cseréje. Mostanra a céljukat tulajdonképpen elérték egyébként: a körülmények olyannyira ellehetetlenültek az őslakosok számára, hogy fokozatosan szorulnak ki Svédországból, ahol már nincs olyan terület, amely nem szenvedne az illegális bevándorlás okozta következményektől. 

A filmben megszólalók azt is mondják, a média nem számol be a valódi körülményekről, elhallgatja a tényeket és a kialakult krízist, aki pedig mindezeket mégis felveti, egész egyszerűen „eltávolítják az állásából”. 

Természetesen belemennek a részletekbe is, jelesül hogy Malmőben vannak olyan negyedek, ahol a rendőrautóknak tilos megállniuk egy helyben, mivel azonnal rátámadnának a migránsok. Olyan részek is vannak – folytatják –, ahol kilencvenszázalékos a munkanélküliségi arány, így jóformán mindenki bűnözésből tartja fenn magát. Kiderül az is, hogy egymást követik országszerte a kézigránátos támadások, erőszakos bűncselekmények, a migránsbandák leszámolásainak pedig civil, svéd állampolgárok is áldozatul esnek. 

A dokumentumfilm érdekes konklúziót von le ugyanakkor a no-go zónákat illetően: nem szegénynegyedekről van szó, hanem kulturális, vallási értelemben vett szegregátumokról. 

Nos a dokumentumfilmet 2018-ban mutatták be, azaz hat évvel ezelőtt. Érdemes visszaolvasni az akkori reakciókat nyugati politikusoktól, akik arról beszéltek, hogy nem léteznek no-go zónák Svédországban, mindenki boldog és elégedett, ez csupán idegengyűlölő propaganda. 

Svédország megpendítette azt is, Hollandiához hasonlóan kilépne az Európai Unió semmire sem jó migrációs paktumából, és maga próbálja megoldani a mostanra polgárháborús helyzetre hajazó állapotokat a határain belül. 

Hollandia egyébként ugyancsak az asztalra csapott: visszaállítják a határellenőrzést, három évben maximálják a menekültstátuszt, és visszaküldenék a már bent lévő menekülteket Szíria egyes biztonságosnak ítélt területeire. Szigorítják a családegyesítés és lakhatási támogatás feltételeit, az önkormányzatoknak pedig nem lesz kötelező bizonyos arányban menekülteket befogadniuk. 

Persze Magyarország és a Fidesz-kormány továbbra is olyan, mint a kiközösített gyerek az osztályban, akivel a menő srácok szándékosan nem játszanak. Annyi a különbség, hogy míg egy gyerek szomorú amiatt, ha nem veszik be a bandába, és csak később jön rá, hogy valószínűleg ők jártak ezzel rosszabbul, addig itt Magyarországon és még néhány józan tagállamban szerencsésnek érzik magukat az emberek, hogy a svéd helyzethez hasonló nem alakult ki náluk is. 

És csak hogy ne maradjunk a végére igazi csavar nélkül, ki nem fogják találni, hogy Manfred Weber új BFF-je (azaz: best friend forever), vagyis Magyar Péter, talán ezekben a percekben is mit csinál? Nos, Bécsben biciklizget vasalt ingben, ahol nincs migráció, mert az csak álprobléma – mondja ő. Azt azért elfelejti, hogy az elmúlt hónapokban ebben a térségben sorra nyerték a különféle választásokat azok a jobboldali erők, amelyeknek a zászlajukra tűzött legfőbb üzenet éppen az illegális migráció megfékezése. 

Mindenesetre érdekes, mit tesz az emberrel, ha jóban lesz Manfred Weberrel. Eldobja a saját gondolatait (már ha voltak neki), a függetlenségét, valóságtagadásba kezd és messze-messze eltávolodik a saját választói akaratától. Gyanítom, nem tizenkétmillió forintért.