A hangfelvételek, a nyilvános szereplések és a Tisza Párt európai parlamentbeli tevékenysége alapján már látható, mi is a valódi célja Magyar Péternek, és ki is ő valójában. Ez pedig semmi jót nem jelent Magyarország számára, ugyanis kirajzolódott egy olyan személyiség, aki
mindenkit lenéz, a hatalomért pedig bármire képes, a brüsszeli érdekek gondolkodás nélküli kiszolgálására is. Ő egy olyan ember, akinek nem az emberek, hanem kizárólag a pénz és a hatalom a fontos.
Talán az elmúlt hetek legérdekesebb belpolitikai fejleményei a Magyar Péterről kiszivárgó hangfelvételek voltak. A sajtó nagy részét a bulvárelemek érdekelték leginkább és Magyar Péter trágár megjegyzéseit emelték ki, mint például amikor „agyhalottnak” vagy „büdösnek” nevezte a szimpatizánsait, illetve a saját EP-képviselőit. Önmagában ezek a kijelentések is izgalmasak, de
a hangfelvételeket mélyebben elemezve jól kirajzolódik Magyar Péter személyisége. Talán a legegyértelműbb tulajdonsága, hogy lenézi a szavazókat, de még a saját párttársait is.
Ez egyébként a figyelmes politikafogyasztóknak már a hangfelvételek előtt is látható volt, ugyanis Magyar nyilvános megszólalásai is ugyanezt a képet rajzolták ki róla. Emlékezetes, a nyári időszakban a kórházakat járva még a kórházigazgatóknál és az orvosoknál is „jobban értett” az egészségügyhöz, de a közlekedési szakembereket is „felülmúlta”, amikor a közösségi közlekedésről fejtette ki az álláspontját. De minden más témában is csak ő az, aki tudja a megoldást, mindenki más láthatóan „agyhalott” szerinte. Amikor pedig a Hősök terén tartott tüntetést, a színpadon eljátszotta, hogy érdekli az emberek sorsa, majd amikor lement a színpadról, gyalázta őket.
„Vegyen magának új unokát”, „büdös a szájuk”, „nyugdíjaskommandó”, „menjünk inkább a Kempinski-teraszra”. Ez az, ahogy Magyar Péter valójában gondolkodik az emberekről. Az ő szemében azok az emberek, akik most benne reménykednek, csupán eszközök ahhoz, hogy megragadja a hatalmat.
Mindez nem ismeretlen. Márki-Zay Péter is ugyanígy gondolkodott a választókról. Annyi volt a különbség, hogy a bukott miniszterelnök-jelölt nemcsak a kamerákon kívül, hanem a nyilvánosság előtt is hangoztatta ezeket a nézeteit. Voltak gombák, tudatlanok és ki tudja, még mik a választók, igen széles repertoárral gyalázta őket Márki-Zay. Ott sem volt semmi más motiváció, csupán a hatalom megszerzésének a vágya. Akkor is utálták egymást az ellenzéki padsorokban, de a nyilvánosság előtt eljátszották, hogy ők bizony közösen akarnak kormányozni.
Most is agyhalottnak és Soros-ügynöknek tartják egymást az ellenzéki oldalon, de a fényképeken közösen mosolyognak, mert fűti őket a hatalomvágy, és természetesen az sem esik nekik rosszul, hogy EP-képviselőként milliókat visznek haza havonta.
Sokan mondják, hogy nem etikus titokban rögzített hangfelvételeket elemezni. A politikában azonban egyáltalán nem ismeretlen, hogy ilyen hangfelvételekből tudjuk meg, ki is valójában az a politikus, aki az országot szeretné vezetni. Magyarországon is több ismert eset történt, a legismertebb mindenképpen a 2006-os őszödi beszéd. Emlékezetes,
a 2006-os választási kampányban Gyurcsány Ferenc hetet-havat megígért, adócsökkentéssel és gazdasági fellendüléssel kampányolt, majd a választást követően zárt körben beismerte, hogy ebből semmi sem volt igaz, és már a kampány időszakában is tisztában volt azzal, hogy amit ígér, az mind hazugság, az ország gazdasági helyzete valójában sokkal rosszabb, mint azt kommunikálták.
A beszédet később kiszivárogtatták és így lerántották a leplet arról, hogy ki is valójában Gyurcsány Ferenc, hogyan is gondolkodik valójában az emberekről és az országról. Hasonló a helyzet most Magyar Péter esetében. A színpadon lehet sok szépet és okosat mondani, de az igazán fontos az, hogy mindebből mennyi az igaz és mennyit gondol komolyan az, aki elmondja.