A globális uralmi rend kiépülését kutatva harmadszor kerül az utamba Carroll Quigley 1966-os monumentális műve, a Tra­gedy and Hope, melynek 1300 oldalát az ember nem veszi csak úgy maga elé, ha nem kap külön ösztökélést rá. Én a holland nemzetközi politikatörténeti kutatótól, Kees van der Pijltől kaptam ezt először. Ő a nyugati elitek 1600-as évek végétől kezdődő küzdelmeinek bemutatásánál jelzi, hogy az ekkortól élre törő angol elit, miközben legyűrte és összeolvadt a korábban domináló holland pénzügyi elittel, majd Napóleon kiiktatásával a sok száz éves francia akadályt is elhárítva a tengerek, és ezzel a világkereskedelem és a pénzügyi rendszer urává válva az 1800-as évek végétől feljövő Egyesült Államok angolszász pénzügyi elitjével olvadt össze.

Ennek leírását Pijl főként Quigley művére alapozta, és Quigley azért autentikus ez ügyben, mert műve 1966-os megírása előtt húsz éven át ennek a nyugati világot átszelő titkos társaságnak a legbelső körig bejutó tagja volt, és a legteljesebben egyet is értett törekvéseikkel. Csak éppen született kutatóként azzal nem értett egyet, hogy e pompás célokra törekvő világuralomnak miért kell titkosan kiépülni, mert ez a demokrácia alapvető elveivel áll szemben, melyeket Quigley éppolyan értékesnek tartott. 

Bár Rhodes 1902-ben meghalt, de addigra a brit dél-afrikai gyarmaton kiépített gyémánt- és aranybányák révén a világ egyik leggazdagabb emberévé vált. Egy ideig még miniszterelnök is volt, és Rhodesia néven egy ország viselte a nevét sok évtizeden át. Örökségéből bizalmasa, Alfred Milner az angol nyelvű világ, benne Afrika, Kelet-Ázsia és Közép-Amerika brit gyarmati területeinek nagy részén szorgalmasan kiépítette a titkos társasági hálózatuk sejtjeit. Az eljárás – sok mindent a szabadkőművesektől átvéve – a Rhodes által elkezdett úton haladt, az eredetileg az Oxfordi Egyetemen kiválogatott diákok ideo­lógiai trenírozása, majd a legtehetségesebbek pozícióhoz juttatása, ellenőrzésük és irányításuk mellett. Később ugyanezt az eljárást Dél-Afrikában a Rhodes University révén megismételték, és így tovább a befolyásuk alá vont újabb és újabb szellemi centrumokkal. 

Az első világháborút lezáró versailles-i egyezményeknél a százat is meghaladta a különböző országokból delegáltak száma, akik társaságaik tagjai voltak, és folyamatos egyeztetésük döntően befolyásolta egy sor kérdés megoldását a békeegyezményekben. Ennek az angolszász elitnek a máig tartó leágazását jelenti az amerikai Council on Foreign Relations (CFR), amelyet 1921-ben hoztak létre, és amely az elmúlt száz évben az USA kül- és pénzügyi politikáját folyamatosan meghatározta. A CFR és az 1954-ben létrehozott és jórészt szintén titkosan működő Bilderberg-csoport a Trilaterális Bizottság legfőbb meghatározója. 

George Soros benne van mind a CFR-ben, mind a Bilderberg-csoportban állandó meghívottként, de nem ezért merül fel a hasonlóság az ő és Cecil Rhodes tevékenysége között. Soros alapítványának honlapja szerint 129 országban vannak tagszervezeteik, a központokban (New York, Washington, London, Berlin, Brüsszel stb.) ezerfős apparátussal, a 129 országban további három-négyezer fizetett emberrel, akiket az NGO-hálózataik (Helsinki Bizottság, Amnesty International stb.) sokaságának fizetett bizalmasai egészítenek ki. Ezeket pedig az EU intézményeibe már áttelepült embereik és a baráti kormányzatok idején az egyes országok egyetemi rendszereibe beépült további hálózataik egészítik ki. Összességében ez a több tízezres nagyságrendet is eléri, külön regionális alközpontokkal Európában, Ázsiában, Latin-Amerikában és a hatalmas Afrika több régiójában összekötve. Mint egy fegyelmezett hadsereg működik ez a glóbuszt átfogó alapítványi NGO-hálózat.