Ez pedig az alvási ciklusokban keresendő. Egy éjszaka alatt ugyanis több alvási ciklus zajlik, amelyek öt fázisból tevődnek össze. Az első négy a szemmozgás nélküli alvás, az úgynevezett NREM, ilyenkor lassulnak az agyhullámok és a szívritmus, csökken a vérnyomás és a testhőmérséklet, megy a lazázás. A negyedik ilyen fázisban úgy alszunk, mint a bunda. Ezután következik az ötödik szakasz, azaz a gyors szemmozgásos fázis, vagyis az REM. Ez annyira híres, hogy egy remek zenekart is elneveztek róla. Az agy aktívabbá válik, belekezdünk az álmokba, és jönnek a mikroébredések. Utóbbiaktól azért nem kell azonnal belefogni egy jó kis szorongásba, mert teljesen normális, hogy ha valaki tizenegy körül lefekszik, akkor három körül akár rendszeresen produkál egy ilyet.

Ez megnyugtató, de nekem már megint sikerült aktiválnom az idegrendszerem, és azon tökölnöm, hogy az emberiség sorsa egy hajszálon függ, a végítélet órájának mutatói újraindulnak, mert még soha nem álltunk ilyen közel az önpusztítás kimaxolásához, azaz a teljes pusztuláshoz. A végítélet órája persze szimbolikus, de a helyzet bár nem reménytelen, azért elég komoly.

Az álmomban tanácskozásra összegyűlt Tudományos és Biztonsági Bizottság négy területet vizsgált, és arra a megállapításra jutott, hogy az elmúlt év eseményei mindegyikben rosszabbodást mutattak. Úgymint nukleáris fegyverkezés, biológiai veszélyek, klímaváltozás, mesterséges intelligencia. Na, ezek így együtt szép kis társaság, pláne, ha beindul közöttük az átjárás. Az emberi önsorsrontás legmarkánsabb példája, az MI különösen veszélyesnek tűnik, addig is, míg esetleg átveszi az irányítást. Különösen, ha belepiszkál a már amúgy is genetikailag módosított kórokozókba és a katonai rendszerekbe, és ezek a tébolyodottak kezébe kerülnek valami Isten háta mögötti peremvidéken. 

Ezen a ponton arra ébredtem, hogy az óra ketyeg.