Azon az éjszakán, amikor Hollywood még mindig égett (most tekintsünk el attól, hogy ez mennyire szimbolikus vagy mennyire nem, hogy el akartak tüntetni valamit, vagy csupán egy hajléktalan a szemét segítségével odapörkölt egyet a kapitalizmusnak) és Ukrajnában felüvöltöttek a szirénák, álmomban megállt egy óra. A látvány elég rémesnek tűnt.
Úgy kezdődött, hogy Dr. Rahul Jandial agykutató valahol Afrikában éppen egy jótékonysági műtétet végzett, amikor a helyiség falán lévő órán szintén megpihent a másodpercmutató. Hogy melyikünk ténfergett a másik álmában, az bizonytalannak tűnt, az viszont kétségtelen volt és maga a bizonyosság, hogy velem ellentétben, aki annyit tud a neuronokról, mint hajdú a harangöntésről, a doktor mindennel tisztában van az emberi aggyal kapcsolatban, amennyire azt a tudomány mai állása csak lehetővé tette. Ráadásul Dr. Jandial az álmokra specializálódott, így tudta, hogy az álmodás nem a véletlen műve vagy valamiféle éjszakai szórakozása az agynak, hanem inkább idegi transzformáció, olyankor melózik a buksiban csúcsra járatva a feldolgozóipar. És amennyiben rájövünk arra, hogy mennyi haszonnal jár számunkra az álomvilág, talán a tudatos álmodást is el tudjuk sajátítani. És ha már szépen megy, akkor akár a rémálmokat is megszelídíthetjük.
Azokkal meg a magam laikus módján úgy állok, hogy nem állítom, hogy a rémálmok lennének minden álmok legjobbikai, hiszen nem véletlenül kívánunk egymásnak szép álmokat, de valami hasznuk csak lehet, ha már feltehetőleg ezredévek óta vergődünk velük. Mondjuk olyasmi, mint a mesék esetében, hiszen azok is tele vannak mindenféle rémségekkel. A doktor mindenesetre azt mondja, hogy az elfelejtett álmok is alakíthatják az elmémet és befolyásolhatják a napomat. Megtanulhatok emlékezni az álmokra, kiszűrhetem a tartalmukat, és akár irányíthatom is azokat az álmokat az úgynevezett tudatos álmodás révén.
Aztán azt is mondja még, hogy bár manapság jelentős figyelem irányul arra, hogy az alvás mennyire fontos az egészség megőrzéséhez, de azért a kutatások eredményei komolyan elgondolkodtatták arra nézvést, hogy talán nem is annyira az alvásra magára van szükségünk, hanem inkább az álmokra. Eljön hát végre az álmodozók kora és vele az én időm, gondoltam, és amilyen a formám, fel is ébredtem rögvest. Az álló óra hajnali hármat mutatott, de ettől nem estem pánikba, tudatosítottam magamban, hogy ez nem a farkasok órája, nem feltétlenül szükséges fel s alá járkálnom gondterhelt ábrázattal, többmilliónyian riadtak fel e percben, és ennek racionális magyarázata van.
Ez pedig az alvási ciklusokban keresendő. Egy éjszaka alatt ugyanis több alvási ciklus zajlik, amelyek öt fázisból tevődnek össze. Az első négy a szemmozgás nélküli alvás, az úgynevezett NREM, ilyenkor lassulnak az agyhullámok és a szívritmus, csökken a vérnyomás és a testhőmérséklet, megy a lazázás. A negyedik ilyen fázisban úgy alszunk, mint a bunda. Ezután következik az ötödik szakasz, azaz a gyors szemmozgásos fázis, vagyis az REM. Ez annyira híres, hogy egy remek zenekart is elneveztek róla. Az agy aktívabbá válik, belekezdünk az álmokba, és jönnek a mikroébredések. Utóbbiaktól azért nem kell azonnal belefogni egy jó kis szorongásba, mert teljesen normális, hogy ha valaki tizenegy körül lefekszik, akkor három körül akár rendszeresen produkál egy ilyet.
Ez megnyugtató, de nekem már megint sikerült aktiválnom az idegrendszerem, és azon tökölnöm, hogy az emberiség sorsa egy hajszálon függ, a végítélet órájának mutatói újraindulnak, mert még soha nem álltunk ilyen közel az önpusztítás kimaxolásához, azaz a teljes pusztuláshoz. A végítélet órája persze szimbolikus, de a helyzet bár nem reménytelen, azért elég komoly.
Az álmomban tanácskozásra összegyűlt Tudományos és Biztonsági Bizottság négy területet vizsgált, és arra a megállapításra jutott, hogy az elmúlt év eseményei mindegyikben rosszabbodást mutattak. Úgymint nukleáris fegyverkezés, biológiai veszélyek, klímaváltozás, mesterséges intelligencia. Na, ezek így együtt szép kis társaság, pláne, ha beindul közöttük az átjárás. Az emberi önsorsrontás legmarkánsabb példája, az MI különösen veszélyesnek tűnik, addig is, míg esetleg átveszi az irányítást. Különösen, ha belepiszkál a már amúgy is genetikailag módosított kórokozókba és a katonai rendszerekbe, és ezek a tébolyodottak kezébe kerülnek valami Isten háta mögötti peremvidéken.
Ezen a ponton arra ébredtem, hogy az óra ketyeg.
