Azon az éjszakán, amikor Hollywood még mindig égett (most tekintsünk el attól, hogy ez mennyire szimbolikus vagy mennyire nem, hogy el akartak tüntetni valamit, vagy csupán egy hajléktalan a szemét segítségével odapörkölt egyet a kapitalizmusnak) és Ukrajnában felüvöltöttek a szirénák, álmomban megállt egy óra. A látvány elég rémesnek tűnt.
Úgy kezdődött, hogy Dr. Rahul Jandial agykutató valahol Afrikában éppen egy jótékonysági műtétet végzett, amikor a helyiség falán lévő órán szintén megpihent a másodpercmutató. Hogy melyikünk ténfergett a másik álmában, az bizonytalannak tűnt, az viszont kétségtelen volt és maga a bizonyosság, hogy velem ellentétben, aki annyit tud a neuronokról, mint hajdú a harangöntésről, a doktor mindennel tisztában van az emberi aggyal kapcsolatban, amennyire azt a tudomány mai állása csak lehetővé tette. Ráadásul Dr. Jandial az álmokra specializálódott, így tudta, hogy az álmodás nem a véletlen műve vagy valamiféle éjszakai szórakozása az agynak, hanem inkább idegi transzformáció, olyankor melózik a buksiban csúcsra járatva a feldolgozóipar. És amennyiben rájövünk arra, hogy mennyi haszonnal jár számunkra az álomvilág, talán a tudatos álmodást is el tudjuk sajátítani. És ha már szépen megy, akkor akár a rémálmokat is megszelídíthetjük.
Azokkal meg a magam laikus módján úgy állok, hogy nem állítom, hogy a rémálmok lennének minden álmok legjobbikai, hiszen nem véletlenül kívánunk egymásnak szép álmokat, de valami hasznuk csak lehet, ha már feltehetőleg ezredévek óta vergődünk velük. Mondjuk olyasmi, mint a mesék esetében, hiszen azok is tele vannak mindenféle rémségekkel. A doktor mindenesetre azt mondja, hogy az elfelejtett álmok is alakíthatják az elmémet és befolyásolhatják a napomat. Megtanulhatok emlékezni az álmokra, kiszűrhetem a tartalmukat, és akár irányíthatom is azokat az álmokat az úgynevezett tudatos álmodás révén.
Aztán azt is mondja még, hogy bár manapság jelentős figyelem irányul arra, hogy az alvás mennyire fontos az egészség megőrzéséhez, de azért a kutatások eredményei komolyan elgondolkodtatták arra nézvést, hogy talán nem is annyira az alvásra magára van szükségünk, hanem inkább az álmokra. Eljön hát végre az álmodozók kora és vele az én időm, gondoltam, és amilyen a formám, fel is ébredtem rögvest. Az álló óra hajnali hármat mutatott, de ettől nem estem pánikba, tudatosítottam magamban, hogy ez nem a farkasok órája, nem feltétlenül szükséges fel s alá járkálnom gondterhelt ábrázattal, többmilliónyian riadtak fel e percben, és ennek racionális magyarázata van.
