Az amerikai elnök nem tétlenkedik. Beiktatási beszédébe foglalt ígéreteinek megfelelően már első hivatalban töltött napján lényegbevágó intézkedések sorát hozta meg, amelyek nagy része a magyar kormánypártok tavalyi EP-választási kampányában kiemelt három témát, a migrációt, az LMBTQ-őrületet és a háborút érintette.
Üzent a környezetvédelem gondolatát kompromittáló mélyzöldeknek is, kiléptette az Egyesült Államokat egy eljövendő világkormány egészségügyi diktatúrájának sötét árnyékát előrevetítő WHO-ból. Annak érzékeltetésére, hogy ez mekkora lépés, talán elég felidézni e szervezet szerepét a Covid-manőverben, amikor az egész nyugati világ ízelítőt kapott abból, hogy miként lehet egy járvány ürügyén félreseperni kétezerötszáz év jogfejlődésének eredményeit a közönség nagy részének tapsa mellett. Ennek ügyében további lépéseket is ígért, s e szándék komolyságát igazolja, hogy Robert F. Kennedy Jr.-t jelölte egészségügyi miniszternek. Példaértékű az is, hogy állományba helyezik és visszamenőlegesen kifizetik a fegyveres erők azon tagjait, akiket azért bocsátottak el, mert nem voltak hajlandók beoltatni magukat Covid-vakcinával.
Mindezek kétségkívül egy új világot ígérnek, minden apró mozzanat arról tanúskodik, hogy az újraválasztott elnök nem úgy lát neki második mandátuma kitöltésének, mint nyolc évvel ezelőtt tette, hanem sokkal felkészültebben, komoly csapattal, számottevő hatalmi háttérrel és határozott elképzelésekkel a jövőre nézve.
A gyorsaság és a határozottság emlékeztet arra, amikor a nemzeti erők 2010-es győzelme után még a kormány megalakulása előtt elfogadta a Magyar Országgyűlés a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvénymódosítást, mely a határokon átívelő nemzetegyesítés programjának közjogi bázisa és a rendszerváltás utáni nemzetpolitika legfontosabb dokumentuma.
Donald Trump győzelmének említett konkrét következményei mellett kevés szó esik egy közvetett, de annál fontosabb hatásról, a kimondhatóság határainak kintebb tolásáról, a politikai korrektségnek nevezett, mesterségesen, sanda politikai érdekek mentén generált taburendszer hatástalanításáról. Esély mutatkozik arra is, hogy a közbeszédet az orwelli újbeszélt idéző euroblablától is megtisztíthassuk. 2025. január 20-tól közelebb kerültünk ahhoz, hogy a komolyanvétel igényével ne lehessen az európai értékek védelmének nevezni a keresztény-fehér kultúra eltűnésével fenyegető Willkommenskulturt, az iszlám térfoglalás előtt kitárt kapukat, multikulturalitásként emlegetni a tényleges kulturális sokszínűség alapját biztosító nemzetállamok felszámolását, jogállamnak és demokráciának a klasszikus liberális értékeket sárba tipró woke-diktatúrát.
Tavaly búcsúztunk el a társadalomtudományi gondolkodás egyik szürke eminenciásától, Vass Csabától, a Tanítótól, ahogy a Magyar Hírlap nekrológja nevezte a kivételes lényeglátással megáldott tudóst, akit a legbátrabb és legszókimondóbb elemző-közgazdász, Bogár László is a legmesszebbmenő tisztelet hangján említett mindig. A Fennvalónak hála évek hosszú során volt alkalmam egy önképzőkörnek is felfogható törzsasztal ülésein részt venni, ahol Vass Csaba visszatérő gondolata az volt, hogy amíg a globalista erők hazai lerakatának, az SZDSZ-nek a szemantikai és hermeneutikai diktatúráját meg nem szüntetjük, amíg nem lehetünk urai saját fogalmaink jelentésének és értelmezésének, amíg a magyarsággal szemben ellenséges erők szabják meg a szalonképesség és a kimondhatóság határait, addig lehetetlen a magyar kibontakozás.
Tényként szögezhetjük le ma is, hogy nem fogunk tudni úgy magyar jövőt építeni, hogy azok a kommunista gyökerű balliberális kozmopoliták írják elő nekünk, hogy mit gondoljunk történelmi hőseinkről és irodalmi nagyságainkról, akik gyűlölik a nemzeti gondolkodást, veszélyt szimatolnak a nemzeteszmében, akiknek a Szent Korona hol micisapka, hol tökfödő, a Szent Jobb pedig tetemcafat.
Tagadhatatlan, hogy hatalmas utat tettünk meg ezen a téren. A kilencvenes években még üvöltözhetett Kornis Mihály Bayer Zsoltnak a telefonba arról, hogy az általa is képviselt ötezer értelmiségivel senki nem akaszthat tengelyt, mert másnap fasisztának bélyegzik és ellehetetlenítik. Az SZDSZ megszűnt ugyan, de szellemisége tovább él az ellenzéki térfél globalista, ballib pártjaiban, médiahatalmuk sem csekély, különösen, ha figyelembe vesszük a nemzetközi hátszelüket, viszont a szemforgató, farizeus áljobboldaliak szűk csoportját leszámítva diktálni már nem tudnak senkinek.
1992. augusztus 20-a után még országos hajtóvadászatot indíthattak Csurka István ellen, akinek aznap megjelent emlékezetes dolgozatáról nemrégiben Szájer József mondta el Jeszenszky Zsolt mikrofonja előtt, hogy újraolvasva alig talált kivetnivalót benne. Az egykori Keménymag, a mai Politikai hobbista s a Hajóágyú szellemi köre teljes nyíltsággal méltatja ismételten Prónay Pál nyugat-magyarországi felkelésben játszott szerepét, csendőrlaktanya nyílt Ópusztaszeren, fősodratú jobboldali sajtóorgánumokban elismerő elemzések jelennek meg Horthy Miklós politikai örökségéről, állhat a kormányzónak több köztéri szobra, neveztek el utcát Wass Albertről több településen is, akinek bonyhádi szoboravatásán Kövér László mondott olyan összefoglaló beszédet, mely zsinórmérték lehet minden magyarul érző ember számára.
Kövér László a sokak által pejoratívan kultúrharcnak nevezett szellemi honvédelem első számú képviselője, akinek szókimondása közismert és tiszteletet parancsoló.
Az említett nagy ívű eszmefuttatásából két mozzanatot emelnék ki. Az egyik a sokat emlegetett Patkányok honfoglalása című Wass Albert-írásnak a megfelelő kontextusba helyezése. Aki olvasta az írófejedelem legfontosabb műveit, különösképpen az Átoksori kísérteteket, tudhatja, hogy jó nyomon jár a magyar házelnök, amikor ellentétben a Wass Albertet sovinisztának vagy akár fasisztának bélyegző rágalmazókkal, e történetet náci- és kommunistaellenes tanmesének nevezi.
A másikat gondolatot hadd idézzem szó szerint: „A hazugság népe ma is megosztónak nevezi őt. A magyarság szereti, míg a magyarság ellenségei és árulói gyűlölik az írót. Ez az úgynevezett megosztás, amely által Wass Albert nemcsak a kortársait segítette a tisztánlátásban, hanem halála után az utókort is segíti.” Aki tudja, hogy micsoda boszorkányüldözés folyik holtában is az író ellen a román fennhatóság alatt álló területeken egy koncepciós perben született, dokumentáltan igazságtalan ítélet alapján, az ellen az író ellen, aki az egyszerű román emberekről megejtő szeretettel és empátiával írt, aki számon tartja, hogy a román rendőrség és ügyészség zaklatta a Wass Albert-felolvasások és -előadások szervezőit, hogy magánterületen felállított szobrát is el kellett távolítani, az azt is tudja, hogy Kövér László ismét fején találta a szöget.
Wass Albert neve mégis indulatokat kelt a baloldalon, aminek még véletlenül sem az író művei képezik a motivációs bázisát, hanem a hisztéria, amit külső és belső ellenségeink keltenek körülötte. Miként a magyar alaptörvény ellen is olyanok verték a tamtamot külföldön, akik megnyilvánulásaikból ítélve el sem olvasták annak szövegét, Wass Albertet is úgy támadják és nácizzák a Karácsony Gergely-félék, hogy zömük aligha olvasott tőle bármit.
Visszatérve az alapgondolatra, a Donald Trump által megnyitott új történelmi korszak nemcsak külpolitikai síkon ígér a magyarságnak nagyobb mozgásteret, az országnak nagyobb súlyt, gazdasági szinten pedig fellendülést, hanem új erőt adhat azoknak, akik a magyar történelmet és irodalmat magyar szemmel nézik és olvassák, akik megszabadítanák a magyar közgondolkodást a kommunista és a balliberális beidegződésektől.
