Néhány héttel a német parlamenti választások előtt, egyben tíz évvel az Angela Merkel által fémjelzett Willkommenskultur térnyerése után – amikor milliószámra lepték el Európát és Németországot az illegális bevándorlók – talán még soha nem állt olyan közel a német jobboldal ahhoz, hogy kihívó nélküli politikai alternatívaként szerepeljen a választók előtt, mint most. Hogy e megállapítás nem egy vágyvezérelt, politikai elfogultságoktól hemzsegő véleménybuborék szüleménye, hűen érzékeltetik azok a mostanra már tendenciózusan közölt felmérések, amelyek rendre a német jobboldal erősödését, valamint a baloldal elsorvadását vetítik előre.
A YouGov nemrég közölt, reprezentatív felmérése alapján
jelenleg a konzervatív CDU/CSU a legerősebb párt harminc százalékkal, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) immár a második helyen áll, húszszázalékos népszerűségnek örvendve, miközben a bukott baloldali kancellár, Olaf Scholz pártja (SPD) 15 százalékra zsugorodott, épphogy megelőzve a 13 százalékos Zöldeket.
A parlamenti küszöb környékén lévő túlélési versenyben egyelőre a szélsőbaloldali BSW áll jobban a maga hat százalékával, miközben a liberális FDP, valamint a baloldali Linke támogatottsága az ötszázalékos küszöböt sem éri el.
De hiba lenne pusztán a számokból kiindulva azt feltételezni, hogy a német szavazóknak elegük lett abból, hogy az elviekben őket képviselő politikai elit egy teljes évtizeden keresztül ádáz és hazug küzdelmet folytatott a valóság ellen. Ugyanis azok, akik az elmúlt napokban, hetekben kissé közelebbről figyelték a német belpolitika alakulását, az említett közvélemény-kutatások mellett olyan politikai folyamatoknak lehettek a szemtanúi, amelyek félreérthetetlen módon azt jelzik, hogy
a jelenlegi politikai vezetés kezei közül kezd kicsúszni az irányítás. Mindezt pedig olyannyira rosszul viselik a fősodratú karrierpolitikusok, hogy ennek megakadályozása érdekében még a demokrácia legalapvetőbb szabályait is hajlandók eltiporni.
A német jobboldal – és azon belül kifejezetten az AfD – markáns előretörésének megakadályozására már két évvel korábban is születtek bizonyos tapogatózó kezdeményezések. Ezek, dacára annak, hogy a teljes nyugati világ a mintademokrácia fellegvárának tartja Németországot, olyan irányba terelték a közbeszédet, amelyek szerint lehetséges, hogy a pártversenyben felzárkózó AfD mozgásterét csökkenteni kellene, mivel annak értékrendje szerintük nem egyeztethető össze a német alkotmánnyal. Az akkori érvelések mentén Németország történelme erre számtalan precedenst biztosított már, még akkor is, ha eddig a célkeresztben olyan, csak a politikai partvonalon elhelyezkedő pártok és tömörülések voltak, amelyeknek egyébként nem volt valódi esélyük a hatalomra kerülésre.