A tanári pályát az újságírásért otthagyó, roppant széles műveltségű történész publicista, illetve publicista történész a nemzeti hagyományok mellett leginkább az itáliai és a francia szellemhez vonzódott, a nagynémet törekvéseket szellemi eszmélése kezdetétől a magyarságot fenyegető erőként tartotta számon. Politikailag – bár nem volt, nem is akart politikus lenni –
a legitimistákhoz és a keresztény (katolikus) konzervatívokhoz állt közel, elutasította mind a bal-, mind a jobboldali szélsőségeket.
A „magyar girondisták” voltak a példaképei, akik szerinte a politikai küzdelemben mindig középre tartottak, s hivatásukat a magyar alkotmányosság, életforma és tradíció megvédésében látták. A 30-as évek második felében érthetően
a német és a hazai nemzetiszocialistákat, a nyilasokat tartotta a Szent István-i Magyarország létét és lényegét fenyegető fő veszélynek, velük szemben vezette a szellemi honvédelmet. Végül eljutott oda, hogy ezt a küzdelmet szociális honvédelemmé szükséges mélyíteni és szélesíteni
– a reform-konzervatív középosztálynak össze kell fognia a magyar parasztság és munkásság tömegeivel, mert csak a jogos osztályérdekek egyesítésével lehet megmenteni az alkotmányos, szabad, független, magyar Magyarországot.
Mi, mai nemzetes újságírók akkor vagyunk méltó szellemi örökösei lapunk alapítójának, ha minél többször olvassuk írásait, és ha munkánkban a gondolat, az eszme és az írás egyet jelent hazánk bátor, hűséges, odaadó szolgálatával.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!