Kollár Kinga azzal mentegette magát, hogy ő csak ismertette a valóságot, de azt Orbán Viktor idézte elő. Szerinte a kormányt körüllengő rendszerszintű korrupciót elégelte meg Brüsszel, ezért tartja vissza a nekünk járó uniós forrásokat. De azt korunk Júdása is nagyon jól tudja, hogy ez nem igaz. Hogyan is vethetne bármit a magyar kormány szemére a korrupcióval kapcsolatban az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság? 

Ehhez sincs semmi joguk, de legalább visszatereli a politikai térbe a konfliktust a jogállamisági mellébeszélés hamisságából, ha őszintén beszélünk a kiváltó okáról.

Mondhatják persze, hogy ezért is a kormány konfrontatív politikája tehető felelőssé, de ez Kollár Kinga visszataszító örömködését még nem teszi meg nem történtté. Hiszen 

Magyar Péter is belecsapott minden megfontolás nélkül Manfred Weber kezébe, abba a kézbe, amelyikkel saját bevallása szerint Magyarország, a magyar nép ellen szavaz rendszeresen. Belecsapott ebbe a kézbe, majd fogott egy hőmérőt, és végigjárta idétlen performanszával a magyar kórházakat, hiányolva a légkondicionálókat, és vécépapír-gurigákat kergetett a sameszaival. Így próbált megágyazni demagóg aljasságuknak, amivel azt akarják elhitetni a magyar választókkal, hogy a kormány ellopta az egészségügy fejlesztésére szolgáló forrásokat. Nem véletlenül választották ezt a területet, hiszen nincs az a mennyiségű pénz, amit az egészségügyre ne lehetne elkölteni minimális javulást elérve. És 

 Fodor Gábor volt SZDSZ-es politikus fogalmazta meg a Hír TV-ben: a nemzeti minimum része kellene hogy legyen, hogy függetlenül attól, milyen pártszínekben kerül egy magyar képviselő az Európai Parlamentbe, ott nem politizál a hazája ellen, nem támogat olyan javaslatokat, amelyek ártanak saját nemzetüknek. De milyen nemzeti minimumot várunk azoktól a Júdás-lelkületű szerencselovagoktól, akik, mint Kollár Kinga, bevallottan szégyellik, hogy magyarok?

Miután a felháborodás egyre nőtt, Bayer Zsolt kolléga hívására megtelt a Millenáris Park a hazaárulás ellen tiltakozó tömeggel, a Tisza rendezvényeiről pedig elpárolgott a lelkesedés, 

Ne fogadja el a meghamisított számokat tartalmazó költségvetést, ne fogadja be a lemaradást bebetonozó konvergenciaprogramot, ne falazzon a gátlástalan hazudozásnak, amivel félrevezették nemcsak az európai, hanem főleg a magyar közvéleményt. Szó sem esett akkoriban a források megvonásáról, hiszen arra ma sem lenne jogszerű lehetőség, akkoriban pedig föl sem merült ilyesmi.

De micsoda különbség van aközött is, hogy valaki azt kéri, akadályozza meg az unió az ország tönkretételét, vagy valaki annak örül, hogy az uniónak sikerült érezhetően lerontani az ország életminőségét. 

Mert az árulás súlytalan és értéktelen. Időlegesen elterelheti figyelmünket saját felelősségünkről sorsunk alakításában, de soha nem oldja meg helyettünk azokat a gond­jainkat, amelyekre könnyed megoldásokat kínálva hazudik a képünkbe. Az áruló pedig megvetendő, gyűlöletes még azok szemé­ben is, akik pillanatnyi hasznuk reményében látszólag mellé állnak. Korunk Júdásai hiába ígérik, nem osztják szét a tál lencsét a szegények között. Ezt jó, ha tudja mindenki, azok is, akik nehezen tudnak ellenállni hamis propagandájuknak.