Bár sok fórumon sok ember szereti hangoztatni, a nemzetközi politikában nincs valójában közös érdek. Ez szomorú, de logikus. Az országok egymás riválisai, így amikor valaki azzal érvel, hogy az általa felvetett téma mindenki számára jó, akkor az a legtöbbször csak cselvetés. Ha pedig a kiváló és szépen hangzó ötlet köré infrastruktúrát is ki akar építeni, akkor biztos, hogy ügyes trükkel állunk szemben. Amely persze attól még lehet gyümölcsöző és előremutató, de a hátsó szándékot nem szabad elfelejteni.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tipikusan az az ötlet, amely ilyen trükkökön alapszik. Hasonlóan az ENSZ-hez, amelynek a célja a béke szavatolása oly módon, hogy minden államnak van szavazata, és a legerősebbeknek a többieknél is erősebb voksa, vagyis egymást tudják sakkban tartani,
de Németország örökre kizáratott az elitből, mert felháborító módon viselkedett a második világháború során. Aztán jöttek a szatellitországok, Tajvan képviselte Kínát, miközben az Egyesült Államok támogatta, volt két Vietnám, két Korea, minden nagyhatalomnak egy-egy, no és egy óriási jogászsereg, amely paragrafusok mögé rejtette az igazságot.
A Nemzetközi Büntetőbíróság az ideológiai megosztottságot meghaladó korban, 1998-ban jött létre azzal az ígérettel, hogy pártatlanul fogja kivizsgálni és megtorolni a háborús bűnöket. Persze a nagyhatalmaknak egyáltalán nem tetszett, hogy mindenféle jogászok kívülről akarják kikutatni a titkaikat, kínos kérdéseket tesznek fel, majd az emberiség nevében büntetést szabnak ki, hiszen
az egész világon egyetlen pártatlan ember sincs, főként abban a bírói testületben nem, amely önmagát pártatlannak hirdeti ki. Vagyis a nagyok azt csinálnak, amit akarnak. Tegyük hozzá, ez mindig így volt és így is marad.
Mivel a háború alapvetően nem illegális, az agresszió megítélése is nagyon nehézkes. Ha valakit éveken keresztül paramilitáris szervezetek tépáznak, megfélemlítve a lakosságot, majd egyszer visszacsap, akkor az agresszió? Igen, természetesen hosszas kutatómunkát és a diplomáciai helyzetet figyelembe véve fogják ezt kimondani, de csakis akkor, ha a szóban forgó harcoló fél a háborút elveszítette. Mert sokkal nagyobb az esély a háborús bűnök alól való felmentésre, ha a háborút megnyerjük. Akkor be lehet nyújtani a számlát a vesztesnek, a vérontásért pedig az erkölcsi felelősséget is a vesztes fogja elvinni. Egy másik korban, az első világháborút követően, amikor még nem voltak ilyen nemes kezdeményezések, Magyarország nem csupán elviselte a vesztes államot sújtó gyilkos intézkedéseket, a teljes kisemmizést, a területi megcsonkítást, de bűnösként nem vehetett részt az 1920-as antwerpeni olimpián. Jaj a legyőzötteknek, bizony.
Az ICC valójában soha nem volt pártatlan és nem is ezért jött létre, hanem azért, hogy a kisebb és marconább államokat meg lehessen büntetni és példát statuálni az esetekkel. Akik eljutnak Hágába, azokat lényegében elengedte hazájuk, hogy cserébe a többiek élhessenek.
Jugoszlávia vagy Ruanda vezetői monstre perek során hallgatták végig, miféle gazemberségeket tettek személyesen vagy utasításaikra az embereik, miközben egyetlen háborút se lehet így tisztázni. Az izraeliek az ország létezése óta ellenséges környezetben élnek, minden nemzetközi fórumon harcolniuk kell a szomszédaikkal, miközben saját országukban is folyamatosan áll a bál. Az arab országok által sérelmezett erőszak, a területek megszállása, a folyamatos hadiállapot nélkül Izrael már nem létezne.
Az ICC pedig annyit tesz, hogy mások segítségével megpróbálja előállítani a vélhető bűnösöket.
Izrael mindenkori miniszterelnöke természetesen ilyen ember, hiszen az összesnek van komoly katonai múltja, ha nem lenne, nem lenne miniszterelnök, senki se szavazna rá. Izrael katonai hősei, akik az ország létezését szavatolják, az ICC célkeresztjében vannak, de mivel a szervezetnek nincs saját erőszakszervezete, a tagországokat szólítja fel a letartóztatásra.
Ez pedig óhatatlanul nyomást gyakorol a tagállamokra, hogy saját bőrüket vigyék a vásárra az emberiség fejlődése érdekében, cserébe pedig egy ismeretlen hátterű, vészesen korrupt, súlyosan politikai döntéseket hozó testület helyeslően bólogatni fog.
Ha ugyanis Magyarország letartóztatná az országba hivatalos vendégként érkezett Benjamin Netanjahut, az kizárólag Magyarország kockázata lenne, nem a nemzetközi közösségé vagy az ICC-é. Nem is kérdés, hogy az ügyet előre egyeztette Magyarország és Izrael, a vendéget pedig úgy fogadtuk, ahogy illik. Mert a magyar kormány számára Magyarország az első, Netanjahunak pedig Izrael. Minden egyéb csak porhintés.
