Tekintsük tehát ezeket a rangsorokat annak, amik! A Transparency International nagyrészt a USAID-től, az Európai Bizottságtól és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványokjától kapja finanszírozását. A nyugati világ kormányaitól, köztük a legjobb helyekre rangsorolt országok kormányaitól is kap támogatást.

A Freedom House, a másik prominens rangsorkészítő a „globális szabadságstátus” (Global Freedom Status) mérésében Magyarországot a „részben szabad” kategóriába sorolja, ezzel ő az egyetlen uniós tagállam, amelyet ez a lefokozás ér. Ezzel egy csoportba került Mexikóval, Nigériával, Pakisztánnal és Ukrajnával. A Balkán EU-tagságra váró államai szintén a „részben szabad” kategóriába tartoznak, ami kritikus helyzetet jelent a jövőbeli politikai engedmények tekintetében. A Freedom House-t finanszírozó tényezők között ott van a USAID, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma, a Nyílt Társadalom Alapítványok, a Ford Alapítvány, valamint Nyugat-Európa és Kanada kormányai.

Amerikai szemszögből nézve ez ismerős lehet, gondoljunk csak a Freedom House Freedom in the World 2019 című jelentésére, amely Trump elnököt a „visszahúzódó demokrácia” szekértolójának minősítette Putyin és Hszi Csin-ping elnökök, valamint Ali Hámenei ajatollah társaságában. Az amerikai külügyminisztérium finanszírozta részben ezt a jelentést.

Az Economist demokráciaindexében csak nyomokban mutat fel újságírói tisztességet, amely amúgy az NGO-kéhoz hasonló hitelességi válságba került. Az újság, mentségére legyen mondva, sokkal átfogóbb kritikát fogalmaz meg: gyakorlatilag egész Közép-Európát besorolja az Egyesült Államok, Franciaország és Olaszország mellett a „törékeny demokráciák” kategóriájába.

Mégis, amikor az olyan „teljes demokráciák”, mint az Egyesült Királyság vagy Németország kriminalizálják a szólásszabadságot, és igyekeznek korlátozni ellenzéki pártokat, az ember gondolkodik azon, vajon mit is jelent a „teljes demokrácia” minősítés. Hiszen ezek a fejlődő világra jellemző bohózatok nem Belgrádban, Pozsonyban vagy Budapesten történnek. Ahogy az gyakran előfordul, a pozitív kódolású „demokrácia” kifejezés elhomályosítja a valódi problematikát – a liberalizmust.

Még a kifejezetten a jobboldalnak kedvező mérési eredményekkel kapcsolatban is indokolt lehet némi szkepticizmus. A Heritage Foundation gazdasági szabadság indexe” (Index of Economic Freedom) például Írországot a harmadik helyre sorolja. Dublini, washingtoni és más megfigyelők is megjegyzik azonban, hogy az ország gazdasága egy kártyavár, amely az amerikai multinacionális adómegállapodásokra épül. Az új Trump-kormányzat szurkálódásai, a pazarló kormányzati kiadások és az elszabadult bevándorlás mind arra utalnak, hogy Dublinra fájdalmas időszak vár, és ez kevesebb mint két évtizeden belül már a második válság lenne. Az az állítás, hogy az ír gazdasági modell követésre méltó, eléggé kétséges.

A nemzeti büszkeségnél sokkal többről van szó, amikor ezek a szabadság- és demokráciarangsorok évente megjelennek. Az EU-tagok számára ugyanis ezek egyre nagyobb pénzügyi jelentőséggel bírnak. Brüsszel rámutathat az általa részben finanszírozott nem kormányzati szervezetek kedvezőtlen megállapításaira, és erre hivatkozva visszatarthatja a szuverenista kormányokkal rendelkező tagállamoknak a pénzügyi kifizetéseket.

Egy olyan nem EU-tag állam számára, mint Szerbia, ezek a példák arra emlékeztetnek, hogy a tagság gazdasági előnyeiért cserébe társadalmi árat kell fizetniük. Vagy csatlakozik a migrációs elképzelésekhez és engedi az NGO-k iskolai tevékenységeit, vagy marad a klubon kívül. Szerbia demokráciamérő mutatói – és egyúttal az uniós csatlakozási kritériumok teljesítése – az ilyen ügyeken múlnak. Az Európai Parlament Szerbiáról szóló 2024-es jelentése nem meglepő módon a Freedom House rangsorát említi a szerb csatlakozás miatti aggodalom egyik okaként.

Ezek a rangsorok mindenütt jelen vannak, és mindenhol tekintélyt követelnek. A beszédírók, politikai elemzők, tanácsadók és maguk a politikusok számára sokkal könnyebb ezeket a méréseket névértéken elfogadni, mint a világ eseményeivel lépést tartani. És ez nem korlátozódik Washingtonra. Az üzleti élet is ezekre a jelentésekre támaszkodik, hogy meggyőződjön arról, nem bűzlik-e valami Dániában (ez az ország a Transparency International listájának első helyén áll).

Ezek a rangsorok mindenképpen feltárják a korrupciót Közép-Európában, az Egyesült Államokban és mindenütt, ahol az létezik. Mindig a demokratikus rugalmasság érdekében fogják felemelni a szavukat, a kifejezés eredeti jelentésében.

Sok munka van még hátra, ezt mutatja a National Endowment for Democracy (NED) sajtóközleménye is, amely a finanszírozásának részleges helyreállítását ünnepli. Miután a NED rövid távú csatát nyert a Trump-kormányzattal szemben, most fogadkozik, hogy „megkezdi a műveletek stabilizálását, és folytatja a támogatások odaítélését”. Amíg az ilyen szervezeteknek megengedik, hogy ők határozzák meg, ki a barát és ki az ellenség, addig szuverenista nemzetépítésünk folytatódni fog.

A szerző amerikai–lengyel író és fordító, a Danube Institute nemzetközi vendégkutatója