Így. Vess csak egy pillantást, mivé lett a liberalizmus! Igen, a Homousion és a Homoiu­sion „nagy eszméje” örök, csak ma mindenki a másikból akar vértanút csinálni önmaga helyett. Lássuk hát a szent tanokat, melyek ma ötperces korszellemekké állnak össze! Ha végignézzük ezeket, mindjárt világossá válik, miért jó mindig ellenzékben lenni, mindig szembemenni az ürességgel.

Csak hatvan évet megyünk vissza az időben, onnan kezdjük.

Az én ifjúkori korszellemem a kommunizmus volt. Vagy a szocializmus. Vagy valami ilyesmi. Ez volt a szent tan. Aki nem hitte, annak utánajártak. A tan egyik legfontosabb tétele pedig az volt, hogy a Szovjetunió a létező világok legjobbika. Mi pedig néztük a Maigret felügyelőt, a Minden lében két kanált, no meg a Fekete-erdei klinikát, és tátott szájjal csodáltuk a Nyugatot, ami nem hasonlított a Havanna-lakótelepre, s még kevésbé a Szovjetunióra.

Nem a mi világunk volt. Nem a mi korszellemünk volt. Rühelltük. S a terv egyszerű volt: disszidálunk. Aztán maradtunk, és csináltunk helyette rendszerváltást. S beleszuszakoltuk abba a néhány szép esztendőbe minden illúziónkat.

Kiderült, hogy a legjobban azok utálták és küzdöttek ellene, akik fenntartották, működtették és élvezték csak nekik létező előnyeit. És alig négy évvel a rendszerváltás és az első szabad választás után már vissza is tértek a hatalomba. Összekenték magukkal a szabadságot és elvették illúzióink jelentős részét. 

Így múlt ki a kommunizmus vagy a szocializmus mint korszellem. Átadta helyét a liberalizmusnak. Mi, ameddig a kommunizmus volt a korszellem, a liberalizmusban hittünk. A Nyugatban hittünk. Mármint az erős, szabad, gazdag, jóléti nemzetállamokból álló Nyugatban. A Fekete-erdei klinika nyugatában. Csak hát ezt is addig csűrték, hegyezték, hasogatták és élesítették, míg őrültség és békó lett belőle. Nézzenek csak körül ma, ebben a világban, és vessék össze magukban a Fekete-erdei klinika NSZK-jával, azzal a világgal; azzal a világgal, amit láttak harminc-negyven éve, ha jól viselkedtek, és kaptak egy kék útlevelet, s kimehettek két hétre nyugatra – mit nyugatra, Nyugatra! –, emlékezzenek vissza, mit láttak, mit éreztek, mit tapasztaltak akkor, és hasonlítsák össze ezzel a mai Nyugattal.

Aztán van itt még valami. A rendszerváltás után itt minálunk virágba borult még egy korszellem, nevezetesen az antiszemitizmus elleni állandó és kérlelhetetlen küzdelem. Ha még emlékeznek, errefelé állandóan „barna eső esett”, egy raccsoló, aljas idióta politikai mozgalmat alapított erre a „barna esőre”, a „demokratikus chartát”, amely mozgalom kiengedte a szellemet a palackból, és egyszer csak azt vettük észre, hogy alig két évvel a rendszerváltás után Berecz Jánossal együtt tüntetnek az eszdéeszes szörnyetegek a demokráciáért. No meg az „antiszemitizmus” ellen. 

Akkoriban, ha tüsszentett valaki a zsinagóga előtt, antiszemita volt. Akkoriban üvöltötte a fülembe Kornis Mihály, hogy „vedd tudomásul, él ebben az országban kétezer értelmiségi, akikkel szemben ti úgysem tudtok politikát csinálni, és vedd tudomásul, a népi-urbánus vitában igenis állást kell foglalni, és ha nem a mi oldalunkon foglalsz állást, akkor antiszemita vagy, és akkor soha nem lesz belőled elismert író!”. 

Tudomásul vettem.

És attól fogva tudom, hogy egész életemben ezekkel szemben kell meghatároznom magam.

De nem is ez a fontos, hanem az, hogy akkoriban fogalmazták meg ezek a korszellem egyik fő tételét, ami így szólt: „A modern antiszemitizmus neve az Izrael-ellenesség.” És az első intifáda alatt tilos volt bárhogy és bármiben bírálni Izrael politikáját. És most szóljanak hozzá, mivé lett az a korszellem mára! Ma ugyanezek teli pofával szidják Izraelt, visszatértek a szovjet időkhöz, vagyis a bölcsőjükhöz, amikor Izraellel még diplomáciai kapcsolatot is tilos volt létesíteni, ellenben nyakig omoltunk bele az arabok nagy, szent fenekébe. Ó, a régi szép idők! Ó, a régi korszellem! Hát nem visszatért megint...
Ma újra Izrael a feketes…ggű ördög, ma a Nyugat elit egyetemeinek campusain üvöltik, hogy „Folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz!”, ami praktikusan annyit jelent, hogy Izrael megszűnik létezni. 

Ma a Nyugat nagyvárosaiban megtámadják a zsidókat, és pél­dául a német rendőrfőnök arra kéri a Németországban élő zsidókat, nyilvános helyen ne viseljék vallási jelképeiket, mert nem tudják garantálni a biztonságukat. Ma zúg a Harvardon, hogy „Irtsátok ki a zsidókat!”. Mindezt akkor, amikor a Nyugatot ellepték az arabok, leginkább az arab iszlamisták, nyomorult, eltakarítandó, kiiktatandó terroristák, és az életünkre törnek. A Nyugat vezetői pedig illedelmesen félrenéznek és baromságokat beszélnek. Nincs is szebb és felemelőbb és boldogságosabb pillanat, mint ismét szembemenetelni a korszellemmel, és ellenzékben lenni.

A sor amúgy folytatható a végtelenségig. Ugyanis a korszellem tönkretett már mindent. 

Ja, és még nem olimpiai szám, de hamarosan az lesz a hobby horse riding, ahol egy seprűnyélre szerelt plüss lófejjel a lábuk között ugrabugrálnak és szaladgálnak rémisztő idióták, természetesen telt házas sportcsarnokokban, standing ovation mellett.

Hej, ha Sándor Móric feltámadna…! De nem fog. Nincs kedve.

Mi pedig jegyezzük meg: egy embernek nyilván sok identitása van, a kedvenc focicsapatától kezdve a szülővárosáig vagy falujáig, de azért egy embert alapvetően három identitás határoz meg: a vallási, a nemzeti és a nemi identitás. A vallási identitás elvétele már a felvilágosodással és a francia forradalommal megkezdődött, s mára nyugaton befejezett tény. A nemzeti identitás elvétele a második világháború után vette kezdetét nyugaton, és a jóléti társadalmakban lendületet véve mára lassan be is fejeződik – lásd még Németországot, ahol az alkotmányvédelmi hivatal azért akarja betiltani a legnépszerűbb német pártot, az AfD-t, mert azok az etnikai nemzetet merészelik emlegetni. 

S mi marad majd, ha végképp megfosztják a nyugati embert minden identitásától? Marad a leírhatatlan kinézetű, azt sem tudom, mi vagyok zombi. Aki a Facebookon kommentel. Annak kell politikát csinálni. Már ma is. Hol máshol, mint a Facebookon.

Ez van ma. Ez a korszellem. Csak az biztos, hogy ez sem tart soká. S hogy mi lesz utána? Ez a jó kérdés. Vagy a Kígyótojás és a Halál ötven órája jogfolytonossága, vagy a teljes és tökéletes semmi és üresség és feleslegesség.

Édes Istenem… Tényleg nincsen más választás?