Nem kevésbé aggasztó az Ukrajnában élő, mintegy 10-12 milliós orosz ajkú kisebbség kérdése sem. Első pillantásra ez a probléma csupán a Baltikumé. Valójában az unió legszámosabb orosz etnikumú, illetve orosz ajkú kisebbsége innen jóval nyugatabbra, Németországban (közel negyedmillió), illetve Spanyolországban (közel százezer) él. Ukrajna csatlakozásával ez az etnikai csoport válna az EU legnépesebb kisebbségévé. Ez a „virtuális Novorosszija” népesebb lenne, mint az uniós tagállamok kétharmada. A történelem számtalanszor igazolta, hogy a nagy, koncentrált etnikai kisebbségek jelenléte súlyos geopolitikai és nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Vajon készen áll Európa erre az új, kényes belső helyzetre?

Migrációs kihívások is felmerülnek. Bár a Fekete-tenger térségében jelenleg még nem jelentős a tengeri migrációs útvonalak száma, Ukrajna EU-csatlakozása egy újabb migrá­ciós kaput nyithat meg a kontinensre. A hosszabb szárazföldi és tengeri határszakaszok ellenőrzése így további, jelentős kihívásokat ró majd Európára, amely már jelenleg is súlyos migrációs nyomás alatt áll. A Frontex tavalyi adatai szerint a migrációs útvonalak fokozatosan a kontinens nyugati, illetve keleti pereme felé tolódnak át. Ha az utóbbit összevetjük az illegális határátlépések megkétszereződésével az unió keleti, szárazföldi határán, akkor egyértelművé válik, hogy az ukrán csatlakozás hidat képezhet a két meglévő útvonal között.

Tovább fokozza a problémákat Ukrajna kitettsége a kiberfenyegetések terén. Az orosz–ukrán háború már 2022 előtt is a kiberhadviselés intenzív csatatere volt, és minden valószínűség szerint maradni is fog. Mivel a kiberfenyegetettség egy igen amorf fogalom, talán érdemes néhány példán keresztül bemutatni a kibercsapások nagyságrendjét. 2015 decemberében a BlackEnergy Malware-rel végrehajtott támadás az ukrán energia-infrastruktúrát érte, amelynek következtében negyedmillió lakos maradt áramellátás nélkül. 

Egy évre rá egy hasonló támadás Kijev környékén okozott energiakáoszt. 2017 júniusában a hírhedt NotPetya eszközzel végrehajtott támadás az egyik legnagyobb kárt okozó kibercsapásként került be a történelemkönyveinkbe. Európa jelenleg még kívülről szemléli ezt a konfliktust, de a tagsággal Ukrajna kiberháborúja egy pillanat alatt belülre kerül. Az sem segít a dolgon, hogy Ukrajnával egy hatalmas területet behálózó, de egyes részeiben igen elavult távközlési infrastruktúra érkezik hozományba. Ez az infrastruktúra pedig igen jelentős támadási felületet mutat az ellenségnek.

Ameddig Ukrajna nem rendezi a politikai viszonyait a közvetlen szomszédaival, addig a hírszerző szervek közötti viszonyban sem várható komoly változás. Tévedés azt gondolni, hogy a feszültségek megszűnnek, ha kék mezőben sárga csillagos celofánnal takarjuk be őket. A feszültségek megmaradnak, és még hosszú évtizedeken át kísérteni fognak.

Ezt tetézik az orosz információs hadműveletek. Eddig ezek döntően Ukrajnát célozták, de a csatlakozással a teljes unióra irányulnak majd. Az Ukrajna ellen indított információs hadműveletek közül hármat érdemes kiemelni. Az első a Krím annektálására irányuló hibrid hadjárat része volt. A második az elhúzódó donbaszi hadjárat kiegészítője. Végül, de nem utolsósorban a jelenlegi háború előkészítésében és a hadműveletek támogatásában is jelentős szerepet kapott az orosz információs hadviselés. Ezek az információs akciók a jövőben sem fognak egy vákuumban lezajlani. Az ukrajnai orosz kisebbség és az Európában már meglévő orosz diaszpóra rezonátorként erősítheti fel az orosz propagandát, destabilizálva az európai társadalmakat.

Európára hasonló sors várhat – súlyosbítva azzal, hogy a háború miatt hatalmas mennyiségű fegyver és robbanószer halmozódott fel Ukrajnában. Ezek könnyen visszaszivároghatnak az EU-ba, tovább destabilizálva az egyébként is feszült európai társadalmakat. Tragikus iróniával hat, hogy a kontinens, amely a saját polgárait mindenáron lefegyverzi, rövidesen az illegális fegyverek cunamiján szörfözhet.

Az Európai Unió előtt álló kihívások tehát jóval súlyosabbak, mint amit a hivatalos propaganda láttatni enged. Egyre gyorsuló szerepcserét látunk Európa és az Egyesült Államok között: miközben Amerika egyre óvatosabb a külföldi konfliktusokban való részvételt illetően, Európa vak buzgalommal ugrik bele olyan válságokba, amelyeket sem megérteni, sem kezelni nem képes. Miközben az amerikaiak egyre határozottabban védik saját határaikat, Európa mintha szándékosan importálná a problémákat a saját falai közé.

Ukrajna EU-tagsága nem egyszerű szolidaritási gesztus, hanem stratégiai döntés, amely hosszú távú nemzetbiztonsági kockázatokat hordoz. Ideje lenne végre józan ésszel számba venni a következményeket, mielőtt a geopolitikai jóemberkedésből biztonsági válság lesz.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa