Itt elhalványodik a HVG írása, mert innentől kezdve csak az előfizetők férhetnek hozzá, de azért odaírják, miről szól még a cikk, érdemes ezt is megnézni:
„Erről szól még a cikk: A hiperszonikus versenyben vezethet Kína, de jön a Typhon és egy amerikai rakéta. Itt vannak az új fegyverek, amit már évekkel ezelőtt is újnak mutattak be. Teherautóval jöttek a szuperdrónok. Már a térség országai is fegyverkeznek. Kinek kell repülőgép-hordozó? Szinte mindenkinek. Szépek ezek a kínai fegyverek, de nem tudni, mire képesek. A hadseregnek nincs harci tapasztalata, ráadásul tombol a korrupció.”

Hát persze. Még szerencse, hogy itt vannak az európai hadseregek, alsó fogsorig telve harci tapasztalatokkal, továbbá például az ukrán hadsereg, ahol harci tapasztalat van ugyan, ám teljesen ismeretlen a korrupció. Igaz? Nem igaz…

S mert mindez nem igaz, hanem homokba dugott fej, valóságtagadás és rémisztő hülyeség, lássuk inkább a számokat, nézzünk néhány tényt.
Bizony, a második világháború lezárása nyolcvanadik évfordulójának alkalmából rendezett pekingi katonai parádén ott ült egymás mellett a dísztribünön Kína, Oroszország és India vezetője. Mondom Kína, Oroszország, India. Lássuk a számokat! Kína népessége: 1,416 milliárd fő. India népessége: 1,451 milliárd fő. Oroszország népessége: 145 millió fő.

Ez összesen 3,012 milliárd fő, vagyis önmagában a Föld népességének közel fele. Igen ám, de ha vetünk egy pillantást a BRICS-országok egészére, akkor még pontosabb képet kapunk a világ állásáról. Ugyanis nevezett három országon (nagyhatalmon) kívül tagja még a BRICS-nek Indonézia, Brazília, Dél-Afrika, Egyiptom, Etiópia és Irán és az Egyesült Arab Emírségek. Lássuk tehát! Indonézia népessége: 284 millió. Brazília népessége: 212 millió. Dél-Afrika népessége: 64 millió. Egyiptom népessége: 117 millió. Etiópia népessége: 132 millió. Irán népessége: 92 millió. Egyesült Arab Emírségek népessége: 11 millió.

Ehhez nyugodtan adjuk még hozzá Észak-Korea 27 milliós népességét (no és az észak-koreai fegyverarzenált), így további 912 millió embert adhatunk hozzá Kína, Oroszország és India 3,012 milliárdos népességéhez, vagyis a BRICS jelen állás szerint a Föld népességének felét, négymilliárd embert jelent.
Nézzük meg a Nyugat számait! USA népessége: 340 millió fő. Európa népessége: 744 millió fő.

Összesen tehát 1,084 milliárd fő, a BRICS-népességének nagyjából egynegyede. S ha ez nem lenne elég, nézzünk szembe azzal a ténnyel is, hogy a demográfiai előrejelzések és a jelenlegi demográfiai tények szerint a nyugati világ népessége mindenhol csökken (a fehér, europid rassz megadja magát és feláldozza jövőjét a jólét oltárán), míg a világ másik fele, elsősorban Afrika és az arab világ demográfiai robbanás kellős közepén van, Afrika népessége például jelenleg nagyjából 1,5 milliárd fő, a népesség medián életkora 19,3 év (!), a termékenységi ráta négy, vagyis Afrika népessége a jelenlegi trendek szerint a következő ötven évben meg fog háromszorozódni, miközben Afrika jelenleg a mai másfél milliárdos népességét sem képes eltartani, s így hatalmas a migráció onnan Európába. Mi lesz, ha négymilliárdan lesznek, és csak az egyharmaduk indul majd Európába? A végképp elöregedett és önmagát reprodukálni képtelen Európába?

De természetesen ezzel sem kell foglalkozni, inkább dugjuk homokba a fejünket… És természetesen a BRICS-országok fejlődésével se foglalkozzunk. És persze kit érdekel, hogy jelenleg a legnagyobb befektető Afrikában éppen Kína… Nekünk elég, ha arról derilálunk, hogy Kína papírmasé drónokat vonultatott fel a katonai parádéján.

Ő például 1971. július 19-én repült titokban Kínába, hogy előkészítse Nixon és Mao történelmi jelentőségű találkozóját. Ez a találkozó pedig megtörtént, s véget vetett egy, az egész világot fenyegető ellenségeskedésnek. Kissinger pedig századik születésnapján interjút adott a The Economistnak, ennek összefoglalójában ezt olvashatjuk az economx.hu-n, 2021-ben:

„Félreértett kínai ambíciók

Kissinger véleménye szerint az emberiség sorsa azon múlik, hogy Amerika és Kína képes-e egymás mellett békésen élni. Hogy ennek kitalálják a mikéntjét, nagyjából 5-10 év áll rendelkezésre. »Az első világháború előtti klasszikus helyzetben vagyunk, ahol egyik fél sem tud politikai engedményeket tenni, és amelyben az egyensúly legcsekélyebb megzavarása is katasztrofális következményekkel járhat« – fogalmazott.

Mint mondja, első lépésben a jelenlegi helyzet és Kína növekvő nyugtalanságának elemzése nélkülözhetetlen. Azt elismeri, hogy a kínai elit egyre nehezebben tűri a Nyugat döntéshozóinak szentenciaként megfogalmazott gondolatait a globális szabályokról, amelyek kizárólag egy USA vezette világrendben alkalmazhatók. Peking értelmezésé­ben a Nyugat kicsinyes alkukat ajánl, amelyek során Kína lehetőséget és kiváltságokat kaphat – amennyiben alkalmazkodik a washingtoni játékszabályokhoz –, ám soha nem fogják egyenlő félként kezelni. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a pekingi ambíciókat meglehetősen félreértik a Fehér Házban. Washingtonban attól félnek, hogy Kína világuralomra tör – mondja –, de ez a törekvés már régen nem egy ideológia mentén zajlik, semmi köze a kommunizmushoz vagy a marxizmushoz. Ahogyan Kissinger fogalmaz: sok kínai vezetővel találkozott, és nem is kételkedett ideológiai elkötelezettségükben, ám azt világosan látta, hogy ezt az ideológiát és az országuk érdekeit mindig a lehető legpragmatikusabb módon külön tudták választani.

»A kínai rendszer inkább konfuciánus, semmint marxista« – mondta, utalva Peking gyakorlati megközelítésére.

Ahogyan a volt külügyminiszter fogalmaz: az, hogy Kína globális szerepet akar betölteni, teljesen természetes. Ahogyan az USA is, amelynek folyamatosan monitoroznia kell, hogy a saját és Kína megítélése erről a szerepről összeegyeztethető-e. Ha a válasz nem, és nem sikerül egy hatalmi egyensúlyt fenntartani, csupán abban az esetben lehet az erő alkalmazására gondolni. »Képes Kína és az Egyesült Államok egymás mellett élni anélkül, hogy háborúval fenyegetné egymást? Mindig hittem és most is hiszem, hogy igen« – fogalmazott, azt azonban rögtön hozzátette, hogy semmire nincs garancia, éppen ezért jogos elvárás, hogy az USA katonailag is elég erős legyen a diplomácia teljes csődje esetén.”

Ez a felelősségteljes, előrelátó és okos politika, gondolkodás. De hol van ettől a mai európai politika? Édes Istenem, meg se próbáljuk ezt felmérni, mert sírógörcsöt kapunk. Inkább elevenítsük fel, mi is volt az európai – ezen belül elsősorban a német – gazdasági siker titka és záloga évtizedeken keresztül. Az, hogy az olcsó orosz nyersanyag és energiahordozók bázisára rátelepült a precíz és megbízható német technológia és képzett munkaerő.

Ennek vége.

Eközben a mostani, 80. évfordulón megrendezett parádé alkalmából folyó kínai–indiai–orosz tárgyalások egyik eredményeképpen bejelentették a következőt: „Az orosz Gazprom aláírta a megállapodást, aminek értelmében a vállalat megépíti Oroszország és Kína között a Mongólián keresztülhaladó Szibéria Ereje 2 földgázvezetéket – írta meg a Bloomberg. Mint a neve is sugallja, nem ez lesz az első gázvezeték a két ország között. A Szibéria Ereje 1 vezetéken keresztül az oroszok 38 milliárd köbméter földgázt képesek évente Kínába szállítani. A tervek szerint 2027-től ezt további 10 milliárd köbméterrel növelnék.”

Remek.

De legalább előáll az a helyzet, hogy az olcsó orosz nyersanyagokra és energiahordozókra ráépül a fejlett (és egyre fejlettebb), magas színvonalú, precíz kínai technológia és innováció, és most már rendelkezésre áll majd az olcsó és igen jól képzett indiai munkaerő is. Európa pedig pislog, mint a hülye gyerek, és ismételgeti, miszerint nincs itt semmi baj, lám, a kínai parádén biztos csak makettdrónok vonultak fel.

Hát persze…

Még isteni szerencse, hogy azért van még itt Európában néhány olyan vezető is, aki képes a holnapi Economist- meg Bloomberg-vezércikken túl is gondolkodni, mondjuk akár ötvenéves távlatokban is. Nincs belőlük sok, szerencsére az egyik éppen a magyar miniszterelnök. Így legalább esélyünk van, hogy a világ végleges és visszavonhatatlan megváltozása nekünk ne legyen végzetes is egyben.