Nem elég, hogy negyedszázada mocskolódnak, megbélyegeznek, lejáratnak és gyűlölködnek, még ránk is akarják kenni ezt az egészet. Ezért ismételjük át, hogyan is működik az aljas balliberális gépezet. Magyar Bálint 2001-ben írt egy cikket Magyar polip – a szervezett felvilág címmel a Fideszről. Ebben egyenesen azt állította, hogy az első Orbán-kormány idején az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért.
A nemzeti jobboldalt jó előre befeketítő koholmány 2013-ban megjent könyv alakban is A posztkommunista maffiaállam címmel. Majd lefordították angolra is, és megkapta a nemzetközi baloldal minden olyan tartótisztje az Európai Unióban, aki a balliberális erők visszatérésén mesterkedik a mai napig. Ez lett a nemzeti kormányt megbuktatni akaró, helyére brüsszelita bábkormányt remélő politikai terroristák kiskátéja.
Magyar Bálint a valamikori SZDSZ legkártékonyabb figurája. Nyilván sokat tud a maffiamódszerekről, hisz miután a leghangosabb antikommunista párt prominenseként összeálltak az átmentett gazdasági hatalmukat 1994-ben ismét politikaivá konvertáló posztkommunistákkal, rövid időn belül kétszer is a tönk szélére juttatták az országot, miközben ők maguk mesés vagyonra tettek szert. Ebből fakadóan elviselhetetlen módon kínozta a sárga irigység őt és elvbarátait, amikor az általuk megmagyarázhatatlan balesetnek tartott választási eredménnyel szembesültek 1998-ban és 2010-ben. Említett írásában a következőképpen elmélkedik sötét gondolatairól: „Megfelelő nyelvi, fogalmi keret nélkül csak elszenvedjük az értékeinket tagadó, mások által beszélt nyelv által kialakított, ránk kényszerített valóságot. A saját értékrenden alapuló nyelv a legelső és egyben kikerülhetetlen lépés a saját identitásunk és szabadságunk felé. Ez elemi feltétele annak, hogy az egyén vagy egy közösség ne sodródjék egy számára idegen, értelmezhetetlen, mások által diktált nyelven felépített valóságban.”