Kedden volt éppen tíz esztendeje ama bizonyos röszkei csata. Amikor több ezer barbár megrohamozta az újólag emelt határkerítésünket, korunk „limesét”, és megpróbált erőszakkal betörni Magyarország területére. Természetesen meghívás, papírok, engedély nélkül. Őrjöngtek, rátámadtak a határt védő rendőreinkre, ütötték és dobálták őket. Húsz magyar egyenruhás sebesült meg, közülük ketten súlyosan. De megvédték a határt, a barbárok nem törtek át. A nemzetközi fősodor és a honi balsajtó mégis Magyarországot, az Orbán-kormányt szapulta, mert útját álltuk a hordának.
Mindenki láthatta a röszkei felvételeket, és ha ép elméje van, fölfoghatta, miről van szó. Invázióról. Katonakorú muszlim férfiak összehangolt, szervezett támadásáról.
Mégis, a nyugati országok vezetői és fősodratú Lügenpresséjük kánonban gyalázta Magyarországot és az Orbán-kormányt, amiért útját állta a hódítóknak. Pedig nemhogy be kellene engednünk, hanem – 444-ék szerint – itt kellene tartanunk őket. Tudniillik: „Az a baj, hogy továbbmennek.” Továbbá: a migráció „álprobléma”. Ehelyett föl merészeltük tartóztatni őket a határnál. Annál a schengeni határnál, amelynek megvédése elvileg (mindenféle papírok meg a sztratoszféra magasából letojt szerződések szerint) a kutya kötelességünk, nem mellesleg.
Ám az ilyenkor nem érdekes. A határvédelem és a kerítésépítés kizárólag akkor szép meg dicséretes, amikor azt egy Brüsszelnek csontig nyaló, komilfón pukedliző kormány követi el, mint például Tuskék a lengyel–fehérorosz határon. Ők külön buksisimit kapnak Von der Pfizer nénitől – minket viszont évekig rugdosnak érte, Soros-érzékenyített bíróságaik pedig rommá büntetnek. Lásd a tranzitzóna kapcsán kirótt bírságokat vagy a migránskvótával szembeni engedetlenségünk miatti napi egymillió eurós sarcot.
A röszkei csata után Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa például „sokkolónak nevezte azokat a képeket, melyeken látszik, ahogy gyerekeket és nőket bántalmaznak vízágyúval és könnygázzal a magyar–szerb határon”. Nem tudom, melyik vetítést nézte ez az al-Husszein koma, én egy darab nőt nem láttam az ostromlók között. Ha esetleg mégis volt, akkor Kuncze Gábor jópofáskodva tőle is megkérdezhette volna: „Minek ment oda?” A felvételeken gyermekek sem nagyon látszanak. Amúgy a legkisebbeket rendszerint eszközként, zsarolásra használták az „agysebészek”:
például csecsemőket lógattak át a kerítésen, elvárva a rendőröktől, hogy átvegyék őket, majd az átadót utánaengedjék.
Vagy amikor Bicskén a szír Mohamed Bakkar a sínek közé rántotta terhes feleségét, kezében egy pár hónapos csöppséggel, hogy olyan fotók készülhessenek róluk, mintha a rendőrök bántották, lökték volna el őket. És így is ment át a kép a Lügenpressén. A földre fekvés szakállas manipulációs módszer: ugyanezért hempergett anno Hadházy és Varju pajtás is.
