Márai Sándor szerint „Újságot írni állapot, idegállapot. Egészséges ember ki tudja zárni néha a világot. Az újságíró soha.” Meg az a hír is járja, hogy a riporterféle, nadrágos embert csakis a közélet kálváriái éltetik.
Utóbbi tévedés.
A fejét írásra adó embert – ha akad is kivétel – nem a politika sodorta az írógép, a klaviatúra elé. A hír, az újságcsinálás alappillére kapcsol össze bennünket. Ez az origó, a kiindulópont. Akkor is arról kell szólnunk, ha a hír ellenszenves. Ez a feladat. A mai időkben a szépíró is haditudósítóvá kényszerül.
Háborúban hallgatnak a múzsák. Ha szignálja is a szerző a politikai csetepaték híradásait, nem biztos, hogy kedvét leli bennük. Persze ne tagadjuk: ahogyan a politika, mi, újságírók is elvadultunk. Talán úgy kellene csinálnunk, ahogyan jó Mikszáth Kálmán. A legnagyobb palóc országgyűlési képviselőként A T. Ház című újságrovatában hol humorral, hol finom iróniával alkalmazta a keleti bölcsek életfilozófiáját: ha nagyon bele vagy keveredve valamibe, hátrálj ki belőle, nézd az egészet kívülről, messzebbről, akkor leszel hiteles.
Hja, könnyű ezt mondani, Kálmán bátyám! Most is, míg e sorokat írom, azon merengek, merenghetek-e még egyáltalán ebben a túlpörgött világban.
Illő-e elmélázni múlton, régi időkön, vagy elkerülhetetlen, hogy mindennek a máról kell szólnia, mert ezt parancsolja a megsűrűsödött jelen.
(Bár e rovatot – Mélyszántás – annak idején épp a merengésre találtam ki: mélyebbre ásni a szokottnál, megforgatni a talajt, átgondolni, jó-e az irány, és mit mond a múlt, a tapasztalás.)
Most, a világi zavarodottság e torz éveiben tényleg megkérgesedett a hangunk, nem vitás. Rossz társaságba keveredett a hírlapírói pálya. Kár érte.
Kevés pátosszal a költővel mentegetőznék: „Egy kis független nyugalmat, / Melyben a dal megfoganhat, / Kértem kérve: / De ő halasztá évrül-évre”. Gyógyír? Van, aki messzi, lakatlan tanyára települ, más napestig visszhangos múzeumokban barangol, templomi freskókon mereng, a harmadik varjúcsapatok végtelen vonulásán pihenteti a szemét órákon át. Torkig a napi politika híreivel, bulvármocskával, aki teheti, menekülőre veszi. Így vagyok most én is. A kert végében bogarászom, száraz lombot gyűjtök, létrát, vödröket cipelek a sufniba. Próbálok lakatot tenni a külvilágra.
