Az indiai–kínai kapcsolatokat a tárgyalás és az ellenségeskedés egyaránt meghatározza. Ez még akkor is igaz, ha a két ország a BRICS-ben együtt van és valóban sok a közös érdekük. India mai politikáját is befolyásolják Nehru későbbi miniszterelnök 1946-ban, egy évvel a függetlenség előtt mondott szavai:
Célunk, hogy távol tartsuk magunkat a különböző csoportok hatalmi harcaitól, amennyire csak lehetséges, amelyek egymás elleni harca a múltban világháborúkhoz vezetett és a jövőben még nagyobb katasztrófát okozhat.
Az indiai–kínai feszültséggel együtt is a két ország külkereskedelme az elmúlt évben 135 milliárd dollárt tett ki. India a hidegháború évtizedeiben, majd az azt követő időkben is sikeresen képviselte az el nem kötelezettek politikáját. Megtartotta stratégiai autonómiáját, melynek lényege, hogy elkerülje az államközi konfliktusokat, választ tudjon adni a klímaváltozás kérdéseire és a globális kihívásokra.
A stratégiai autonómia India számára azt jelenti, hogy a világ minden részével jó kapcsolatok kialakítására törekszik, ez igaz az USA-ra és Oroszországra is. Fegyvereinek többségét az amerikai nyomás ellenére továbbra is Oroszországtól veszi meg. India az egyik haszonélvezője a Nyugat és Oroszország közötti ellentéteknek.
Megveszi az olcsó orosz nyersanyagot, feldolgozza, és mint indiai terméket adja el Európának. Belgium ilyen nyersanyagot ad tovább Németországnak. Az, hogy ennek mi értelme van és ki mennyit keres rajta, egy másik kérdés.
Kína egyidejűleg jelent kihívást és lehetőséget is. Kína számára egyértelmű, hogy a világ mély ipari recesszióban van. Ez elsősorban az Európai Unióra igaz, miközben Kína gőzerővel növeli termelési képességeit.
Kína úgy támogatja saját iparát, hogy az abszolút fölényét biztosítsa, illetve fenntartsa számos területen. Ilyen az autóipar is. Ezt a célt szolgálják a kínai dömpingárak is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!