A 2018-as országgyűlési választáson a Jobbik, az MSZP–Párbeszéd, az LMP, a DK, a Momentum és a Kétfarkú Kutya párt összesített támogatottsága Mohácson 44,3 százalék volt, míg a mostani időközin az egyesült ellenzék jelöltje csak 40,4 százalékot kapott. Ez azt jelzi, hogy az ellenzéki pártok nem tudták mozgósítani olyan arányban a mostani – számukra egyébként nagy téttel bíró – voksolásra a szavazóikat, mint a 2018-as parlamenti választáson, amikor külön indultak. Hasonló mértékű lemorzsolódás volt tapasztalható a tavalyi önkormányzati választáson is, amelynek során Karácsony Gergely ugyan győzni tudott Budapesten, de az 50,9 százalékos eredménye lényegesen alacsonyabb, mint a parlamenti választáson elért 56,25 százalékos összesített ellenzéki eredmény. Emellett még az ellenzékhez köthető közvélemény-kutatók adatai is azt mutatják, hogy nincsen teljes egyetértés az ellenzéki szavazók között az ellenzéki együttműködés megítéléséről, leginkább a Momentum szavazói tartanak egy Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki együttműködéstől. Nem véletlen, hogy Fekete-Győr András egy nyilatkozatában azt mondta, Dobrev Klárával nem tudna győzni az ellenzék a 2022-es országgyűlési választáson.