Sorsdöntő öt év vár Európára

Ha a számok nyelvére fordítjuk le azt, ami az elmúlt években történt, akkor az iszlám terjedése Nyugat-Európában már elérte a kritikus szintet.

Brüsszel, 2019. július 23. Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság megválasztott elnökét fogadja Jean-Claude Juncker, a bizottság jelenlegi elnöke Brüsszelben 2019. július 23-án. MTI/EPA/Stephanie Lecocq Fotó: Stephanie Lecocq

„Akartam látni szép hullásodat / S nem elhagyott némber kis bosszúját” – Ady Endre Elbocsátó, szép üzenet című versének a sorai jutottak eszembe, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság leköszönő elnökének utolsó kirohanásait néztem. Az elmúlt öt éve olyan volt, amilyen a távozása is. Dicstelen. Érdemes belegondolnunk, hogy előtte hány bizottsági vezető nevét jegyeztük meg. Nagy valószínűséggel egyet sem, hiszen 2014-ig az Európai Bizottság nem gondolta magáról azt, hogy a nemzetek feletti unió kormányának tekintse magát.

Valami rejtélyes oknál fogva Juncker lett az a politikus, akinek a nevéhez most már végérvényesen hozzátapad a 2015-ös illegális migrációs áradat melletti kiállás. Ezzel párhuzamosan az iszlám radikalizmus terjedése, a terrortámadások számának és pusztító hatásának növekedése. Az a luxemburgi pénzügyminiszter, majd miniszterelnök, aki alatt országa a multinacionális nagyvállalatok adóparadicsomává vált, Európát a politikájával tragikusan megosztottá tette. Titokzatos isiászának alkoholizmusra hajazó tünetei pedig ország-világ előtt lejáratták, nevetségessé tették.

Sajnos általa az unió is súlytalan, komolytalan szervezetté vált a világhatalmi játékosok asztalánál. A migrációs hullám megindulása előtt az uniónak még az volt az egyik fő problémája Magyarországgal, hogy nem küzd elég hatékonyan az akác mint invazív növény kiirtása ellen. Már akkor is értetlenül néztük, hogy az évszázada velünk élő, rendkívül hasznos fát miért kellene kiirtanunk. Nem sejtettük, hogy pár év, és már a zsidó-keresztény kultúrát, az évezredes nemzetállami Európát nyilvánítják felszámolásra, sőt kipusztításra ítélt életformának.

Sajnos, a Juncker-bizottság búcsúja is olyanra sikeredett, mint az ötéves regnálása. Amikor Ursula von der Leyen új elnök az egyik biztosi portfóliónak az Európai életforma védelme nevet adta, akkor azonnal össztüzet zúdítottak az elnök asszonyra. Juncker közölte, nem tetszik neki, hogy az európai életforma a migráció ellenzését jelentse. A támadáshoz csatlakoztak – szilárd falanxot alkotva – a liberális és zöldpolitikusok is, a média szinte teljes támogatását élvezve. A támadás erejét jól mutatja, hogy Von der Leyen közölte, elgondolkozik az érveken, de nem fog gyors döntést hozni a névcseréről. Még fel sem állt az új bizottság, még el sem kezdte az érdemi munkát, máris lerohanták.

A dühödt támadás akkor válik érthetővé, ha azt kontextusában vizsgáljuk. Egyértelmű, hogy a következő öt év sorsdöntő lesz nemcsak az Európai Unió, hanem egész Európa számára is. Ha ebben az öt évben nem sikerül radikálisan megállítani az illegális migrációt, akkor a ma ismert európai életformánk, évezredes értékeink, eszményeink fognak néhány évtized alatt elporladni. A píszí beszédben bevándorlásnak nevezett megszállás megállítása mellett legalább ilyen fontos feladat lenne a jogosulatlanul Európában tartózkodók kitoloncolásának drasztikus felgyorsítása. A radikális iszlamista gócpontok, no-go zónák felszámolása. Az iszlám alapú terrorizmus, az antiszemitizmus elleni kőkemény fellépés szintén sürgető feladat. A nyugat-európai zsidóság fenyegetettsége, sőt kivándorlása lakmuszpapírként mutatja meg, hogy milyen fenyegető árnyak léptek elő és erősödtek meg néhány év alatt.

Ha a számok nyelvére fordítjuk le azt, ami az elmúlt években történt, akkor az iszlám terjedése Nyugat-Európában már elérte a kritikus szintet. Amennyiben ez a folyamat „csak” ebben az ütemben folytatódik, úgy 2030-ra Franciaországban, Svédországban és Belgiumban a muszlimok aránya eléri a tíz százalékot, Németországban pedig meg fogja közelíteni azt.

Mielőtt még legyintenénk erre, és sikeres integrációról, sokszínű társadalmakról beszélnénk, a veszély nagyságát kell megérteni. Míg 1950-ben alig 800 ezer muzulmán élt Nyugaton, ma több tízmillió. A Harvard Egyetem tanulmánya szerint, ha egy ország lakosságának 16 százaléka muzulmánná lesz, akkor az iszlamizáció visszafordíthatatlanná válik. Ha a jelenlegi népesedési adatokat nézzük, és nem számolunk további milliók betelepítésével, a XXI. század végére akkor is muszlim többség alakul ki Nyugat-Európában. Ha a beáramlás továbbra is folyamatos lesz, akkor ez a tendencia felgyorsul, és már évtizedekkel korábban bekövetkezne a vallás-, kultúra-, identitás- és értékváltás.

Ne felejtsük el, hogy az iszlám Európára mint missziós területre figyel. Az itt tevékenykedő iszlám hitszónokok úgy tekintenek magukra, mint az európai iszlamizáció dárdahegyére. A mindennapi életben folytatott parttalan viták a viseletről, az étkezési szokásokról, a zsidó-keresztény jelképek, ünnepek okozta „frusztrációról” mind azt üzenik az iszlám radikálisoknak, hogy a Nyugat minimális nyomásra meghátrál, feladja önmagát egy multikulturális ábránd miatt. Miközben az iszlám nem asszimilálódni, beolvadni akar, hanem megőrizni, sőt megerősíteni önmagát. Ezáltal a folyamat végén felszámolni az erőtlen, hitevesztett Európát. Ezért lesz sorsdöntő a következő öt év Európa számára. Ha továbbra is kvótákról, befogadásról, sokszínűségről fogunk vitatkozni, akkor egyre mélyebbre fogunk süllyedni ebben a mocsárban. Ha ezt az öt évet elpazaroljuk, akkor az Európai Unió a ma ismert formájában közel kerül az önfelszámoláshoz.

Ez alatt jó lenne megtudni, hogy külső erők – államok vagy gazdasági erőközpontok – beavatkoztak-e jogellenesen egyes európai államok vagy az unió egészének az életébe. Kik, milyen megfontolásból, milyen célokért buktattak meg illegális módszerekkel demokratikusan megválasztott kormányokat? Kik járattak le bevándorlásellenes pártokat, azok meghatározó politikusait? Zsaroltak-e európai döntéshozókat, hogy egyik napról a másikra megváltoztatva nézeteiket az illegális bevándorlás elkötelezett híreivé váljanak? Manipulálták-e illegális módszerekkel egyes országok választópolgárait, hogy szinte a semmiből felbukkanó pártokra, politikusokra adják a szavazatukat?

Nehéz kérdések ezek, de a tét nagy és az idő fogy. Ha Európa vissza szeretne találni arra az útra, amelyen évszázadok óta haladt, akkor tisztában kell lennünk azzal is, hogy valójában mi történt velünk az elmúlt években. Kik és miért tették kockára földrészünk jövőjét? Mert csak ennek a tudásnak a birtokában lehet ellenállni a külső befolyásnak, és megvédeni a számunkra fontos értékeinket.

Öt év.

A szerző titkosszolgálati szakértő