Van egy régi, tréfás történet az ausztrál bennszülöttről, aki beleőrül abba, hogy el akarja dobni a régi bumerángját, de nem tudja, mert mindig visszaszáll. Valahogy ezzel a csapdahelyzettel küszködnek a globalisták és a vallásüldöző újinternacionalisták is, amikor a karácsonyról, illetve a kereszténységről, a hitről van szó. Bármennyire is igyekeznek kitörölni az emberek tudatából a kereszténység iránti érdeklődést, minél dühödtebben támadják, annál erősebbé válik a hit az emberekben és a vágy az ünnepek méltó megülésére.
Mindezekről a jelenkori tendenciákról most is megbizonyosodtunk, hallgatva a keresztény egyházak vezetőinek nyilatkozatait. Természetesen arról is újból bizonyságot nyerhettünk, hogy a legoptimistább ünnepünk a karácsony. Hisz mi lehet annál örömtelibb fejlemény, mint a Megváltó megérkezése, maga az újjászületés? És ezzel választ kapunk arra is, miért támadják olyan szívós kitartással a karácsonyt és magát a kereszténységet is a magukat baloldalinak, haladónak, illetve függetlennek nevező erők, legújabban arra vetemedve, hogy még a nevét is betiltanák a keresztényellenesség Rómájából, Brüsszelből. Ezek a lélektelenítésben utazó globalizmuskufárok gyűlölik és büntetik az optimizmust, mivel ha az emberek derűlátók, akkor magabiztosak lesznek, így önállóan fognak gondolkodni és dönteni, ami a totalitárius társadalmi berendezkedésen ügyködőknek veszélyes fejlemény.
Antall József mondta, hogy nálunk még az ateisták is keresztények. Igen, mert a kereszténységnek van egy olyan befogadó jellege, amely ritkaság, maga a csoda. Nem kell ugyanis templomba járó embernek lenni ahhoz, hogy hívővé váljon valaki. Sokszor az Istennel legperlekedőbb emberekről derül ki, hogy mélyen hisznek. Ez a sokszínűség, tolerancia az, amelyről a marxista baloldal csak papol, de sohasem tudja megvalósítani. Nem véletlen, hogy Erdő Péter bíboros-érsek is emlékeztetett egy ünnepi interjújában: az eucharisztikus kongresszus után és a pandémia közepette egyre többen fordulnak az egyház és a hit felé. Mint ahogy Ferenc pápának is a rendezvény ökumenizmusa tetszett a látogatásakor, illetve az, hogy sok volt a fiatal a világtalálkozón.
Persze ne legyenek illúzióink: Vörösmarty szavaival háború van most a nagyvilágban – csak most a lelkek, az önálló emberi akarat ellen vívnak engesztelhetetlen, minden eszközt bevető háborút. Most van leginkább szükségünk a karácsonyi ökumené útravalójára, amely az egész évre felvértez bennünket azzal a hittel, amellyel ellenállhatunk az oktrojált korszellemnek, amikor – hogy József Attilát is idézzük – megőrült a sátán, s meg kell zabolázni.
A kereszténység és ünnepeink diadalát jelzi, hogy sokan a politikában is igyekeznek időről időre kereszténynek mutatkozni olyanok, akiknek igen kevés közük van hozzá. Már régebben is volt egy baloldali miniszterelnök, aki rendszeres bérmálkozásával próbálta riszálni magát a hívők tömegei előtt. Ma is van olyan jelölt, aki úgy próbálja magát kapóssá, szimpatikussá tenni, hogy magát a kereszténység letéteményeseként tünteti föl. Ebből is látszik: Magyarországon a hívő szavazók becsülete oly nagy, hogy egyesek még alakoskodásra is képesek a megnyerésük érdekében. Van azonban egy bökkenő: a szeretet nem deklarációkban, hanem tettekben nyilvánul meg, s a gyűlölködés, a másik ember gyalázása, lenézése nem egyeztethető össze a kereszténységgel. Mondhatni kizáró ok. Emiatt pedig szintén optimisták lehetünk így karácsony után, hisz hazánkban még senki sem volt képes sikeresen politizálni a keresztény értékek semmibevételével.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
