– Mama, ne vicceljen, hát jogállamban fogunk élni! Mire a mama: „Jaj már, megint költözünk?” – szórakoztatta a nagyérdeműt az átkosban Hofi Géza, és a jogállamisági kérdés azóta is sok örömöt szerez az abszurd dolgok kedvelőinek. A realistábbak szerint viszont a jogi köntösbe bújtatott politikai harc feleslegesen terheli meg az Európai Uniót, mondvacsinált ürügy a magyar és a lengyel vezetéssel szembeni fellépésre. Az ezzel kapcsolatos perben várhatóan két hét múlva hoz döntést az EU bírósága. De a spanyol sajtóban addig is tanulságos dolgokat olvashattunk a hét végén arról, miről is van szó. Egy hírportál Carolina Punset exliberális spanyol politikusnő magánbeszélgetéseit teregette ki. Ezekben saját korábbi európai parlamenti elvbarátain, a 2019 óta a Momentumot is a soraiban tudó frakción kéri számon a kettős mércét. – Amikor Brüsszelben élsz, egy muszlimok birtokolta városban élsz. Problémáid lehetnek abból, ha határozottan felszólalsz e témában. Ezzel szemben ha az EP képviselői Magyarországot vagy Lengyelországot kritizálják, abból nem származhat gondjuk. Sem politikai értelemben, sem pedig úgy, hogy emiatt tüntetnének ellenük – fedte fel Punset. Őszinte szavak – kár, hogy ilyesmit csak kiszivárogtatásokban olvasni. A „magánbeszélgetések” jobban megoldják a nyelvet, mint öt sör öt tüskével egy görbe estén. Így gyónta meg korábban egy rejtett mikrofonnak egy magyar „civil aktivista” is – akinek szervezete potom egymillió dollárt kapott Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától –, hogy hazánkkal szembeni német gazdasági szankciókért lobbizik Berlinben.
Mást is figyeltünk most Madridban. Egyre szorosabbra fonja a szálakat az az európai jobboldali összefogás, amelyben mintegy tucatnyi párt vesz részt, és amelyben a Fidesz mellett a lengyelek, a franciák és az olaszok képviselik a legszámottevőbb erőt. De ne írjuk le a házigazda spanyolokat se! Santiago Abascal, a házigazda – aki etalonnak nevezte Orbán Viktort – a spanyol politika meglepetésembere és Európában még kevéssé ismert ígérete. Az ibériai országban jövőre választanak, és Abascal mostanra húsz százalék fölé tornázta fel bevándorlásellenes pártját, a Voxot. Ez ugyan nem a Fidesz vagy a lengyel Jog és Igazságosság szintje, de nyugat-európai összevetésben jónak számít. Abascal ugyanúgy a Néppártnak fordított hátat, mint szavazóinak egy része is, azzal párhuzamosan, ahogy a kereszténydemokraták egyre többet adtak fel a konzervatív civilizációs értékekből. Ez hívta életre európai szinten is a genderideológiával szemben a hagyományos családpolitikát, a világmegváltó klímatervekkel szemben pedig az energiabiztonságot zászlajára tűző bevándorlásellenes jobboldal szoros együttműködését. A politikában – akárcsak a klasszikus film címében – kétszer kettő néha öt: az egész többet ér, mint alkotórészei külön-külön, mégpedig a kohéziós erő miatt, amellyel egyik a másikat bátorítja az uniós fősodorral szembeni harcokban. Jövőre a lengyeleknél is választanak, és amíg a koronavírus-járvány alakulását figyeltük, úgy elszaladt az idő, hogy a 2024-es európai választások sincsenek már távol. A jobboldali pártok Madridban elhatározták, közös irodát nyitnak Brüsszelben. De egyelőre a magyar és a francia megméretés következik az urnáknál: a felmérések szerint itthon a Fidesz nyerne, ha most szavaznánk, a franciáknál pedig Marine Le Pen kerülne Macron elnök mellé a második fordulóba, ahol már a szintén bevándorlásellenes Éric Zemmour szavazataira is számíthatna. Végeredményeket áprilisban hirdetnek, a jobboldalnak pedig minden esélye megvan rá, hogy erőt merítsen belőlük 2024-re.
Borítókép: a madridi találkozó résztvevői (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
