– Nagyon jól sikerült az oroszországi utunk: hazatérhettünk – a még a szovjet időkben Moszkvában járt Bob Hope amerikai komikus poénja nálunk, a XX. századi magyar történelem ismeretében különösen keserűen ül: nem minden honfitársunknak adatott meg onnan a visszaút. A magyar–orosz kapcsolatok alakítóinak túlzás nélkül diplomáciai bravúrja, hogy sikerült kialakítaniuk a két ország között egy kölcsönös előnyökön alapuló, a történelmi előítéletektől mentes, pragmatikus viszonyrendszert. Ez a kapcsolatrendszer ma évi ötmilliárd euró forgalmat termel, miközben az orosz gáz a magyar ellátás négyötödét biztosítja, a paksi atomerőmű pedig – amelyet orosz technológiával bővítünk az évtized végéig – áramszükségletünk felét. Amíg egyes nyugat-európai országok az energiabiztonságukat veszélyeztető módon akarják megmenteni az éghajlatot, a hosszú távú orosz gázszerződés kedvezményes áron biztosítja a magyar otthonok fűtését is. Nálunk marad a rezsicsökkentés, míg a német, a svéd egyre többet fizet az energiáért. A Szputnyik vakcina 900 ezer magyarnak adott védelmet a koronavírus ellen. Ha valaki mindennek fényében megkérdőjelezi a magyar–orosz csúcstalálkozók létjogosultságát, az keresse fel orvosát, gyógyszerészét.
Kétségtelen, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin már évek óta esedékes, de a járvány miatt késleltetett újabb találkozójának ezúttal kényes volt az időpontja. Európa el akarja kerülni a háborút. Különösen igaz ez ránk, magyarokra: nemzettársaink élnek kisebbségként az ukrajnai Kárpátalján. A moszkvai felvételek tanúsága szerint a két vezetőt egy nagy, ovális asztal választotta el egymástól; képletesen szólva ez a tér Ukrajna. Akármennyit is változtak országaink az elmúlt bő harminc évben, a geopolitikai valóság vajmi keveset módosult, a távolság pedig ugyanaz maradt. Világosan kell látni azt is: a magyar miniszterelnök ugyan egy jól bejáratott kapcsolatrendszer keretében, de az EU és a NATO egy tagországának képviselőjeként, „békemisszióval” utazott Moszkvába. Ennek jegyében egyeztetett előző nap az unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország elnökével, valamint a NATO-főtitkárral. Magyarország nem világpolitikai tényező, nem is álmodja magát annak, de erejéhez mérten határozottan bele akar szólni környezetének alakulásába. Ennek tükrében megmosolyogtató a denunciálásban Pulitzer-díjas Paul Lendvai cikkének a címe, amely Putyin legjobb barátjaként emlegeti Orbánt. A bécsi publicista nem veszi észre, hogy képtelen megfogalmazása akaratlanul is felértékel egy olyan országot, amely csaknem kétszázszor kisebb Oroszországnál, népessége pedig Moszkváét sem éri el.
George W. Bush óta világpolitikai főszereplők a megmondhatói: Putyinnal találkozni nem olyan, mint amikor a Csöngess be hozzám, jó barát! vagy az Úgy szeretném meghálálni című számok forognak a Töltsön egy órát kedvenceivel nosztalgialemezen. Kemény biznisz – a moszkvai tárgyalás is maratonira nyúlt tegnap –, nem a szovjet idők vodkázgatós-bratyizós druzsbája. A jó üzlet reményében viszont igenis útra lehet kelni, a magyar miniszterelnök pedig nemcsak hazatért Moszkvából, mint Bob Hope, de ezúttal sem üres kézzel tette. Mindig előre lehet lépni valamiben. Most eldőlt, tárgyalások kezdődhetnek a gázszállítások további, évi egymilliárd köbméteres növeléséről, és az orosz vakcina hazai gyártása is reálisabb lehetőség lett. Putyinhoz ilyen üzleti ügyekben járunk, nem egymás kutyáját simogatni az Apró-villában vagy a szocsi dácsában. Nyugati vezetőknek sem derogál az orosz biznisz, a legkevésbé sem. Merkelt egy idő után a mosdóhoz sem kellett útba igazítani Putyinnál, mert emlékezett, merre találja.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalása Moszkvában 2022. február 1-jén (Fotó: MTI/Kreml)
