Ki mint vet, úgy arat! Minél jobban beleolvassa magát az ember az ukrán mezőgazdaság privatizációjába – és abba, hogy kik annak a haszonélvezői –, annál több jelentésrétegét bonthatja ki e mondásnak. Az apró részletei sem érdektelenek annak, hogy a Cargill, a DuPont vagy a Monsanto nevével fémjelzett nagy amerikai agrobiznisz először is hogyan szerzett érdekeltséget az ukrán agráriumban a külföldiek tulajdonszerzését akkor még tiltó moratórium kijátszásával – tegyük hozzá, a génmódosított technológiákban szintén járatos egy-két nyugat-európai cég mellett.
Másodszor pedig hogyan jutottak a multinacionális vállalatok a Nyugat megbízható embere, Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt már földtulajdonhoz is a Szovjetunió egykori éléskamrájában, ahol a csernozjomon, a kiváló feketeföld hektárjainak tízmillióin minden jó megterem, mi szem-szájnak ingere. Ukrajna kukorica-, búza- és árpatermelése is jelentős, napraforgóolajból pedig a világtermelés csaknem egyharmadát adja. Egyes források szerint a multinacionális óriásvállalatok – és a mögöttük álló befektetők, alapok – a szántóföldterületek 28 százalékával rendelkeznek, de a visszafogottabbak is több millió hektárról írnak. Az ukrán földek külföldiek kezére való átjátszását – említsük meg: a kínaiak is résen voltak – az amerikai külügyminisztérium, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank sürgette. Az ukránok sokáig ellenálltak, de Zelenszkij alatt nem. Nagyon tartottak már az oroszoktól, kiszolgáltatottá váltak, a segítségnek pedig ára van, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.
