A történelem vége

Velünk élő történelem volt II. Erzsébet, már rég nem az ember, akit tisztelt és szeretett hazája és a nagyvilág. Persze láttuk a régi fotókat, amelyeken még fiatal nőként trónra lépett, messziről, egy másik világ gyermekeiként, akik nem értették a múltból itt ragadt pompát és hódolatot. Az ötvenes évekről volt szó, egy lebombázott, kommunista igában sínylődő Magyarország látta, ahogy átveszi György király örökét II. Erzsébet. A fotók színessé váltak, a mozgóképek elveszítették maszatosságukat, digitális formát vettek fel, a fiatal királynő pedig stabilan, látszólag törékenyen, de valóságban nagyon céltudatosan végezte feladatát, képviselte hazáját és a birodalmat. Aztán már birodalom se volt, csak II. Erzsébet, a Nemzetközösség feje és a nagyon modern, XXI. századi Egyesült Királyság uralkodója. Miatta változott meg a himnusz szövege, s énekelték nemzedékek azt, hogy Isten, óvd a királynőt, őrá utal a Queen együttes neve, őt kritizálta igen kemény szavakkal a Sex Pistols. A bulvársajtó az egész királyi családot belehajította a húsdarálójába, az összes herceg magánélete a lapok címlapjára került, csak II. Erzsébet maradt sérthetetlen. Mikor trónra lépésének 70. évfordulóját ünnepelte hazája, tömegek vonultak fel a Temze partján, lengetve a kis zászlócskákat. Eközben egy nagyon maroknyi kisebbség azon mérgelődött, hogy miért ül a trónon II. Erzsébet, miért lehet bárki mások uralkodója, töröljék el végre a történelem által meghaladott intézményt, a monarchiát. A zászlócskás emberek nem így érezték. Senki se érezte így az említett aktivistákon kívül. II. Erzsébet kimondatlanul is az állam volt egy személyben.

További A Helyzet híreink

Őfelsége a haza szolgálatában

Mert ő a régi világ uralkodója volt. Valóban személyében tudta tisztelni az egész világ a briteket, akik soha nem lehetnek rabszolgák, s a hullámokat uralják. Nem volt teljesen ideillő, ebbe a nagyon is mocskos, álhírekkel és torz információkkal teli Facebook-világba. II. Erzsébet halálával valami nagyon fontos kapocs szűnt meg a régiek és az újak között. Károly herceg – aki már király, bármennyire is furcsa ezt kijelenteni – már modern, róla mindent elmondtak már hosszú élete alatt, megforgatták a szennyben. Nem kétséges, hogy hozzá is kötődik egy meghatározhatatlan tisztelet, de sose lesz fogható édesanyjához. II. Erzsébettel a régi világ halt meg.

Ez pedig borzasztóan szomorú. A történelemnek építkeznie kellene, jobb és rosszabb uralkodók váltják egymást, de az alapok megmaradnak. Nem szabadna a koronás főt kinevetni, házasságán élcelődni, információk nélkül bírálatot mondani róla. Csak ma már nincs senki, akit egyszerűen a neve miatt tisztelne a világ. Erre kell felkészülni, a sárba tiport koronák időszakára, a tekintély halálára. Az örökséget nem tudta átadni II. Erzsébet. A királyi pénzverde új érméket bocsát ki, a régóta ismert arcél helyett új személy kontúrjai lesznek a pénzeken, a bélyegeken, de hát manapság ki ad fel levelet és ki használ fémpénzt? Erzsébet királynő beköltözik a történelemkönyvek lapjaira, s mi, akik éltünk az ő uralkodása idején, emlékezni fogunk, milyen volt az a régi időszak. Pedig nem a mi királynőnk volt, egy másik országé, amellyel alkalmasint háborúztunk is, de éppen ő volt az, aki az állandóságot képviselte abban a másik országban, emiatt pedig nagyon is becsülte a briteket mindenki. Mi is.

Egy egykori birodalom teljes lakossága tanul most új himnuszt, hogy legközelebb a király megóvására kérje a Jóistent. Talán évekig el fogják téveszteni. A királynőjük meghalt, de a királyuk már nem tudja betölteni a keletkezett űrt. Ledőlt a London Bridge, és talán soha nem tudják felépíteni újra.