Nem volt egyszerű menet, az internetes élő közvetítés percenként lefagyott, ám hosszas vajúdás után a DK-s hegyek egeret szültek. Az önmaga által kikiáltott árnyék-miniszterelnök, Apró-Dobrev Klára bemutatta országnak-világnak árnyékkormánya tagjait. (Rossz nyelvek szerint két okból lehettek ennyire túlterheltek a DK internetvonalai: a hálózaton felejtették a párt központi bitcoinbányász számítógépét, esetleg Gréczy Zsolt éppen akkor küldte szét legfrissebb képeit… Az átlag DK-s kommentelő szerint viszont maga Orbán zavarta az adást.) A lényeg: végül csak sikerült nyélbe ütniük az internetes sajtótájékoztatót, ami megsüvegelendő teljesítmény a „legeurópaibb párttól”. Árnyékország jó kezekben van, na.
Mint a hacacárén kiderült: az árnyékbrigád tagjai – hatalmas meglepetésre – mind DK-sok, illetve az Apró klán körül lézengő ritterek. Gyurcsányék szeretnek tárgyalni, ám annyira azért mégsem, hogy ilyen komoly, árnyékminiszteri stallumokat átadjanak más ellenzékieknek. Hogyisne! Inkább bölcsen megtartották azokat maguknak. Egy koalíciós árnyékkormánnyal amúgy is csak a nyűg lenne. Klára-Feriék annyira mélyen, Kertész Ákossal szólva: genetikusan demokratikusak, hogy bár áprilisban a nép (démosz) elzavarta őket kapálni, most mégis itt dörömbölnek az ajtónkon, hatalmat követelve. Miután a néptől nem kaptak, hát fogták, és kinevezték magukat ennek-annak. Mint a viccházban: én leszek Einstein, te meg Napóleon. Csoportkép is készült róluk, ahogy ott feszítenek Gyurcsányné rettentő árnyékában. A Gyurcsány család kiérdemesült küblihordozója, Molnár Csaba vezeti majd az árnyékkancelláriát. Komáromi Zoltán lett az árnyék egészségügyi miniszter: pompás választás, ő mondta korábban, hogy inkább ne kapjanak oltást a betegek, mintsem oroszt vagy kínait adjanak be nekik. A „bölcs” tanácsot néhány DK-s politikus megfogadta – ők sajnos már nincsenek köztünk. Varju László talajtornászt tették meg árnyék-rezsiminiszternek, ez is zseniális. Bodnár Zoltán lett az árnyék-pénzügyminiszter, aki az érett gyurcsányizmus korában az Eximbankot vezette. A csoportképről ugyan valamiért lemaradt Vadai Ágnes, de úgy hírlik, ő lett az árnyék-hadügyminiszter. Testhezálló feladat ez neki: hadügyi államtitkárként anno kivette a részét a honvédség szélnek eresztéséből, ellenzékből pedig folyton amiatt károg, hogy az Orbán-kormány erősíti a hadsereget. Vadai Ágnes korunk Linder Bélánéja. A többieket nem sorolom, lényegtelenek.
Árnyékkormány? Senki által meg nem választott, hataloméhes külföldi ágensek dáridója. Most ezt az új csodareceptet küldték nekik a tartótisztek. Fölsorolni is képtelenség, hány tökéletes ötlete volt már a nemzetközi baloldalnak (és hazai nyúlványuknak) Orbán megbuktatására. Hahás hídfoglalások. Pukli tanár úr kockás ingei. A „fekete ruhás nővér”. A Fidesz-székház elfoglalása André Goodfriend „pszichikai bűnsegédletével”. Olimpiagyilkosság. CEU-randalírozások. Tavares-, Sargentini- és Delbos-Corfield-jelentés. Uniós pénzcsapok elzárása. Hetes cikkelyes eljárás. A teljes és maradéktalan ellenzéki összefogás. Most meg – édes Istenem – ez az árnyékbrigád.
További A Helyzet híreink
Akkora a kormányváltó hangulat, hogy a vasárnapi időköziken újabb két baloldali fellegvárban, Zuglóban és Újbudán győzött a kormánypártok képviselőjelöltje, Újbuda másik körzetében pedig ugyan a momentumos jelölt nyert, de 2019-hez képest 11 százalékpontot javított a jobboldal, szoros lett az eredmény. Magyarra fordítva: hiába jönnének elő az árnyékból Apró–Gyurcsányék, a magyarok újra és újra beintenek nekik. Ha így vergődnek tovább, 2024-ben kereshetnek maguknak árnyék-főpolgármestert is.
Borítókép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője, a párt árnyék-miniszterelnöke beszédet mond az árnyékkormánya tagjainak bemutatásán a budapesti Off Kultúrszövőgyár Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 19-én (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Oroszlán
A világ nagyon új. Modern. Az Apostoli Szentszék pedig egy kétezer éve fejlődő, alakuló, változó épület, amely mindenkor reflektált a világra.

Indiai-pakisztáni konfliktus: atomkrízis küszöbén
A kasmíri kérdés épp olyan megoldhatatlannak tűnik napjainkban, mint az 1947-es felosztáskor.

Dark Weber hazudik
Ukrajna nem hozzáadott érték, hanem csőd.

Ne folytassa, Merz!
A német keresztény uniópártok még soha nem tartották ennyire a kezükben Európát, mint most.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Mégis, kinek a győzelme?

Petőfi időszerűbb, mint valaha

Ami még kell a győzelemhez

Robbie Keane a megoldás az MLSZ és a Fradi vitájában
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
A Konteómessiásnak ma is messzire gurult a gyógyszere
Az Aszad-repülő, a kémtollak és a kétezer titkosszolga után ma Gyurcsány lemondásának titkát gombolyította föl Magyar Péter.

Láncos pincsi
Vajon mi játszódhat le nála odabent, a tekervények között, amikor hallja, hogy Weber után egy másik lator, Zelenszkij is őt ajnározza?

Manfred Weber melegen ajánlja nekünk az ő „Peter Mádzsárját”
A sértett német pártvezér egyre harsányabban tukmálgatja a harminc ezüstért kézivezérelt helytartójelöltjét.

Pszichó a telefonban
Már megint egy nővel üvöltözött Magyar Péter. Az igazi, nagybetűs férfi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak

Hegyezhetik a fülüket Romániában: világos üzenetet fogalmazott meg Orbán Viktor (VIDEÓ)

Óriási baleset történt az M1-esen: a mentőhelikopter már a helyszínen

Kopogtattak az új német kancellárnál: bosszút követelnek Magyarország ellen

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Pofon a magyar szurkolóknak: tiltólistára kerültek egyes himnuszok a vb-n

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Vitézy Dávid szerint is szükség lenne a Petőfi híd felújítására, de a döntés Karácsony kezében van
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Oroszlán
A világ nagyon új. Modern. Az Apostoli Szentszék pedig egy kétezer éve fejlődő, alakuló, változó épület, amely mindenkor reflektált a világra.

Indiai-pakisztáni konfliktus: atomkrízis küszöbén
A kasmíri kérdés épp olyan megoldhatatlannak tűnik napjainkban, mint az 1947-es felosztáskor.

Dark Weber hazudik
Ukrajna nem hozzáadott érték, hanem csőd.

Ne folytassa, Merz!
A német keresztény uniópártok még soha nem tartották ennyire a kezükben Európát, mint most.