Ha negyedszázaddal a tanácsköztársaság bukása után nem jönnek vissza ismét, másként alakul minden… De jöttek. Idegen ármádia támogatásával, kékcédulás aljassággal kerültek újra hatalomra. Ismét megkaptuk a proletárdiktatúrát. Lerombolták templomainkat, bevezették az egypártrendszert, a cenzúrát, megalakult az ÁVH, megnyílt Recsk… Évtized sem kellett, hogy ráébredjünk, milyen a bolsevizmus igazi arca.
Alig akadt a hazában, aki ne szenvedte volna meg a vörös ámokfutást. Az ötvenes évek közepére már maguk a kommunisták is csengőfrászban szenvedtek, bárkiért jöhetett a nagy fekete autó. Ez már nem ment le a magyarság torkán. 1956. október huszonharmadikának jönnie kellett.
Azóta hatvanhat év telt el, de a forradalom igazán valahogy még mindig nem fejeződött be. Sok az elvarratlan szál. „Azok” ugyan eltakarodtak, de jöttek helyettük mások. „Magyart” alakító idegenek akarják újra és újra a vesztünket. Régi csibészek. Olyanok, akiknek a szabadságra született nemzet mindig az útjukban áll.
A napi politika fogva tartja nemzeti ünnepünket. Horn Gábor SZDSZ-alapító, a Republikon Intézet vezetője például azt nyilatkozta minap a Hírklikknek, azért nem tart idén központi ünnepséget október 23-án a Fidesz, mert „menekül a társadalmi feszültségek elől, fél a sajátjaitól és az utcától, Orbán is valahol vidéken mond beszédet”.