Valahol vidéken… Persze, Horn is pontosan tudja, hogy a kormányfő a Mindszentyneumot avatja fel Zalaegerszegen. (Abban a városban, ahol huszonöt éven át volt apátplébános a későbbi bíboros, érsek, Magyarország utolsó hercegprímása. Az az ember, aki egész életében a totalitárius zsarnokságok ellen küzdött, nyilasok, kommunisták egyaránt üldözték. Rákosiék hatalomra kerülése után a hitélet ellehetetlenítése, az egyházi iskolák államosítása ellen tiltakozott.
Koncepciós perben életfogytiglani börtönre ítélték. Csak a forradalom szabadította ki pár nappal az orosz invázió előtt. Tizenöt évet töltött az USA Szabadság téri nagykövetségének épületében.)
A Mindszentyneum felavatása is jól bizonyítja a fontossági sorrendet, magyarázza a liberális ember: „Azt már régóta látjuk, hogy Nagy Imre személye nem fontos a Fidesznek. […] a kommunista múltú Nagy Imre számukra nem a legfontosabb szereplő. Ami most folyik ’56 átértelmezésében, az az én olvasatomban a legvérlázítóbb történelemhamisítás.
[…] Ehhez nem illik a kommunista múltú, de életét áldozó, mártír Nagy Imre. Sokkal jobban illik hozzá egy bíboros […] Amikor egy autokratikus rendszer elkezd félni a sajátjaitól és az utcától, akkor azokat szokta tenni, amiket most látunk.”
Fél az utcától…? Horn talán még nem látott békemeneteket, nem kísérte figyelemmel a kétharmadokat.
De vissza a forradalomhoz, amelyből előbb „ellenforradalom”, később „sajnálatos októberi események” lett, aztán merész fordulattal népfelkelés, végül – bő három évtizede – újra forradalom!
Az elmaszatolt, felemás rendszerváltást zavaros évek követték. Már azt hittük, győztünk, ám jött az ötvenedik évforduló… A nap – 2006-ot írunk –, amikor ismét vér áztatta a pesti utcát. A forradalom félszázados ünnepén Magyarország miniszterelnöke rohamrendőreivel agyba-főbe verette a hőseikre emlékező magyarokat. Tette ezt az aljasok nyegle üzenetével: a hatalom a miénk! Véres lett – és maradt – a keze.
Üzenet volt ez a barikád túloldaláról: a hatalom továbbra is az övék, nem adják. Gyurcsány Ferenc pártja, az első szabad választásokra „megtisztult” MSZP rémült igyekezettel „forradalmárként”, Nagy Imre-örökösként vetette bele magát a „megújult” közéletbe. (Az újratemetést is a saját sikerének könyvelte el a párt. Az élcsapat legrafináltabbjai – megannyi kaméleon – díszsorfalat álltak a Hősök terén fölravatalozott koporsók mellett.)
A forradalom első szabad ünnepén, 1989-ben egymást érték a mártír miniszterelnököt dicsőítő beszédek, hozsannázó újságcikkek. Minden, ami 1956-hoz köthető, Nagy Imrét jelentette.
A forradalmat vezéreszmének tekintő rendszerváltó ellenzék „reformkommunista” része és a velük kokettáló SZDSZ Nagy Imrében találta meg a hőst. Maga az újratemetési ceremónia is a kommunisták hatalmának folyamatosságát üzente meg! Szinte már nem is csodálkoztunk, hogy Horn Gyula kormányfő együtt koszorúzott Nagy Erzsébettel Nagy Imre sírjánál. A pufajkás a mártír miniszterelnök lányával. (Gyurcsány Ferenc még „beszélt” is Nagy Imrével: „Mondd, Imre, te mit tennél?”)
De nem mindenki látta így. Pongrátz Gergely, a Corvin-köz egykori parancsnoka többször is figyelmeztetett: „Itt most minden Nagy Imréék körül forog, mintha ők csinálták volna a forradalmat. A forradalom miniszterelnöke? Dehogy! Csupán miniszterelnök a forradalom idején. Nem ugyanaz. 1956 nem róla szól… A forradalmat az egyszerű emberek kezdték, a szabadságharcot pedig a fiatalság vívta, csak a pesti srácok álltak a tankok, majd a bitófa elé.”
A legbigottabbak még mindig a lejárt szavatosságú, bárgyú lózungot pufogtatják: „1956 mindnyájunké!” Ezt azok találták ki, akik a kommunizmus bukása után sem akartak kikerülni a hatalomból. Hogyan lenne mindnyájunké?!
Az egyik magyar a barikádon védte a hazát az idegen katonától, a másik maga hívta rá az agresszort magyar vért ontani?! Az egyik a kötelet is vállalta a nemzetért, a másik alig várta, hogy pufajkát ölthessen, bitót ácsolhasson, 301-es parcellát nyithasson.
Bár ma újra forradalomnak mondhatjuk 1956. október huszonharmadikát, az emberben valami olyasmi motoszkál, mintha még nem lenne vége.
Borítókép: Lyukas magyar zászló egy résztvevő kabátján az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a Budaörsi Nepomuki Szent János Plébániatemplom kertjében 2021. október 22-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
