De azzal talán mégsem számoltak, hogy a magyar közösséget ez a sokkoló hatásúnak szánt szobordöntés milyen hihetetlenül felrázza. A történtekre gyorsan reagált a magyar kormány: Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár még csütörtökön tiltakozott a történtek miatt, s pénteken Szijjártó Péter miniszter már emelte a tétet: azt is jelezve, bekérették az ukrán ügyvivőt a magyar Külügyminisztériumba. Helyesen érzékelve, hogy itt most megszületett egy üzenet, aminek a címzettjei mi, magyarok vagyunk.
Értjük, köszönjük. Értünk a tettekből és a szóból.

S van még pár szavunk hozzá. De nem lesz benne köszönet. Illetve még ez sem igaz. Mert – szemben a Munkácson történtek barbár üzenetének nyers indulatával – Szijjártó Péter az ügyben tanúsított karakán kiállásán túl azonnal leckét is adott a diplomáciai érzékből az ukránoknak. Jelezte, hogy amit a leginkább tehetünk, az az, hogy a lehető legjobb kapcsolatot tartjuk fenn a kárpátaljai vezetőkkel, közülük is kiemelten Viktor Mikota megyei kormányzóval, aki – mint mondta – egészen kiváló ember, aki nagyon sokat tett azért, hogy a mesterségesen gerjesztett magyarellenes hangulatot visszafogja. Ennyiben tehát igenis lehet, még ilyenkor is lehet szólni a tisztelet hangján. Köszönetet mondani azoknak, akiknek érdemes.

Egyébiránt pedig arra, hogy a magyarok csodás mitikus örökségéhez tartozó turulmadárról hogyan kell manapság is a tisztelet hangján szólni, épp a magyar kormányfő tanított meg minket, aki eddig két ízben is részt vett turulszobor avatásán, s mindkétszer a kiváló kárpátaljai magyar szobrászművész, Matl Péter turulszobrát avatta fel. 2012. szeptember 29-én Ópusztaszeren, 2020. június 5-én pedig Sátoraljaújhelyen.

Kezdjük azzal, hogy Orbán Viktor 2020-as szavai mennyire döbbenetesen látnokiak voltak. Akkor is, ha akkor még a turulszobrok egyik városában, Sátoraljaújhelyen minden időszerű megfontolás nélkül emlegethette még fel a turulszobrok másik városát: Munkácsot.

„A magyaroknak ezredéves magasságban van a történelem horizontja. Innen szét lehet tekinteni, innen messzire lehet látni. Jobbra Kassa, arra Szatmárnémeti, mögöttünk Munkács. Ha nem a szemünkkel nézünk, hanem a szívünkkel, még messzebbre is elláthatunk. Vissza, egészen az idők kezdetéig” – mondta 2020. június 5-én Sátoraljaújhelyen a centenáriumi turulszobor avatásán a magyar miniszterelnök. Aki a szívével látva már akkor is Munkácsot emlegette.

Ahogy mi is ezt tesszük most. Hol a szívünkkel látva, hol a felháborodástól mélyen felindulva, hol a diplomácia bölcs szavait keresve. De a legjobb pillanatainkban még ilyenkor is ezredéves magasságokba emelkedve.

A turul – mint a magyarság ősi jelképe – ugyanis sok ezer éve velünk tart. Most ezekre a távlatainkra céloznak a szobrainkat ledönteni próbálva. Hogy merjünk már végre szűkösek lenni. Nem. Nekünk éppen most kell nagyot álmodni. Emese álmába megint beleszenderedni.

A takarodó ugyanis nem nekünk jött el. Mi a megmaradás népe vagyunk. Ráadásul magunkat éppen abban a szellemben marasztalva, amelyről Orbán Viktor Matl Péter első nagy turulszobrának avatásán, még Ópusztaszeren beszélt.

„Onnantól, hogy magyarként a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe” – mondta a magyar kormányfő 2012-ben. Egyben már 2022-be is, Munkácsra is üzenve. Ahonnan kiindulva előbb a kárpátaljai magyarok körében, aztán viszont az összes külhoni és anyaországi magyar közösségi oldalán rohamosan terjedni kezdtek azok a képek, amelyek a ledöntött munkácsi turulszobrot még büszkén a város fölé magasodni láttatják. A képen egy felirat: „Visszajövök”.

Igen. Visszajön. És közben máris lélektől lélekig ér.

Borítókép: A turulszobor a munkácsi várban az eltávolítása előtt (Fotó: Bereczky Tamás)