Ehhez persze ezt érteni kell, hinni, részt venni a közösségben. Ez ugyanis nem politika, ahogy a pápa látogatásának a lényege sem az. Aki csomót keres a kákán, az minden pápai kijelentést politikai szemüvegen keresztül vizsgál, az utalásokat keres, hogyan bírálta a magyar kormányt az egyházfő valamely szavával, s hosszú cikkekben magyarázza, miért szörnyűséges a jelenlegi helyzet Magyarországon. Ezt valóban meg lehet csinálni, nyilván szükség van egy hatalmas erkölcsi bukfencre vagy nyolcra, csűrni-csavarni a szavakat, hátha logikusnak tűnik a nyakatekert és vágyvezérelt gondolatmenet. A másik, alternatív valóságban Magyarország diktatúra, rettegő, illetve agymosott néppel, a pápalátogatás a politikai legitimáció kísérlete volt, no és persze nincs is Isten, vagyis a pápa sem hisz benne, csak jó színész. A második valóság teljesen virtuális, és abban a térben is terjed. Elszivárog a nemzetközi térbe, objektív színezetet kap, így aki nem volt kint a misén, s a világ másik felén él, annak esélye sincs eldönteni, mi a valóság. Az egyik olvasat pontosan ugyanolyan eséllyel versenyez az emberek szívéért, mint a másik.
További A Helyzet híreink
Akik bármi módon részt vettek a pápalátogatásban, akár csak gondolatban, a tévé előtt, baráti beszélgetések során, azok a közösség részei voltak, és érezhették, milyen erő is van bennünk. Talán ebből is fakad, hogy a pápa békekezdeményezéssel állt elő a látogatást követően, hiszen itt nyoma se volt haragnak, háborús uszításnak. A pápa és Magyarország együtt kéri a világot, hogy tegyék le a fegyvereket, ne táplálják a gyűlöletet gyűlölettel, mert a világtörténelem során még soha nem sikerült tűzzel-vassal békét teremteni.
Talán szárba szökken a mag. Ha valamikor, most hinni kell benne.
Ez nyilván politikai tevékenység, de a politikus is ember, s a pápa is az. Követi az elképzeléseit, s igyekszik a pozíciójából fakadó hatalmat az általa vélt jó cél érdekében latba vetni. Természetesen ez soha nem egyszerű, ezernyi ellenérdekelt fél van, saját tervekkel és célokkal. Ferenc pápa viszont megbizonyosodhatott arról, hogy számíthat az ősi szövetségesre, az ezer éve kitartóan keresztény magyarokra. Így pedig már cseppet sem tűnik olyan reménytelennek a béke iránti vágy. Az a másik valóság azt mutatja, semmi esély. De az a másik valóság csak egy árnykép, amelyet céllal, mesterségesen hoznak létre, digitális utómunkával feljavítják a mai kor Pelikán Józsefei. Pedig nincs igazuk. Az élet igenis lehet habos torta, ha mi magunk azzá tesszük.
Borítókép: Ferenc pápa a Kossuth téren (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!