Recseg-ropog az ismert világrendünk, egyesek szerint egy folyamatos, nagyon modern és észrevehetetlen világháborút élünk át, de túl sokat figyelünk a mindent elöntő álhírzuhatagra, így úgy képzeljük, béke van. Az ENSZ BT öt állandó tagja a második világháború győzteseiből került ki, máig elvben ők döntenek az igazán nagy dolgokról. De ez 78 éve volt, a szerzett jogukat elveszíteni nem hajlandó gigászok pedig csak kozmetikázták a rendszerüket, az egyik Kína helyett a másik Kína jött, Szovjetunió helyett Oroszország. A rendet pedig mindenki fogadja el.
A nagy hazugság az, hogy nem lehet másképp, mert a világon ez a rendszer tartja fenn a békét. A valóságban India ma már nem csak arról ismert, hogy tehenek kérődznek a főúton és kicsi majmok verekszenek a fákon.
India sajátos jellegű és politikai berendezkedésű atomhatalom, amelynek nincsenek globális ambíciói, de helyet akar a döntéshozók asztalánál. Kína mindig gigászi volt, szintén nem akarja megmondani, ki hogyan házasodjon Paraguayban vagy milyen filmeket nézzenek a kanadaiak, de ismeri saját erejét. A két dudás értelemszerűen nem szokott jót jelenteni egyetlen csárdában sem, nem beszélve a harmadik, igazi globális fenegyereknek tekinthető Oroszországról, így a BRICS se tekinthető teljesen működőképes, alternatív ENSZ-nek. De olyan közösségnek igen, amely alkalmasint példát mutathat; van másfajta törekvés is, nagyon komoly szereplőkkel, hogy a világ ne úgy haladjon, ahogy Washington akarja.
A régi tagok, Oroszország, Kína, India, Brazília és Dél-Afrika maguk mellé veszik Szaúd-Arábiát, Argentínát, Etiópiát, az Egyesült Arab Emírségeket és Iránt. A listát tekintve kiderül, itt még a tagok között is alapvető érdekellentétek vannak, így nem várható, hogy egységesen lépnek fel minden kérdésben. De bizony felnőttek azok az országok, amelyeket ideológiai-politikai okokból páriának neveztek a nyugati körökben, gunyorosan lenézve az etióp sárviskókat és a brazil favelákat, no meg az őrült iráni síitákat. A tömbösödés ideje lejárt, a hidegháború vége szétdarabolta a világot.
De nincs vége a történelemnek, egyesek remekül sáfárkodtak a nekik juttatott tálentummal, másoknak ez kevésbé sikerült. Nem minden állam nézi ugyanúgy távolabbi környezetét, nem mindegyik próbálja behálózni az egész világot.
Ez alapvetően angol viselkedésmód, amelyet az amerikaiak folytattak és tökélyre fejlesztették. A BRICS kibővítése azonban figyelmeztetés, hogy sokan vannak a megerősödött és aktív országok, amelyek nem fogadják el a fennálló rendet. Hol van a kétszázmilliós Indonézia, a hasonló nagyságú Nigéria, a világ harmadik legnagyobb gazdasága, Japán? Európa egy-egy tagállama könnyen legyint rájuk, de ha egy erdőben szembejönnének velük ezek a marcona óriások, törékeny őzikeként ugranának be az aljnövényzetbe.
Az európaiak elegánsak, gyönyörűek, de sokkal több bennük az esztétikum, mint a valódi teremtő érték. Amíg az európai cégek Ázsiában gyártatnak, mert idehaza drága kifizetni a munkabért, az üzemeltetési költségeket, jogokat biztosítani a szakembereknek, hagyni, hogy elmenjen mindenki szabadságra és alkalmasint megtalálja új önmagát új identitásában, a távoli keleten legyártják az európai megrendelők dolgait és még tízszer annyit saját maguknak. Ezeket a termékeket valaha eladták, ma már felhasználják. Mert nekik is kell a csúcsmobil, a divatos ruha, a csillogó ékszer. Kína már nem biciklizik, de képes volt ötven évig biciklizni, hogy ma már ne kelljen. India pedig az Alpokban veszi fel azokat a jeleneteket, ahol a filmjeiben a főhős Kasmírban futkározik a hóban, mert biztonságosabb.
Úgyse tudja senki, mi a fene az a Chamonix.
