Felvetésekben bővelkedett, megoldásokban szűkölködött az a beszéd, amelyet Ursula von der Leyen az Európai Unió helyzetéről mondott el tegnap Strasbourgban. Különösen azokon a területeken (például a migrációs kérdésben), amelyeken Európa nemhogy gyengén teljesít, de a jelenlegi politika folytatásával veszélybe sodorja mindazt, amit sokan civilizációs örökségünknek tartunk.
Ha ugyanis az EU egyszer s mindenkorra elkötelezi magát a bevándorláspolitika mellett, ahogy a jelenlegi német kormányprogram teszi, akkor az unió lakossága az évtizedek során lényegileg alakul át; ezt hívják a nagy népességcserének.
Míg az Európai Bizottság elnöke darabra pontosan tudja a karbonsemleges acélgyárak számát, azt már nem számszerűsíti, hogy ma is több mint egymillió ember él jogtalanul a huszonhetek területén. Von der Leyen örömmel beszél arról, hogy Európában csaknem teljes a foglalkoztatottság, csak éppen Németországban – az unió legnagyobb gazdaságában – több mint 1,1 millió bevándorló-hátterűnek és külföldinek nincs munkája. Éppen nyolc éve, hogy a migránsok tömegei az orrunk előtt trappoltak végig fél Európán. Főleg Németországba mentek, és ez alatt a nyolc év alatt alig több mint a felüket sikerült integrálni a munkaerőpiacra. „Fantasztikus” eredmény – valahogy persze hiányzik a német kereszténydemokrata politikusnő most elmondott adatai közül.
Viszont Von der Leyen, az uniós fősodor első asszonya a szavai szerint továbbra is hisz a képzett bevándorlókban, talán afgán agysebészeket látva lelki szemei előtt.
Holott – mint a magyar példa mutatja – a születésszám növelésével is javítani lehet a demográfiai mutatókat. Jó megoldás, csak az európai fősodor szerint politikailag nem korrekt, és kijárhat neki az etnonacionalizmus bélyege.
A migráció, a munkaerőpiac és a demográfia kiragadott példák. De az évértékelő számos eleme olyan, mint gányolt ház a vakolat máza alatt: mállik az anyag, amint megkaparják. Fel lehet persze emlegetni a kínai autóipari dömpinget (noha a zöldeknek ez is kevés), de a kínai gyárak európaiaknak is munkát adnak, hozzájárulva ahhoz a gazdasági teljesítményhez, amelyet amúgy az elnöknő is büszkén emleget.
Az érzelmekre építve lehet „ukrajnázni” egy anyuka szomorú történetével, de az áldozati szerep önmagában nem varázsolja Ukrajnát az uniós tagságra érett országgá. Több mint bűn, hiba elhallgatni, hogy északkeleti szomszédunknak biztosítania, nem pedig semmibe vennie kellene a nemzetiségi jogokat.
Így ugyanis Kijev csak tovább áltatja majd magát, miközben az olyan nyugat-balkáni országok, mint Szerbia, hosszú évek óta várnak az uniós tagságra, és most is csak homályos utalást érdemeltek. Meglehet továbbá, Moszkva fegyverként forgatja a gázcsapot, de akkor csak ugyanazt teszi, mint Brüsszel a pénzcsappal hazánk kárára.
