Mindeközben Brüsszel azt követeli Vucsicséktól, hogy örökre mondjanak le Koszovóról; arról a földterületről, amit az Egyesült Államok erőszakkal kiszakított Szerbiából. (Tudniillik a területi integritás csak bizonyos országoknak jár.) Nem csoda, hogy a szerbeknek kezd tele lenni a baktercsizmájuk az egésszel. Az Ipsos tavaly áprilisban már azt mérte, hogy a többség köszöni, de nem óhajtja az uniós tagságot. Egy idén nyári közvélemény-kutatás szerint is többségben vannak a csatlakozás ellenzői.

Miután kívülről még látszik valami az unió korábbi, talmi csillogásából, hát a jelenlegi szerb kormány csatlakozáspárti. Ám a brüsszeli fura urak hallani sem akarnak határkerítésről, határvédelemről, kitoloncolásról. Szerintük ugyanis a legutolsó eritreai analfabétának is „emberi joga” Európába áramlani, német luxusnyugdíjon éldegélni, Allah akbarozva palesztin zászlót lobogtatni. Így hát Szerbiának megüzenték: eszükbe ne jusson föltartóztatni az emberóceánt, különben az életben nem lesznek az unió tagjai.

Azt képzelik, amit mi, magyarok is képzeltünk húsz esztendeje, a bécsi cukrászdanyitás eufóriájában: hogy többet nyerhetünk a réven, mint amennyit elvesztünk a vámon.

Ugyan, ki az a balfék, aki beveszi: a periféria államait merő szívjóságból eresztik be a klubba, hogy kistafírozhassák őket? Ki hiszi, hogy több pénz érkezhet ide, mint amennyi kifolyik? Ilyet csak az hirdet, akinek a havi fixét Brüsszel–Washingtonból utalják.

S ha már Csurka Istvánra nem méltóztattunk hallgatni, legalább Günther Oettinger korábbi német uniós biztosnak hihetnénk, aki 2017-ben elmagyarázta: 

Mi már beleléptünk, de a szerbek még kikerülhetik a kutyagumit. Bölcsességet kívánok nekik.

Borítókép: Alekszandar Vucsics szerb államfő fogadja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét Belgrádban 2023. október 31-én (Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic)