Magyarország különleges, hiszen ritkaságnak számított mindig az olyan, aki teljesen idegenként úgy döntött, ezt a gyönyörű, de megtanulhatatlan nyelvet fogja elsajátítani, itt telepszik le, megküzd a bizalmatlansággal, és megtanulja a mi életünk megfoghatatlan apróságait. De voltak ilyenek. Knézich Károly. Leiningen-Westerburg Károly. Damjanich János. Őket is rendszeresen felsorolják, amikor arról van szó, hogy azt a bizonyos világra szóló diadalt külföldiek érték el, amelynek annyi az értelme, hogy mi, magyarok teljesen alkalmatlanok vagyunk a győzelemre. Aki ilyenkor azt feltételezi, hogy az aradi hősök vagy Kerkez Milos belső szívdobogása az idegenségéből fakad, az egyszerűen gonosz. Önmagából indul ki, azt képzelvén, hogy az élet velejét a bankszámla adja, és semmi szükség arra, hogy az örömöt közösen meg tudja élni a nemzet, ismeretlenül egymás nyakába borulva. Nagyon komoly törekvések vannak persze erre, hogy az ember ne lehessen a másik testvére ismeretlenül. Aztán a valóság mindig ad egy kijózanító pofont a kétkedőknek. Anglia–Magyarország 0-4.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Pixabay)
