Szerencsésnek mondhatja magát, aki nem találkozott még szerencsejáték-függővel. A kóros tünetegyüttes része, hogy a függő elveszíti a kontrollját a játék iránti vágya felett, kényszeresen keresi a kockázatokat, illetve – vesztő szériája esetén – egyre nagyobb téteket tesz, hogy befektetett pénzét visszaszerezze.
A függő jelen esetben Európa, játéktere pedig Ukrajna. Tegyük hozzá, úgy persze könnyű kaszinózni, hogy az európai döntéshozók – akik az elmúlt két évben 156 milliárd dollárt fordítottak már Ukrajnára – valójában nem a saját pénzüket költik, hanem az uniós polgárokét. Ugyanúgy, ahogy egy játékfüggő a családi kasszát apasztja le. Komolyabb elszámoltatástól pedig nem kell tartaniuk: egy átlagos európai vezető néhány évet tölt csak hivatalban. Magyarázkodhat majd az utóda, hogyan lovallták bele magukat a háborús pszichózisba.
Mi, európaiak mindenesetre június elején, az uniós választáson talán kijózanító üzenetet küldhetünk a leginkább kardcsörtető fővárosokba. Elsőként is Párizsba, ahol fölényesen vezet a felmérésekben a Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülés, amely ellenzi Emmanuel Macron elnök az elmúlt hetekben felerősödött háborús retorikáját. Ahogy egyébként a franciák egyértelmű többsége is ellenzi.
A játékfüggő-mentalitásnak a németek a szemléletes példái: miközben csak a negyedük hiszi el, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút, a felük mégis támogatja a fegyverszállításokat (noha nem a vitatott Taurus rakétákét.) Nálunk a Századvég friss kutatása szerint a megkérdezettek 86 százaléka, köztük tehát rengeteg ellenzéki szimpatizáns sem támogatja uniós vagy NATO-katonák Ukrajnába küldését. Erre a számra a balliberális pártoknak is érdemes figyelniük, amikor igazodni akarnak háborúpárti barátaikhoz, egyes esetekben volt főnökeikhez; Stéphane Séjourné francia külügyminiszter nemrég még a Macron-párt képviseletében a Momentumot is a soraiban tudó liberális EP-frakció vezetője volt.
A háború vagy béke ügye, amely már most is megosztja Európát, az uniós kampány egyik fő kérdése lesz. De Ukrajna általában is olyan téma, ami belátható időn belül nem kerül le az e hetihez hasonló brüsszeli csúcsok napirendjéről.
Több olyan ponton is találkozunk vele ismét, amelyek közvetlenül érintik az érdekeinket. Így azzal a brüsszeli törekvéssel: eltörölnék a külpolitikában a tagállami vétó lehetőségét, hogy egyszerűen leszavazhassák a „renitenseket”. Mivel pedig a függőségben szenvedő jelenlegi európai fősodor szemlátomást nem tágít attól, hogy Ukrajna – amely amúgy csaknem kétszer nagyobb Németországnál – bizonyos értelemben az övé (így aztán a háborúja is az övé), nemcsak pénzzel tömi majd tovább Kijevet, hanem minél szorosabbra akarja fűzni vele a kapcsolatot.
Ez a probléma az unióba beengedett ukrán gabona képében már jelentkezett is, de a jövőben nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai kárt is okozhat. Például elidegenítheti a Brüsszelből hosszú évek, évtizedek óta csuklóztatott nyugat-balkáni országokat, ha azt látják, az orosz áldozat Ukrajnát tolja az előtérbe az uniós direktórium. Ez akkor is frusztrációt kelt, ha a legtöbb európai így vagy úgy együttérez a két éve megtámadott Kijevvel.
