Az szinte teljesen biztos, hogy a visszalépésről sem ő döntött, hanem azok, akik helyette végigvitték az elmúlt négy év demokrata kormányzását. Biden soha nem volt különösebben autonóm figura, inkább amolyan bábu volt, aki Trump ellentéte, antitézise. A demokraták már négy évvel ezelőtt is arra építették fel választási stratégiájukat, hogy Donald Trumpot próbálták ördöggé maszkírozni, akitől meg kell szabadítani az országot. Akkor ez sikerült is, a törékeny anti-Trump kapott négy évet, amelyet sorozatos baklövésekkel, kínos tétovasággal végigszerencsétlenkedett a kamerák előtt, de ez a teljesítmény édeskevés 2024-ben.
Mert Trumpról ma is azt állítja a demokrata sajtó, hogy az ördög maga, csak ez már jóval kevésbé hiteles, főleg azért, mert az alternatíva inkább szánalmas, mintsem erős.
Trump ugyanis nagyon erős, és nemcsak amiatt, mert képes volt az elbukott 2020-as választást követően visszatérni, de azért is, mert erről mindenki meggyőződhetett a merényletkísérlet utáni pillanatokban. Arra ugyanis egyetlen kommunikációs szakember se tudja felkészíteni a politikust, mit tegyen, ha milliméterekre van a haláltól. Trump ott személyes bátorságról és keménységről tett tanúságot, pontosan olyan volt, amilyen egy amerikai elnöknek kell lennie.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!