Hagyja már, hogy békében háborúzhassunk! – a szép oximoront egy méltatlankodó őrnaggyal mondatja ki a katalán Joan Sales a spanyol polgárháború nagyregényében, a Csalóka dicsőségben. De mintha Brüsszel szőrehullajtott, obsitos korifeusai – akiknek amúgy már az utódait is megnevezték – is éppen ezt üzenték volna a múlt pénteken Moszkvába látogató Orbán Viktornak, hogy ne zavarja tovább a köreiket. A történetesen éppen katalán–spanyol Josep Borrell, valamint a belga Charles Michel.
Pedig nehezen képzelhető el, hogy a magyar kormányfő – az Európai Tanács legrégebben hivatalban lévő, legrutinosabb tanácskozója – ne tudná, mire terjed ki és mire nem a soros uniós elnökség hatásköre. Persze Borrell és Michel is nyilván tudja, hogy ő is tudja, de azért óvodások módjára nyafognak egy sort, mintha legalábbis a körteformát csenték volna el az orruk elől a homokozóból, nem pedig Európa békéje lenne a tét. Borrell azt is megjegyzi dörgedelmében: az unió „kizárja a hivatalos kapcsolatfelvételt az EU és Putyin elnök között”.
Ezzel a hozzáállással valóban nehéz lenne kikecmeregni a háborúból. Kérdés persze, Borrell és Michel esetében a sarzsijukat érintő szerepféltésük az erősebb tényező, avagy a páni félelmük: valaki még a végén stikában kijárja itt a békét, mielőtt az amerikai mélyállam valamely képviselője erre engedélyt adna nekik: „Halló, Mr. Europe? Nincs több dollár, most jött el az idő! Peace! Peace!” (Joe Bident, ezt a lejárt szavatosságú biodíszletet, aki most éppen a Fehér Házban lakó fekete nőnek kiáltotta ki magát, nyugodtan ki is hagyhatjuk a számításból.)
Ám az eurokraták nem számoltak a dacos magyar virtussal. A magyar diplomácia és Orbán Viktor hat nap leforgása alatt háromszor lepte meg Brüsszelt, méghozzá elég alaposan.
Az első a miniszterelnök múlt keddi békemissziója volt Kijevbe, a második a pénteki Moszkvába. Közhely, hogy a személyes kapcsolatfelvétel – diplomáciai virágnyelven „a kommunikációs csatornák megnyitása” –, az egymásra tett benyomások, a másik szempontjai iránt tanúsított megértés, az időnként akár túlzónak is mondható gesztusok, ha nem is elsőre, másodszorra vagy harmadszorra, de végül is hasznosabbnak bizonyulnak, mint az elzárkózás és sajtón keresztüli üzengetés.
