Amerikát a világpolitikában leginkább önmaga érdekli. Tanuljuk hát el mi is ezt a „progresszív” hozzáállást! Trump nemcsak megemlítette Orbán Viktort – ami önmagában kuriózum egy amerikai elnökjelölti vitában – mint róla elismerően nyilatkozó külföldi vezetőt, de vissza is tért a kormányfőre. Megerősítette, hogy célja az ukrajnai háború mielőbbi lezárása a rengeteg áldozat után. (Nem pedig Ukrajna „győzelme”, akármit jelentsen is ez. Talán a Krím és minden más visszafoglalását? Ilyen nem lesz, ezt jobb, ha most elfelejtjük.) Trump remélhetőleg alkalmat is kap annak bebizonyítására, hogy képes erre. Azért remélhetőleg, mert ez Európa érdeke is. Különösen pedig a miénk, akik itt élünk Ukrajna szomszédságában. Sokan sokfélét állítanak persze választási kampányokban. Ugyanakkor nem vélemény, hanem tény, hogy a világot jelenleg sújtó mindkét nagy háborút, az ukrajnai mellett a közel-keletit is Joe Biden elnöksége – és Harris alelnöksége – idején robbantották ki. Az is tény, hogy a Biden–Harris-kormány pánikszerű afganisztáni kivonulása (nem pusztán a távozás, hanem annak módja) kellemetlen helyzetbe hozta a NATO-szövetségeseket, így a magyarokat is. Mi az ilyesmiket vesszük figyelembe Biden elnökségének mérlegénél, amelyre Harris egyáltalán nem lehet büszke. Meg persze azt is, hogy Trump budapesti nagykövete – Presszionáló Dáviddal ellentétben – nem játszotta nálunk sem az eszét, sem a helytartót. Mi ugyan nem szavazunk novemberben, de az eredmény számunkra sem lesz közömbös.