Vészjósló jelentést tett le az asztalra a minap az Európai Unió versenyképességéről Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke. A dokumentum a többi között rámutat arra, hogy a gazdasági növekedés terén az unió lemaradása az Egyesült Államokkal szemben húsz év alatt megduplázódott. A világkereskedelmi részesedése pedig folyamatosan csökken, egyre kevesebben kérnek az európai termékekből.
Maga Mario Draghi ismerte el, miszerint ha Európa nem tudja megnövelni a termelékenységét, akkor a közösség nem lesz sem az új technológiák fejlesztője, sem az éghajlati felelősségvállalás élharcosa.
Pedig mint tudjuk, Brüsszel nagyon szeret a klímacsendőr szerepében tetszelegni, mégpedig globális szinten. Ez utóbbit olyan komolyan veszik a tisztelt bürokraták, hogy készek emiatt az egész unió gazdaságát korlátozni. Jelentős részben ezért kerültek bajba a kontinens autógyárai. Brüsszel olyan szigorú klímavédelmi kvótákat határozott meg, melyek szerint a vállalatoknak drasztikusan növelniük kellene az elektromos autók értékesítéseinek arányát. Igen ám, de nem elégséges a töltőhálózat, miközben a tagállamokban kivezették a vásárlások támogatását. Így nem veszik az elektromos járműveket, de a kvóták miatt korlátozottá vált a hagyományos hajtású autók gyártása is. A Morgan Stanley elemzői pedig arra figyelmeztettek, hogy az olcsóbb kínai járművek Európán kívül tartására tett kísérletek miatt magasak az árak, így a fogyasztók még inkább kerülik az e-autókat.
Nyilván az sem segít, hogy a szén-dioxid-kibocsátás után a világon az Európai Unióban kell a legtöbbet fizetni, és akkor nem is beszéltünk a kiugróan drága energiáról.
Mindezek a fejlemények a közösség legerősebb tagállamát, Németországot sem hagyják érintetlenül. Csak a példa kedvéért: a világ egyik legnagyobb járműipari beszállítójának számító ZF július végén közölte, hogy 14 ezer munkahelyet szüntet meg Németországban, míg a Boscht kitaszítják a beszállítói pozíciójából a feltörekvő kínai vállalatok. Az utóbbiak ugyanis sokkal versenyképesebben termelnek, ezért a német cég 1200 munkavállalójától válik meg. Az acélipari óriás, a ThyssenKrupp szintén csökkenti a termelési kapacitását, és több ezer dolgozójától búcsúzhat. Elhagyja Németországot a világ egyik legnagyobb vegyipari társasága, a BASF is. Jobbnak látják ugyanis, ha a fő gyártási tevékenységüket áthelyezik Kínába.
Ilyen körülmények között gyűltek össze kétnapos budapesti csúcstalálkozójukra az Európai Unió pénzügy- és gazdasági miniszterei. Az ezt megelőző fejlemények kiváló látleletet adnak arra, hogy a többi között miért tart ott a közösség, ahol tart. Úgy tűnik, hogy a politikai játszmák egyeseknek fontosabbak Európa jövőjénél.
Voltak ugyanis, akik mindent elkövettek azért, hogy ne jöhessen létre ez az esemény, mert hát ugye Magyarország, meg az Orbán-kormány az ilyen meg olyan…
A bojkott nem jött össze. Így az uniós miniszterek, kiegészülve a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, valamint az Európai Beruházási Bank vezetőivel kénytelenek olyan „semmitmondó” témákkal foglalkozni, mint az unió versenyképessége, a zöldátállás kérdése, a siralmas demográfiai helyzet vagy éppen az alacsony jövedelmű országok adósságkezelése. Paschal Donohoe, az eurócsoport vezetője legalább bevallotta, hogy azért nem támogatta a bojkottot, mert a munkának folytatódnia kell. Mondanám én, de hát ki vagyok én, hogy nem folytatódnia kell, hanem el kellene végre kezdeni dolgozni Európa megmentéséért! Jó reggelt, Brüsszel!
