Mi Európában élünk. Két éve írtunk arról a kárpátaljai magyar apókáról, akinek egész családja átköltözött a háború elől Magyarországra, de ő már nem vállalta az utazást, inkább egyedül karácsonyozott. Ma, amikor már egyesek a harmadik világháborút emlegetik, lehet, hogy illuzórikus felemlegetni az első világégés kezdőévének, 1914-nek a decemberét, amikor német, brit és francia katonák barátkozva énekelték együtt a karácsonyi dalokat. A világ azóta még rémisztőbb lett, a tömegpusztító fegyverek korát éljük, jobbról-balról atomhatalmakkal körülvéve, és a túlélésünknél, civilizációnk biztonságánál – lássuk be őszintén – kevésbé érdekel bennünket, hogy az Avgyijivkánál eleső héroszokat eljuttatják-e a valkűrök a Valhallába.

A glóbusz összeszűkült – e vonatkozásban is. Kínából tíz dollárért rendelhetünk felesleges mütyürt, Kaliforniából egy perc alatt megérkezik a letöltött e-könyv, a burnuszos turistát és az odesszai menekültet meg az utcán angolul igazítjuk útba. De a világfaluban kényszerű szomszédságunk a Közel-Kelet és az ukrán front is. Bosnyák szurkolók Palesztinát éltetve csörtetnek a Kazinczy utcán, miközben Európa fizeti az ukrajnai háború miatt felvert energiaárakat, mi meg nyögjük a német gazdaság megroggyanását. Ki kellene kecmeregnünk ebből. Ünnepi hetek következnek, e héten már advent első vasárnapja, majd pedig karácsony az egész világon. Ahogy Libanonban is él legalább kétmillió keresztény, Ukrajna és Oroszország is e kultúrkör részei. Békéjük ma még nem reális, tűzszünetük talán az lehetne végre.

Borítókép: A Hezbollah támogatói a csoport sárga zászlóját lengetik egy motoros felvonuláson 2024. november 27-én, az Izrael és a Hezbollah közötti tűzszünet érvénybe lépése után (Fotó: AFP)