Nem túl eszes ember az, aki ismét rámegy arra a jégre, ami egyszer már beszakadt alatta. Raskó György egykori államtitkár, több pártot bejárt agrárközgazdász, Magyar Péter szakmai támasza is jól megégette magát két hónappal ezelőtt a nyugdíjasok várható halálán való örömködéssel. Akkor arról írt közösségi oldalán: a Tiszának kedvez, hogy a következő választásokig százezres nagyságrendben kiesnek az idős szavazók. Most meg arról értekezik a hajdani MDF-es politikus, hogy körvonalazódnak a weimari állapotok Európában, miután Németországban és most Ausztriában is egyre erősödik a jobboldal. 

A valamikori politikus, aki most a Tisza Párt vezérének segít kiválasztani a szekta leendő képviselőit, politikusait, azt a rémisztő következtetést vonja le ebből, hogy újra kell egy kijózanító háború, amelyben meghal pár százezer ember, szétlőnek néhány tucat várost, lesz hatalmas életszínvonal-csökkenés, aztán meg megint kijózanodás. Szerinte megint át kell esni egy megtisztuláson. Ezek a magvas gondolatok nem lennének közérdekűek, ha nem egy olyan személy írná le, aki ismét a globalista húsosfazék körül forgolódik. De hát egy éppen hatalomra törő brancs prominense, az aktuális vezérürü csókos cimborája és jobbkeze csapott fel politikai jósnak, demonstrálva, hogy a bekövetkező háborút jónak, megtisztító hatásúnak tartja. És azért ez meglehetősen erős, szélsőjobboldali ízű állítás még ebben a nekidurvult, agresszívvá vált háborúpárti balos mezőnyben is.

Mondhatjuk persze: suba a subához, guba a gubához, megtalálta a zsák a méltó foltját, miután a zöldbáró éppen olyan meredek, megbotránkoztató hülyeségeket beszél, mint politikai szélkakastársa, a Tisza-führer. Van azonban egy örömteli motívum is ebben a dühödt ellenzéki kifakadásban. Mégpedig az, hogy a globalista szekértáborban immáron jajveszékelnek, amiért előretörtek a jobboldali erők. Raskó ugyanis azon is kesereg az ausztriai változások kapcsán, hogy Németországban is van esély, hogy nem lehet kihagyni majd a kormányból az ­AfD-t. Ki tudja, hátha a próféta beszél belőle.

Az mindenesetre igen sajnálatos, hogy ezeknél a tiszásoknál a százezrek halálának prognózisa mintha be lenne akadva. Miként a történelmi párhuzamok keresése és diagnosztizálása sem az erősségük. Ezt a weimarizációs szöveget divat lett a baloldalon előrángatni mint politológiai elrettentő varázsszert. Csak hát az egészen másról szólt, mint amilyen klisébe bele akarják passzírozni. A legjobb definíciót az az Antall József adta meg, akivel – csak papíron – régen a tiszás csapattoborzó agrárközgazdász egy platformon volt. A néhai miniszterelnök mondta: weimarizáció az, amikor a centrumot szétverik.

Igen, éppen ez történt amerikai baloldali vezérletre a tengerentúl és Európában egyaránt az utóbbi időkben. Jól érzékelik, hogy ennek most vége lesz, amint az lemérhető a washingtoni változásokból és az európai jobboldali előretörésből. A weimari állapotok ugyanis éppen akkor körvonalazódtak Európában, amikor erőnek erejével szétverték a vesztes államokat, meggyengítve a nemzeteket, aránytalan mértékben megbüntetve, agyonfenyítve, mai szóval szankcionálva őket, és ezzel megágyaztak a második világégésnek. A balglobalisták most is megbélyegzik, üldözik a nemzeti gondolatot, közben kinevezték a szélsőbaloldalt centrumnak, a jobboldalt pedig szélsőjobboldalinak állítják be. A mai patrióta, hazafias erők azonban Hamlet szellemében helyretolják a kizökkent időt. Egyúttal helyükre kerülnek majd azok a figurák is, akik a háború fetisizálásával valóban megidézik a vészterhes korszakokat.

Borítókép: Raskó György és Magyar Péter (Forrás: Facebook)