Viccesnek vicces, de a túlzó mémtől függetlenül azért gondoljunk bele annak következményeibe, ha ismét felbolydul a történéseiben a legritkább esetben mókás Közel-Kelet. Elnyomó rendszereknél általában is vita tárgya, hogy bölcs dolog-e kívülről megdönteni őket, avagy az a jobb, ha a belső elégedetlenség kényszeríti ki a változást. Különösen figyelnek Teheránra a térségen belül Izraelben, amely tavaly háborút is vívott Iránnal, de Irakban, Szíriában, Libanonban, az öbölállamokban is feltétlenül. A 2024-es szíriai rendszerváltás, most pedig Venezuela legalábbis azzal a tanulsággal szolgált, Oroszország a saját „közel külföldjétől” távolabb eső területeken nem tud ellensúlyt képezni az amerikai akarattal szemben. 

Meddig megy el Trump Iránban vagy másutt? Aki tudja a választ, az a jövőbe lát, így legelőször is ossza meg velünk a következő lottószámokat. De abban biztosak lehetünk, Washingtonban az USA szempontjai az elsők, legyen szó a globális energiapiacról (ez Venezuela és Irán esetében is lényeges), avagy például a kubai származású republikánus szavazókról (ebből a közösségből való Rubio is.) Novemberben kongresszusi választásokat tartanak. A mostani „világrendetlenségből” akár jó is születhet — habár garancia nincs rá. Ne legyen igazuk a pesszimistáknak, akik szerint 2026 átlagos év lesz: rosszabb 2025-nél, de jobb 2027-nél…