Azt kell mondjuk viszont: sajnos nem az a baj, hogy a baloldal nem érti a család- és nemzetpolitikánk lényegét. Nagyon is értik, és pont emiatt támadják az Orbán-kabinetet, hisz nekik létkérdés, hogy szociálpolitikával helyettesítsék. Így ugyanis mindenkit lehetne zsarolni, hogy csak akkor kapja meg a a támogatásokat, ha megfelelően viselkedik, parírozik. Ne féljünk kimondani: az általuk hirdetett rendszerváltással a Kádár-érát akarják visszahozni, annak is a legsötétebb oldalát.
Miért volt kontrasztos a budapesti és a müncheni eseménysor?
Paradox módon inkább a németeknél zajlott kampányrendezvény – a Fidesz mellett. Mert látszólag úgy beszéltek rólunk és miniszterelnökünkről a hátunk mögött, mint kocsis a lóról, ám éppen ezzel szolgáltatták a corpus delictit Orbán Viktornak minden szavára, meglátására a háborúfüggő uniós álelitről, akik a fenntartható visszafejlődés mellett kötelezték el magukat. Nem semmi, amikor Manfred Weber kis kedvencükkel, Volodimir Zelenszkijjel együtt megy le kutyába azzal, hogy hazugságokat, sértéseket hord össze a magyar kormányfőről. Hozzájuk társult, felvéve főnökei testtartását, a másik kis Weber-liebling, a protekciós hátszél által odafújt Magyar Péter.
Aki egyébiránt azt mondta: nem várja a külföldi vezetőktől, hogy nyíltan támogassák. Vagyis támogassák, csak suba alatt, titokban. S miután a támogatás ára Brüsszelben a háború igenlése és Ukrajna uniós felvétele, a Tisza-szekta vezére ezzel nyíltan megvallotta a háborúpártiságát.
Borítókép: Fontos bejelentéseket tett Orbán Viktor az évértékelőjén (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!