Lemondott a társalapító
Élesen bírálta tegnap a japán kormány a március 11-i földrengést követő szökőárban súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőmű üzemeltetőjét, a Tepcót. A társaság ugyanis már három évvel ezelőtt tudott arról, hogy veszélyt jelentenek a reaktorokra a tíz m
A Böjte Csaba ferences szerzetes által kidolgozott Szent István-terv és államalapító királyunk szellemisége volt annak a tegnapi ünnepségnek a fókuszában, amelyet a Polgárok Háza megnyitásának hetedik évfordulóján rendeztek Budapesten.
Kína a jelek szerint jó úton halad afelé, hogy 2020-ra modernizálja fegyveres erejét, ami viszont potenciálisan destabilizálhatja az ázsiai–csendes-óceáni térséget – állapította meg az amerikai védelmi minisztérium szerdán nyilvánosságra hozott jelenté
Nemcsak a Pannon Egyetem, hanem a Budapesti Corvinus Egyetem két kollégiumát is az a Baucont Zrt. újította fel, amely a két évtizedre vállalt üzemeltetési kötelezettség teljesítése előtt csődbe ment. A Pannon Egyetemnek most egy olyan offshore cég emel
A címvédő Barcelona ugyan összekerült a Milannal, mégsem panaszkodhat a labdarúgó Bajnokok Ligája tegnap kisorsolt csoportbeosztására. Köteles László és Tőzsér Dániel a Genk színeiben a Chelsea, a Valencia és a Leverkusen ellen szerezhet örök élményt,
A világ legrégibb autóparkjával rendelkező Kuba egyik reformintézkedése egyelőre nehéz helyzetbe hozta az oldtimer autók tulajdonosait. Bővítették a személyszállító kisiparosok körét, és az újak már veszélyt jelentenek az eddig egyeduralkodó amerikai „
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Speaking at the 175th anniversary commemoration of the martyrs in Arad, Hungary's foreign minister said the officers executed here in 1849 gave their lives for a sacred cause.
A rendőrök 2023-ban a korábban rögzített nyomokat újra megvizsgálták, majd az ekkor indult európai szintű nyomozás eredményeként azonosították az 53 éves belga férfit.
Egy éve zajlik az izraeli–palesztin háború.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.